Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Tkacsenko, Anatolij: Hal a hálóban
csak füttyentek. Aztán irány a munkásszállás, a lányokhoz. És a te kedveskedő hangod hallani se akarom, befogom a fülemet. És ha a közelembe merészkedsz, úgy beléd... Én megteheteml A csónak elrugaszkodott a parttól, a motor felberregett — elindult a brigád. Tizenöthúsz perc múlva meg is érkezik. Aztán a barátok megragadják a hálót. Andrej is közéjük áll, és megropogtatja zsibbadt csontjait. Most még felhúzta a csizmáját (nehogy letapossák majd a lábát), a kabátot a kötélcsomóra dobta, és belső zsebében váratlanul valami fehér villant, á, már emlékszik: levél az édesanyjától. „Légiposta, ajánlva!“ Reggel adta át neki a postásnő, mikor az üzembe igyekezett. — Drága jó anyám! El se olvastam, elméláztam, és megfeledkeztem rólad. Hogy is mondják? „Durva viselkedés a szülőkkel szemben.“ „Szívtelen fiú.“ „Hálátlan gyermek...“ Hát igen. Nem hiába Írnak az ilyesmiről az újságok. Andrej feltépte a borítékot. A füzetből kitépett kockás levélpapíron (amit édesanyjának bizonyára a legfiatalabb, az ötödik unoka adományozott, akit Andrej csupán fényképről ismer) ez állt: „Drága fiacskám, Andrjusa, ezt a levelet szülőanyád, Afdotyja Nyikityisna küldi neked.“ No iám, mintha Andrej el is felejtette volna, hogy hívják az édesanyját. Pedig hányszor kérte, ne közölje minden levelében az apai nevét. Maradi vénasszony! Lássuk, mit ír tovább. E-e, khm... „Drága fiacskám, Andrjusa, megkaptam Katyusa galambocs- kám levelét. Hogy is hallgathattál erről ilyen sokáig! A lelkem ír nekem a ti közös életetekről. Hogy milyen gazdaember lettél, és mennyire figyelmes vagy Iránta! Édes Andrjusám, csak hogy már lelked szerinti élettársat találtál magadnak...." Hát ez meg micsoda? Andrej öklével a homlokára csapott. Honnét szerezte ez meg anyám címét? Megnézte? Ellopta? Ilyesmiért agyoncsapni is kevés valakit...! „Szeretett Andrjusen- kám, azt írja még Kátya galambom, hogy nemsokára megszületik a gyermeketek, az én kisunokám. Egész életemben erről álmodtam. Ónom már magam a lányaimnál, most hát hozzád költözöm. Hőst nevelek a fiadból. Ti Katyusával dolgozni fogtok, én meg elvégzem otthon, a ház körül...“ Andrej földhöz vágta a levelet, felugrott, tenyerével megtapogatta a mellkasát, azon a helyen, ahol a szíve van: belenyilallt, először életében! Sétált néhány lépést a bárka oldala mentén, s nagyot sóhajtott. A papírlapot édesanyja ákombákomaival meglebegtette a szél, és zizegve a kungasz oldalához sodorta. Andrej lehajolt érte. „Katyusa művelt lány, felcser, te pedig fiacskám, nem akartál tanulni, inkább a szabad életet szeretted. Becsüld meg Katyusát, ő bevezet téged az emberek közé. Én is mostanában mindig betegeskedem, megyek, legalább helyben lesz az orvosom. Neked pedig még ennyit. Eszedbe ne jusson durváskodni Katyusával. Többet meg ne tedd, hogy otthagyod őt. Az én szívem érzi, hogy jő lélek. Eleged lehet már a csavargásból, úgy bizony, hiszen már megőszültél és legyengültél a sok italozástól. Ű, mennyire utálom én a részegeket, mindig büdösek, mint a kutyák. Andrjusenyka, hallgasd meg szülőanyádat...“ A motor kerepelt, zúgása egybeolvadt a halászok beszédével. Andrej gyorsan elrejtette a levelet, nehogy valaki meglássa, de ismét előhúzta, és gyorsan elolvasta, ami még hátravolt: „Nálunk, Szaratovban, most jő sok az alma és mindenféle más gyümölcs. Szedek nektek egy csomagra valót, és magam is elmegyek, ha meghívtok, akár a világ végén van is az a ti Szahalinotok. Elmegyek biz áh. Bírom én még magam. Sokszor csókolom Katyusát és téged is, Andrjusenyka. Még üdvözölnek benneteket a húgaid, a gyerekek, a nagyapáid és Arina nagyanyó, aki éppen most kilencvenegy éves. Már süket szegény, alig értette meg, amit rólad beszéltem neki, Andrjusám. Azt üzeni, hogy most már akár meg is halhat, hogy ilyen szépen révbe értél. Ha megkaptátok a levelemet, azonnal írjatok az új életetekről....“ A bárka megremegett: hozzácsapódott a csónak; a motor sziszegve leállt, s Andrej lábánál csapódott a hurok. Rögtön megmarkolta, és fejét fel se szegve rádobta a kikötőcsapra. A halászok a bárkára ugráltak, körülfogták Andrejt, és egymás szavába vágva kérdezősködtek: — Hát a halak? — Mennyi van? — Csak nem ezért jeleztél, mert elüntad magad? Ha így van, tudod, csizmástul repítünk a vízbe!
