Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Duba Gyula: Futunk a boldogság után
— Sírjál csak, Márton — mondta neki szívélyesen a terebélyes Berta —, panaszkodjál, jót tesz az neked... Sokáig nézte ét, s Marcinkó, látva, hogy figyeli, még keservesebben jajveszékelt. De az asszony a szomorúság végét nem győzte kivárni. Később a temetőt figyelte, a többi gyászolót és gyertyagyújtót, halkan dúdolgatott, és lábával ütötte a taktust, majd megjegyezte: — No, Márton... nagyon belemerültél... Legyintett és otthagyta őt, visszament az autóhoz, és a sárhányójára ült. Elgondolkodva rugdosta az első kereket. Marcinkó elcsendesedett, hogy Berta elment, abbahagyta a panaszkodást, de megvárta, amíg a gyertyák elégnek. Akkor megtörülte a szemét, kifújta az orrát, és visz- szament az autóhoz. A gyász és a fájdalom adta dölyféből még maradt benne valami, mert kurtán és határozottan azt mondta a kocsiban: — Egyedül akarok lenni az emlékeimmel. A hátsó ülésre ülj! A Verőfény-utcai csemegebolt törzsvendégei iszogatva álldogáltak a falatozópultok mellett. A kalapos Sanyo sörözött, Zelenákné és a bombatölcséres orrú hivatalnok vörösbort ivott, a sánta nyugdíjas izgalmában inni se tudott. Egyre kérdezgette: biztos, hogy nem halt meg...? Biztos, hogy nem halt meg Márton úr? Nem halt meg, intette le Zelenákné, de már alig él, szegény. Szégyellje magát a türelmetlenségéért, Mecseki úr! Marcinkó szívinfarktusának történetét is ő mesélte el. Sterc Lajos, a terebélyes Berta világcsaló vőlegénye, amnesztiában részesült. Kiengedték. Persze első dolga volt, hogy a börtönben kapott útiköltséget eligya, és jegy nélkül Pozsonyba utazott. Szerelmét, Bertát kereste. Fél nap alatt felkutatta, és megtudta, mi történt vele. Akkor újra berúgott, egész este Bertát mocskolta a hűtlenségéért, és vadul fenyegetőzött. Éjnek idején tört a gyanútlan párra, az ajtót döngette, és, mint ő fogalmazta a tényállást, menyasszonya hűtlenségéért vért, vagy kétezer korona készpénzt követelt. Fájdalomdíjat kért a keserűségért, melyet Berta elvesztése okoz neki. Szüntelenül átkozódott közben, világgá kiabálta, hol és mikor aludt együtt az asszonynyal, és beverte az ablakokat. Hogy nem bír Berta nélkül élni, imádja változatlanul, és Marcinkőt, a gaz csábítót, megöli. Amikor Marcinkó végre ajtót nyitott, hogy felelősségre vonja minősíthetetlen beszédéért, hörögve megtámadta őt, a földre dobta és rátaposott. A terebélyes Berta alig tudta kiszedni a kezéből, és elkergetni a dühöngőt, mert Sterc Lajos a lába elé vetette magát, szorosan átkarolta a lábszárát, a hálóinge szegélyét és a térdét csókolgatta, s könyörgött, hogy menjen vele a Kisferencesekhez, ott mindent megmagyaráz. Berta mégis elkergette, de szegény Marcinkon mindez nem segített, sző nélkül, halálsápadtan feküdt vissza az ágyba, Berta mellé. Micsoda szégyen, suttogta... S megkérte Bertát, hogy ne oltsa el a lámpát, mert mindenféle sötét ködök gomolyognak körülötte, közben a szeme se rebbent, egyre a semmibe nézett, és reggelre szívinfarktust kapott. Berta hét óra tájban érkezett a csemegeboltba. — Él még? — kérdezte Zelenákné. — Él... Maga elé bámul és nem beszél. Olyan a szeme, mint a halé, merev és vizenyős. Alig lélegzik. Nem ismer, hiába mondom neki, hogy Márton, mi lett veled? Mecseki úr izgatottan két deci vörösbort kért és szorosan Berta mellé állt, mintha védelmezni akarná nehéz óráiban. S közben komoly, feszült arcot vágott, mindenképpen mutatta, hogy érzi, élete folyása döntő fordulat lehetőségéhez érkezett. Később a beszélgetés során olyasmit makogott, hogy Bertácskának kitűnően illik majd a fekete fátyol és kalap, markáns nőiességét tragikus színekkel domborítja ki. Még a kalapos Sanyó is kizökkent hallgatag nyugalmából, erősen dadogva, nehezen keresve a szavakat arról beszélt, hogy az infarktus a legpokolibb vész, mindenki belehal. Nincs előle menekvés, az embernek kutya baja, gyanútlanul megy az utcán, még fütyörész is, s aztán egyszerre összeesik, és vége... — Szegény Mártonnak elég baja volt — jegyezte meg elgondolkozva és komoran a terebélyes Berta —, megtaposta a gyomrát az az átkozott Sterc Lajos. És a fejébe is belerúgott... 5
