Irodalmi Szemle, 1967
1967/8 - Dénes György: Két vers - Marencsin Mária: Experimentum (vers) - Ébert Tibor (Magyarország): Egyenlet (vers)
Dénes György zöld, lila, kék holtak igézetében Mily csoda volt a vézna gyalogút, ahogy a bokrok árnyékába bújt, s mikor kitetszett gyenge fű között, rácsodált hamvas vadsóska, bürök. S körül a som, a sárgán bokrozó arany tajték, de élő és mohó, hogy repesett a feslő somvirág, buja bibéjén átnyilallt a láz. Csupa hullám: a zöld, a lila, kék hogy összefolyt, mig pillantást cserélt, áradt, sodort a boldog erjedés, napját-csöcsét kínálta ifjú ég. Engem is emelt szárnyas döbbenet, karoltak, vontak kontyos fák, füvek, csontos mellemből szíjas inda nőtt, elvarázsolt a tündérarcú föld. Már egyre sűrűbb éj kerülget s a hajnalcsillag porba szédül, barátom, a te szemedet látom fölkelni börtönéből. Izzik benne az éji nap, a végső pillantás pecsétje, mikor tántorgó szavadat kettétörte a föld igéje. A vak föld szólított magához, a földben munkáló sötétség, kapkodtál volna fűhöz, fához, de megnyílt alattad a mélység. Fogad közé kavics szorult, s agyadban felrobbant a rend, esett szíveden átzúdult, kőcseppekké szakadt a csend. Marencsin Mária experimentum A lélek láboratóriumában kísérletezem nap mint nap. S a gondolatesszenciát a szenvedés próbacsövéből a boldogság próbacsövébe ömlesztem át — mint a Nap az időt: éljelből — hajnalba, s az Idő a történelmet: háborúból — békességbe. Aztán félreállok. A tudat mélyében az Én szempontjából (a Nap szempontjából, Idő szempontjából] elvész a különbség. egyenlet A táblán fennmaradt egyenletet nem mosta le szivacsidő maradt a régi képleted Minden, mi e fénylő krétarajzból kinő vasfürtű fává terebélyesül: vers, dallam, nylonsál e kő füst s drótindákon csüng idegenül, tapad koromleveleken s mint üledék lerakódik belül barnán, az egykor fehér értelem. Ébert Tibor (Magyarországj
