Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Ordódy Katalin: Idegen (regényrészlet)

Furcsa, mi mindenre képes gondolni az ember ilyen pillanatokban. Örömet éreztem, hogy Józsinak sosem volt alkalma szegény apucimat apának szólítani. A süket öregember tehát neki Is csak röviden apa. S hol tartózkodhatik, mikor lánya ilyen kedves vendéget fogad? Egyetlen szobájuk van csak, ott nincs. Bizonyára, a konyhába helyezték át a lakosztályát. Ica bement a szobába, és magára reteszelte az ajtót. Egyedül maradtunk Józsival a keskeny folyosón.

— Mit fogsz most csinálni? — kérdezte.

Valóban, mit is fogok csinálni? Erre eddig magam sem gondoltam.

— Talán a leghelyesebb lenne — szóltam pillanatnyi mérlegelés után —, ha betartanád a szokott programot. Mintha mi sem történt volna. Búcsúzz el tőle — böktem fejemmel a szoba felé — és gyere hazai

Józsi sem tudott jobbat kitalálni. Rövid habozás után halkan bekopogott, de válasz nem jött belülről. Megvonta a vállát, magára rántotta ballonkabátját, s megindultunk kifelé. Kip-kop, kip-kop, az esti csöndben tisztán, élesen hallatszott cipőm kopogása. A Józsiénak gumitalpa volt, csendesen, tolvaj módra lehetett bennük surranni. Most talán azért is nesztelenek, mert szégyellik magukat. Hát Józsi? Ő vajon mit érez? Ezt igazán nehéz volt elképzelni.

Felszálltunk az autóbuszra. Este volt, úgy mint csaknem egy éve ilyenkor, mikor a bátyjáéktól, illetve abból a kártyás társaságból jött haza. Akkor is zavaros, dúlt gondolatok birkóztak bennem. Mióta hazudik nekem ez az ember? Hirtelen égető vágy fogott el, hogy mindent tudjak. Nem mertem mégsem kérdezni, nem is tudtam, hogyan fogjak hozzá, olyan rettenetesnek, jóvátehetetlennek látszott minden, amit egy buta kis véletlen váratlan gorombasággal tárt elém. Az esernyőbe esett kis kulcs nálkül mikor jövök rá, és rájövök-e egyáltalán Józsi viszonyára? Az üzemben szövődött szerelmek nemigen maradtak titkok, a szóban forgók távollétében, vagy akár Jelenlétében is beszéltek róla, különösen a pikáns kis ügyeket tárgyalták nagy kedvvel, pusmogva. Józsi és Ica esete kivétel lenne?

Forogtak fejemben a gondolatok, s a kavargásból lassan egyetlen határozott érzés bontakozott ki: a szégyen. Tudom, hogy a férfiaknak, de még a nőknek is Jó része megszegi a fogadott hűséget. Ezer közrejátszó ok, ezer különböző körülmény szerint minden eset más-más elbírálás alá esik, de nálunk — nem tudom, miért — arra a szomorú következtetésre Jutottam, hogy nem is Józsi, én vagyok a hibás. Hiába érveltem magamban dühösen a hibbant megállapítás ellen, mégsem tehettem semmit, konokul, megingathatatlanul ült valahol a lelkem mélyén: nézz bátran csak szembe velem. Icára gondoltam, aki szomorkás volt és talányos, s aki értett hozzá, hogy a férfiak ügybuzgalomtól hajtva lelkesen mindent elkövessenek felvidítására, s minden tudásukat latba vessék talányainak megoldására. Ezenkívül természetesen csinos külsővel is rendelkezett, és jól öltözött. Ha őszinte, kegyetlenül őszinte akarok lenni, sokkal inkább illett Józsi mellé, mint én. Formálhatok-e rá Jogot, természet adta jogot, hogy örök időkre enyém legyen testestül azon a címen, hogy az anyakönyvbe házas- társakként jegyeztek be minket ezelőtt kilenc esztendővel, s két fiunk van és közös háztartásban élünk? Nem tudtam magamnak igenlő feleletet adni, már effelől is kételyeim voltak. Teli boldogtalansággal, szégyennel és kilátástalansággal értem haza.

Otthon Józsi első szava ez volt:

— Köszönöm, hogy rendesen viselkedtél.

Mindenre számítottam, csak épp erre nem.

— Mit vártál? Hogy széttöröm rajtatok azt az esernyőt, amiből kihullott a kulcs?

— Tehát az esernyőből.

Szerettem volna tudni, mit gondol ebben a pillanatban.

— És hogy jöttél rá, hogy az ...

— Na, ülj le, majd szépen elmesélem. Az egészben úgyis ez a legérdekesebb és legfontosabb.

— Gigi, kérlek ...

— Nem gondolod, hogy inkább én kérdezhetnék tőled egyet-mást? De minek? Úgysem tudnál őszinte lenni, a lényeget pedig tudom.

Láttam rajta, halálos biztossággal tudtam, hogy már megtalálta azt a formát, amelybe öltöztetve az egész Ica-ügy jelentéktelen dologgá zsugorodik, s a módot is rá, amivel megnyugtasson. Nagyon nyersen, nagyon kiábrándultán hathattak őszinteső-