Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye

— Mi történhet Losoncon, a lap gazdáinak konventikulumán?

— Dzurányi ellen az a vád — boncolgatta az esélyeket Erdélyi —, hogy destruktívnak bélyegzett embereket szerződtetett. Én emigráns vagyok, Atyus volt vörös kormány- biztos. És te, Dodó, az emigráns Simándy tanítványa s Ady-ra]ongő vagy, aki interjút közölsz a „kommunista“ Simándytől, „arcképcsarnokot“ indítottál a baloldali írókról, Darkó Istvánról és Vozári Dezsőről magad írtől, Fábry Zoltánról az emigráns Lányi Menyhérttel írattál portrét, de Mécs, ölvedi László vagy Jankovics Marcel még mindig nem szerepelt a sorozatban... És ha hármunkat kitesznek, Lacus sem fog maradni. Nem maradhat.

Közelgett a konventikulum napja. Vártuk Lacust a kávéházba. Nem jött.

— Ez rossz jel — mondták a kollégák. — Keresd fel. Szimatold ki, mi várhat ránk.

Engem is keserves kívőncsisőg furdalt.

Elrobogtam hozző. Otthon ült. Bolti sertéscsülköt vacsorőzott, csak úgy papírból, bicskával. Eperjesi nagybátyám és agglegény-társai szokása volt az állott és friss torma keverékébe mártogatott csülökvacsora a Kuglizóban.

Lacus gondterhelt és szűkszavú volt.

— Vedd a kabátod. A Jihomoravskában majd beszélgetünk.

Kint ritkásan hullt a hó. Tüllfüggönye mögött sárgás-vörösen és lila fényben remegtek a Vencel-tér lámpái és neonreklámai. A taxisarkon már a divatba jött egyszemélyes olcsó motoros triciklitaxik oldalkocsijainak nagy műanyaggombőin is fehér volt a tető.

Nem intett taxiért.

— Ballagjunk csak, gyalog is elkocogunk odőig — szólt, és tudtam, ilyenkor töpreng, mérlegel, haditervet kovőcsol.

Tapostuk a friss, vékony havat. Én a lap sorsán tűnődtem.

15. A lap-nyomoronc

A két csehszlovákiai magyar pártnak csak 1922 tavaszán lett saját napilapja. A prágai. De a politikai szervezkedés már 1919-ben megindult. Két fókuszban:

Pozsony környékén és Kassán a maradi katolikus Keresztényszocialista Párt terjeszkedett. Gömör-Nógrádban Kassáig és Komáromig kiterjedő hatással a protestáns Szent- Ivány és Törköly József vezetésével a demokratikusabb Kisgazda és Kisiparos Párt. Mindkettő ellenzéki polgári párt volt. A Kassai Napló is Szent-Iványékat támogatta. A kerszocok főleg a papságra, Szent-Iványék a Rimaszombatban székelő hetilappal is rendelkező Gömör-Nógrádi Gazdasági Egyesületre támaszkodtak indulásukkor.

A két párt a kulisszák mögött egymásra ólálkodva marakodott a mandátumokért. Ez káros és csúnya volt. Egy idősebb besztercebányai ex-képviselő, a nagy tekintélyű Pet- rogalli Oszkár, ezért hozta létre a semleges Losoncon a két párt fölé a Központi Irodát, ügyintéző és összehangoló szervként. Az Irodának az arisztokratikus modorú, zárkózott református birtokos Szilassy Béla adott otthont. (Itt ülésezett később a lap szindikátusa is, melyben Szent-Ivány és Szilassy képviselte az egyik, az öreg Zichy János gróf egykori kedvence, Szüllő Géza pápai kamarás, és Grosschmiedt Géza kassai ügyvéd a másik pártot. Az anyagi ügyek intézésére lassanként bevonták ötödiknek a dzsentrís- kedő losonci gyárost, a szabadkőműves Tarján Ödönt, a csak papíron létező Magyar Jogpárt elnökét is.)

A fővárosi magyar napilap indulását országszerte nagy örömmel és büszkeséggel fogadta a magyar polgári társadalom. A váratlanul rátört idegen uralom nyomása, a pesti köldökzsinór elszakadása, a bizonytalanság és tájékozatlanság, az állástalanok és a hontalanok lélegzetért-kapkodásában a csodatévő fixpontot üdvözölte benne. Ma már nem is tudnám visszaidézni azt a lelkes furórét, azt a mámoros megváltás-várást, ami a startkor levelekben jutott el hozzám a hamburgi Kereskedelmi Akadémiára. Mint az a félig-igaz legenda is, hogy gömöri urak adták össze rá a pénzt egy konventiku- lumon. „Egy évi lucernamag-termésemet fizetem be a lap-alapba!“ De a nekigerjedt lelkesedés hamar lelohadt. Jött a fájdalmasan titkolt, szemérmesen csak suttogott kiábrándulás.

Nagy fiaskó. A motor csak kahogott. Nem volt a laphoz megfelelő garnitúra.

A lapot indításakor rábízták a Gömör-Kishont hetilap volt szerkesztőjére, Gál Istvánra, és a Központi Iroda jogász főtitkárára, a szepességí Flachbart Ernőre. A szakmá-