Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Tkacsenko, Anatolij: Hal a hálóban
kalapácsra esik a tekintete. Kalapács a saját kezében. A kalapáccsal egy szög fejét veri, s a deszka mintha odaragadna az oszlophoz. Kerítést csinál. Mellette Katyka áll. Előretolja pisze orrocskáját, kedvesen rásandít, és alig mosolyogva ezt mondja: — így, így, Andrjusa, no még ezt is... — és kezébe nyomja a következő deszkát. Ö csak kalapál, izzad a szégyentől, és púposodé hátán érzi, amint mögötte az utcán csoportba verődnek a suhancok és az asszonyok, s mintha ezt mondanák: — No lám, Andrjuha kerítést csinál! — A tehetetlenség dühe habosan forr a torkában, a legförtelmesebb szavakkal átkozza magát, de mégis veri tovább a szögeket, fehérre püfölve azok fejét. Kalapál, mert mellette áll Katyka, belelehel az arcába, s ezt dorombolja a fülébe: — — így, így, Andrjuha... Ezért kérte magát Andrej a bárkára. Megszökött a szégyen elől, most nem tudja, hogyan térjen vissza a telepre. A kutyák is megugatják majd, nem ismerik fel az idénymunkás Andrjuhát. És az asszonyok kötényesen, lábassal a kezükben kitódulnak az utcára megnézni, helyén van-e Andrejnak a keze meg a lába, s nem kaparták-e ki a szemét... S mindez Kátya miatt... Másból már kirázta volna a lelket. De hát ő vöröske, méghozzá a javából... A hangja is milyen lágy, nem mondja, hanem énekli: — Andrjuha, ne igyál többet... — és az üveg elúszik Andrej szeme elől; — Andrjusa add ide a pénzt... — és ő piciny kezébe rakja a gyűrött papírbankókat; — Andrjusa, feküdj le pihenni... — és még a csizmát is lehúzza Andrej lábáról, mosolygásra késztetőn felfújva ajkát, kedvesen sandítva rá; — Andrjusám, fogd a kalapácsot, és... Az elmúlt évben Kátya még nem dolgozott a halüzemben. Mikor leesett az első hó, és Andrej elment erdőt irtani, az egészségügyi központban az öreg Orehova ült; amikor tavasszal visszatért, az ablakon egy kis vörös felcsernő bámult ki. Andrej rákacsintott, a lány szigorúan a szemébe nézett, és intett az ujjával, hogy menjen be. Bement: — Jó napot a ház népének! — Jónapot, és vetkőzzön le! — mondta csengő hangon a felcsernő. Hogyhogy vetkőzzek le? — A kezével szedjen le mindent magáról — mondta komor arccal a felcsernő. — Megvizsgálom. — De hisz én nem vagyok beteg! — hőkölt vissza Andrej, hátával az ajtót tapogatva. Mindjárt kiderül — válaszolta, mint egy gyereknek a lány, és megrántotta Andrej kabátja ujját. — No, kinek beszélek? És Andrej levetkőzött, maga se tudva, minek: a meglepetéstől teljesen elkábult. A felcserlány komolyan végigkopogtatta, meghallgatta a szívverését, és közölte a leletet: — Makk- egészséges, csak piszkos, és a fehérneműje már rég szappan után sír. Még ma menjen el a fürdőbe. — És rá se nézett többször Andrejra, hozzálátott a személyi lap ' kitöltéséhez. Andrej villámgyorsan távozott a rendelőből, gondosan körülnézett: nem volt-e valaki véletlen tanúja a felcserlány csínyjének. Este alaposan megfürdött, aztán elment a klubba. És vizsla szemmel járt fel-alá: nem nevet-e rajta valaki? — Megszégyenített, az utálatos! — Egész este ez motoszkált a fejében. És egyre csak Kátyára, a felcserlányra gondolt. Puszta szórakozásból. Kell valamin rágódnia az embernek. Kint dolgozik a bárkán, vodkát iszik a barátaival, és mindig ott látja maga előtt a lány gyermekien friss ajkát, elképzeli, milyen mulatságos-komolyan hunyorgat, s hogyan villog fehér lábacskája, amikor jár. Andrej ezután mindig tiszta inget váltott, nyakkendőt kötött, gyakrabban járt ki az utcára: hadd ismerjen meg bennünket, tudunk mi öltözködni is meg inni is. És Kátya (az ostoba!) azt hitte, hogy Andrej tetszeni akar neki, s ő maga hívta meg a fiút moziba. Elmentek, jó. Ki tudna visszautasítani egy ilyen „kis dundit“! Kimentek az út közepére, és a lány azt mondja, ráadásul milyen parancsolón: — Karolj belém!- Ami igaz, az igaz, Andrej sose ment még karonfogva senkivel. Kátya volt az első. Hirtelen átvillant az agyán: — Megfizetsz te még ezért! — A moziban úgy ült, mint egy telefonoszlop, valami szerelmi történet pergett a vásznon. Kátya nyöszörgőn és kapálózott az izgalomtól. Andrejt marcangolta a tehetetlenség dühe: mi az ördögnek neki az ilyen kultúráiét? Lány mellett ül, és még csak hozzá se simulhat. Amikor a vásznon befejeződött a hosszadalmas szerelmi történet, az utcán meg akarta ölelni Kátyát, de... A vitorlavászon tetején egy sirály ült, megbillentette az egyik evezőt, az félrecsúszott, az ernyő pedig rázuhant Andrejra. Szundikálás közben látta az egészet, megigazíthatta volna a vásznat, de nem bírt felülkerekedni a lustaságán. így feküdt a sötét-
