Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - (tőr): A tetten ért metafora

A tetten ért metafora

„Folyékony halmazállapotú Időket élünk, amikor, akárcsak a fizikában a neutronoknál, nincsenek éles kontúrok. A dolgok átáramlanak egymásba“ — mondta Voznyeszenszkij nemrég a New York Timesnak adott interjújában. S versei azt bizonyítják, hogy ez nemcsak a természettudományos műveltségű ember meggyőződése, hanem a költő ars poeticája is. A Voznyeszenszkij-metafora valóban az „egymásba átáramló dolgok" képe: a szilon pulóver „hallja bársonyos őseinek tűlevelű susogását", a költő egy véletlen egyezés folytán csak úgy besétál katonatársának énjébe, múltjába, s az először termő almafa egy repülőstől (embertől) termékenyül meg. Mindez persze az eluard-i vagy lorcai metaforával szemben (amely szintén a sokjelentésű, ellentmondásos valóság összefogása) még nem jelentene újat, újdonsága a tudatosságában és komplexségében van.

Apollinaire híres aforizmája: „Az ember utánozni akarta a járást, és feltalálta a kereket, amely nem hasonlít a lábhoz" — nemcsak a kubizmusra érvényes, érvé nyes a szürrealisták metaforájára is. A szürrealista költők ki akarták fejezni pl. a dühöt, s valamilyen delíriumban azt mondták, hogy „fehér haj“, s az ilyen, eredeti jelentésükről levált képekből állt össze a költészetük. Voznyeszenszkij nem delíriumban mond pulóver helyett fenyőt s almafa helyett lányt, az ő metaforái tudatosak és szemünk láttára épülők. S a metafora-születésnek ez a térbeni misztériuma a Voznyeszenszkij-vers egyik, de talán nem a legfontosabb hozadéka. Fontosabbnak érzem ennek a metamorfózisnak az időbeni jelentését. A születés ugyanis az idő legtöményebb pontja, ahol a legkomplexebben együtt van a múlt, jelen és jövő. S ezért kísérletezik Voznyeszenszkij az eredeti Jelentéséről már levált metafora helyett az éppen születő metaforával.

Az itt közölt Az almafa balladája a költő nemrég (1966) megjelent Achille- szovo szerdce (Akhilleusz szíve) c. kötetéből való. A költő törekvéseit markánsan demonstráló vers már megjelenésekor heves vitát váltott ki a kritikusok körében. A támadók elsősorban a vers „tartalmának“ az abszurdságát vetik a költő szemére. Ezeknek szól a költemény egyik sora: „A fény itt lehetetlen!“. Az embertől megtermékenyült fa abszurdumát értelemmel lehetetlen felfogni, de vajon a metafora komplex (tehát számtalan) jelentése közül csak ez az egyetlen volna a fontos?

(tört