Irodalmi Szemle, 1967
1967/8 - Ordódy Katalin: Idegen (regényrészlet)
tak pillanatok, mikor Józsit éppúgy szántam, mint magamat, mintha nem is az ő vétke, de valami, elháríthatatlan végzet átka alatt nyögtünk volna. Valamelyik hangosabb szavamra Gyurika hirtelen felült az ágyban. — Anyu — kiáltotta. Berohantam hozzá, kerek szemekkel nézett rám, látszott, hogy még nincs egészen öntudatnál. — Reggel van már? Mi van most? — Megnyugtattam, hogy még csak este van, és neki még nagyon sokat kell aludnia reggelig. Azt is meg kellett ígérnem, hogy nemsokára mi is lefekszünk. Fejecskéjét engedelmesen lehajtotta a párnára, s máris aludt tovább. Természetesen a gyerek érdeke a legfontosabb, ezt elsősorban szem előtt kell tartanunk. Ebben feltétlenül egy nevezőre jutunk Józsival. Eredménytelen eszmecserénk után tele sebekkel tértünk mindketten az egymás mellett álló hitvesi ágyakba. Józsi hallgatott, csak én zavartam meg még néha a csendet, olyasmiket kérdeztem tőle, hogy mikor és miért vesztettem el a szerelmét, hogy hiszen azelőtt sem voltam szép, és mégis... Mi történt, mit követtem el, röviden, adja okát, miért távolodott el tőlem. Józsi már nem akart reggelig tartó meddő vitákba keveredni, és hát mit is felelhetett volna ilyesmire. Éreztem, hogy gyűlölt azokban a pillanatokban, és talán legszívesebben belém fojtotta volna a szót, de nagy önuralommal mégis válaszolgatott. — Nem te vagy a hibás, Gigi, még csak az hiányzik, hogy önmagadat okold. Bár... az ember sosem tudhatja pontosan az ilyesmit. Valami jön, egy szó, egy gesztus, egy látszólag jelentéktelen mozzanat, és ... — És az ember teljesen védtelen vele szemben? — Nem. Különösen, ha észreveszi, hogy védekeznie kell. De néha olyan gyanútlanul kezdődik ... Már hosszú ideje feküdtünk némán, két összemarcangolt hulla, amikor hirtelen rám tört az undor. Józsit és Icát láttam kölcsönös boldogságban összeölelkezve, és magamat, amint közeledem hozzá, kérem a szerelmét, s ő nem akarja megérteni a kívánságomat. Később aztán mégis rászánja magát, hiszen kötelesség is van a világon, meg hát a szememet is be kell kötni. Elő hát azzal a hím rutinnal! Égett a bőröm a szégyentől, amint ezeket az emlékeket visszaidéztem. Bizonyos, hogy összehasonlításokat is tett köztünk, s persze, ez nem az én javamra dőlt el, különben nem ment volna vissza hozzá. És így most, ha majd mégiscsak szakít vele, mi változik? Kedvesebb, kívánatosabb leszek a szemében? Inkább meggyűlöl majd, hogy én vagyok mellette, engem „muszáj szeretnie“, a másikat pedig megvonták tőle, s annak is én vagyok az oka. Sajnos, ilyesmire még nem találtak ki elvonókúrát. Elvonókúra a tilos szerelemtől. Mit érdemelne az az ember, aki feltalálna ilyesmitl Hányszoros Nobel- díjat? Ügy ünnepelhetné a világ, mint az emberiség jótevőjét, sok-sok millió ember boldogságának a megmentőjét. Vagy talán tévedek? Nem is kívánnák ezt az emberek olyan nagyon? Ellenkezőleg, lehet, hogy megköveznék?, Ica biztos úgy érzi, hogy neki joga van a boldogsághoz, mindegy, miképpen veszi el magának. A leghatásosabb elvonókúra, bármiről is legyen szó, mégiscsak az emberi akarat. Annál inkább imponált nekem ez a csodálatos erő, mert én mindig csak engedelmeskedni tudtam. „Hallgatni“ a tanácsra. Nem emlékszem rá, hogy valaha is akartam volna. Ez a szó még valahol a gyermekkorban ki lett törölve, nem is törölve, irtva a szótáramból. Ö, hogyne, én is vágytam, óhajtottam, sóvárogtam, szerettem volna bizonyos dolgokat, amelyeket aztán vagy elértem, vagy nem. De ez más volt, mint akarni. Hogy is magyarázzam meg mi a különbség? Talán mint a parancsoló és a feltételes mód között. Nálam mindig ott volt a „ha“.' Ha engednék, ha lehetséges volna, ha szabadna ___ Az álom végül mégiscsak rámtalált. Reggel, ébredezve, fél öntudatnál már megcsapott a borzalom, a rám nyitó új, sivár napok fénye, s menekültem volna ismét a rövid álom édes, semmiről sem tudásába, a puha, meleg, ölelő nemlétbe. Nyöszörögve forgolódtam, s adtam meg magamat az élet erőszakának. Mert ml változtathat azon, hogy fél hatkor fel kell kelnem, leszaladni a tejért és zsemlyékért? önmagam rendbehozása, a reggeli készítése, apró házi munkák, a gyerekek ellátása csupa olyan momentum, aminek rendjén csak egy valóságos földrengés változtathat talán, de az olyan nem, mint a tegnapi, bárhogyan megingatta lábam alatt a talajt. Nehezemre esett a törődés, a megbirkózás a sok kicsi feladattal, mégis örültem, hogy nincs ilyenkor reggel egy percnyi nyug
