Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Dobossy László: Kassák Lajos és szülőföldje

hatatlan falakon át is látom testvárkéimet, akik nálamnál is fiatalabbak, és ezért alszanak a takarók között, és Magát is látom, amint lábhegyen motoszkál, tesz-vesz a félhomályban, készülődik a hajnali útra.

S aztán megindulunk a belváros felé, kéz a kézben, és lépteink alatt ropog a tapo- satlan hó. Tőlünk messze, másik irányból szintén elindultak már a népek, öregek is lehetnek közöttük, mert lámpást himbálnak maguk előtt és a hatalmas árnyékuk, amely alig halad előre, torz képekben remeg a szederjes ég alatt. Nem vagyunk egyedül és mégis nagyon egyedül vagyunk s miközben halkan beszélgetünk, a vízparti füzes felé tekintgetünk, ahol nyulakat és rókákat és didergő mezei egereket és nagy csőrű, szürkefoltos varjakat sejtünk, és vérszomjas ragadozókra gondolunk, amilyenek véletlenül se tévednek erre a vidékre, és a nem kevésbé veszedelmes rablóbandákra gondolunk, amelyek kusza mende-mondákból szivárognak az emlékezetünkbe. Harangok kondulnak a plébánia karcsú, magas és a Ferenc-rendi barátok zsindellyel fedett és ezüstös bádoggal szegélyezett tornyában. Mint valami kitárt szárnyú, óriás fehér madarak érkeznek felénk a hangok, egy ideig a fejünk felett lebegnek, aztán szétszárnyalnak az egész világba hirdetni a békesség dicsőségét és a hajnali roráték kezdetét. Egyre sűrűbben nyílnak fel a házak ablakszemei, vörösek, mintha gyulladásban lennének valamiféle hosszú, hosszú reménytelen sírástól. És a piactéren már nyitják a boltok ajtóit, szagok keverednek a levegőben, trombitasző harsan a távoli huszárkaszárnya felől, a Szentháromság feje felett ragyog az aranyos háromszög. S mintha az őskeresztények zarándoklásától hozzánkig soha nem szakadt volna meg a fonal, bandukolunk összesűrűsödött csoportokban és magunkba szállva haladunk le a templom lépcsőin a néma bolthajtások alá, mintegy a katakombák mélyébe.“ (Anyám címére, 187—189. old.)

De fölzendül a Bach-muzsika, s magába vonzza az újvári varázslatot...

Folytathatnám az idézést Kassák Lajos műveiből, de nem ez ma a célom és feladatom. E szemelvényes szövegekkel csupán jelezni kívántam, mily szervesen illeszkednek be a szülőföldi emlékek a költő életművébe, s főleg az anya-motívumok mily lényegesen szemléltetik a hűséget, amellyel Kassák a munkásosztályhoz ragaszkodik, az apai hagyaték pedig a nemzetköziséget, amely Kassákot a legegyetemesebb magyar költővé avatja.

Befejezésül kis jelenetet idézek az Egy ember életé bői. Az inassorból felszabadult Kassák Lajos lakatossegéd," miután hiába keresett munkát szülővárosában, alhatározza, hogy másfelé megy dolgozni, s így búcsúzik anyjától: „Elmegyek ki a világba, s addig vissza se jövök, amíg mindenütt nem voltam.“ (I., 195. old.). Most a 80 éves Kassák Lajos, aki időközben mindenütt volt: bejárta Európát és meghódította a művészet csúcsait, íme, hazajött övéi közé. Fogadják szeretettel.