Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - Dobos László: Október szelleme

Az ötvenes években belenőttem, beleragadtam a nagy jelzők korszakába. Sztálint istennek hittem és képzeltem. Lelkesítő beszédeket hallgattam és sok tucatnyi előadást. Lelkesedtem és hittem. A nagy változás, a forradalom tényeit és eseményeit magaménak tartottam és vallottam. A túlzásokra hajlamos romantikus lelkesedés korszaka volt ez. A ronmantikus túlzásoké és az irreális képeké. Illúziók és kételyek, az illúzió és a valóság képe kavargott bennem sokáig. Csalódnom kellett istennek hitt emberekben. De lehet-e csalódni a forradalomban, a forradalom eszméiben, milliók halálában és áldozatvállalásában? Évek óta sokat gondolkodtam és gondolkozom azon, hogy mit adott nekem, egy kis nemzet fiának ez a forradalom, e hatalmas ország múltja és jelene. Romantikus képzelgésem megszűnt. Nincsenek illúzióim, lelkesedni sem tudok már vakon. A forradalomban nem vehettem részt, mégis érteni kívánom lényegét, múltját, utókorát és jövőjét. A csalódások után tisztulás szükségét érzem, azt szeretném, hogy tiszta legyen az emlékezetem az elmúlt ötven évről. Mert csak az igaz dolgok emlékezete vethet gátat a közönynek és a végleges kiábrándultságnak. A forradalomnak és utókorának tiszta emlékezetre van szüksége.

Nagy föld volt Oroszország. Ha itt mozdult a történelem, vele mozdult Európa és Ázsia is. Szült ez a föld okos államgyarapítőkat, bölcs uralkodókat, de termett zsarnokokat Is. Van, akit a hatalom tesz naggyá, van, akit szelleme, okossága, zsenialitása emel az emberek fölé. A nagyság mindig két lehetőséget rejt és kínál: törpékké zsugoríthat halhatatlannak hitt uralkodókat, s szellemóriásoknak adhat életet. És adott is. Tolsztoj csak itt, e nagy térségen születhetett. Csak itt válhatott Tolsztojjá. Szellemével az emberiség lélek-arcát tette nemesebbé. S ez a jó, ez a nemes nagyság győzött a forradalomban. Én a muzsikok és munkások forradalmában s a nagy szellemek forradalmában szeretnék hinni.

A hosszú, hosszú nyírfaasztalhoz megidézném a cárokat is, a bojárokat, a hódító hadvezéreket, az orosz föld nagy szellemeit: Puskint, Turgenyevet, Gogolt, Tolsztojt, Csajkovszkij és Muszorgszkij zenéjét s a forradalom nagy alakjait. Eleveneket és holtakat, zsarnokokat és szellemóriásokat. Élők és holtak figyelik egymást, holtak némasága kérdezi az élőt: mi lett a nagy szellemek örökével? A forradalom és utókora megváltotta-e már a holtak életét? Szava csak a bölcseknek lehet, az igazaknak, akik életükkel példázzák a forradalom nagyságát és tisztaságát. A holtaknak adott választól az élők sorsa, a forradalom jövője is függ.

Az Októberi Forradalom nem volt babérkoszorús győzelem. Utána harc, mérhetetlen lemondás és áldozatvállalás következett. A győzelemnek olykor nagyobb volt a terhe, mint az öröme. A világtörténelem egyetlen győztes forradalmának sem volt még ilyen ellentmondásokkal, gonddal s veszéllyel terhelt ötven esztendeje, mint az Októberinak.

A forradalomnak embersorsokba vésett emlékezete van. S ezzel nem lehet visszaélni. Elfárad a szem, míg a Kreml falába temetett forradalmárok neveit olvassa az ember. A legfrissebb aranybetűs felirat az űrhajós Komarov emlékét őrzi. Nehéz volna megállapítani, ki volt a forradalom első halottja. Azt is nehéz megjósolni, ki kapja e világméretű küzdelem utolsó arany tábláját. A Kreml szimbólum, de nagy temető is. Csodálni való építkezési remek, de memento is. Itt nem kaphat helyet minden sírfelirat. Legfeljebb csak úgy, ha tégláiba karcolják a neveket. Tavasszal Moszkvában felavatták az Ismeretlen katona síremlékét. A Kreml falának tövében örök láng őrzi a névtelen milliók, a forradalmár katonák, az önkény áldozatainak és a háború halottainak emlékét. A forradalomnak, a forradalom utókorának halhatatlan szimbóluma ez az ismeretlen sorkatonáknak kijáró történelmi igazságszolgáltatás: a forradalom gondolatának, tisztaságának rehabilitációja és őrzése.

Remélnünk kell, hogy az elkövetkezendő évtizedek tisztábban, emberibben valósítják meg Október szellemét, népek, kis és nagy nemzetek emberi és nemzeti szabadságát.