Irodalmi Szemle, 1967
1967/8 - Dobossy László: Kassák Lajos és szülőföldje
legyen az élethez, s állhatatosan és bizakodással küzdeni is tudjanak érte". (Anyám címére, 82. old.). Mi adott neki erőt e bőven buzgó, lankadatlan optimizmushoz? Az ember, akárcsak a termőfa, mélyről szívja fel az éltető nedveket. Kassák is, bár szüntelenül tanult, és érzékeny lélekkel, olthatatlan kíváncsisággal fordult a műveltség és a művészet fényei felé, mégis emberségének éltetőjét itt szívta magába, ebben a városban s a munkáscsaládban, amelynek gyermekeként „egy avas szagú parasztudvaron“ az első lépéseket próbálgatta. S ahogy a már említett hűség a munkásosztályhoz állandó motívum az életművében, ugyanígy, illetve ennek kísérőjeként ismételten felbukkanó motívum a gyermekkori emlékek idézése, főként az anya személyének és szerepének, küzdelmes helytállásának és mindennapos hősiességének magasztalása. Amikor az anyjáról vagy anyjához ír, elérzékenyül, és nem is leplezi meghatódását ez az egyébként fojtott szenvedélyű, féTfiasan szemérmes, mindig mértéktartó és belsőleg teljesen fegyelmezett költő. íme, bizonyításul néhány sor az Anyám címére tizenkettedik leveléből: „...kisebb voltam a hangyánál és szürkébb a porszemnél, de mindez s még ezerennyi sem gyöngítheti hálámat azért, hogy megszült és jeltáplált engem, Mutterkám, erre a fájdalmasan gyönyörű világra, amelyben kicsiny és veszendő vagyok, de olykor, a költészet nyelvén megszólal bennem a mindenség s mint Isten kiválasztottja, felelni tudok a kérdezőknek“. (169. old.) Kassák Istvánné Istenes Erzsébet félparaszt, félmunkás proletárrétegből származott; „távolabbi rokoni ágról élt bennem paraszti vér" (Egy ember élete, I. 58. old.), „nagyapám öccse juhász volt Anyalán" (Anyám címére, 252. old.). Amikor fia, első gyermeke, született, Kassákné már a kisvárosi proletárasszonyok életét élte: mosni, mosogatni, takarítani járt. Életformája, magatartása, szokásrendje, még beszéde is a proletárasszonyoké. „Az én anyám nagyon jó asszony — írja róla fia — de ha mond valamit, mindig panasz van a hangjában." (Egy ember élete, I. 48. old.). Ez az önfeláldozó munkásasszony szinte mitikus alakot ölt a költővé lett gyermek életművében. Hányszor idézi meg költeményben és prózában a látástól vakulásig robotoló, a gyermekei életéért mindent odaadó munkásanyát, aki maga sem írni, sem olvasni nem tudott, de olyan gyermeket szült, aki a nyomtatott sző révén „a kimondhatatlant is megkísérli kimondani". (Anyám címére, 86. old.). „Bárinerre járjak, mindig találkozom véled akaratlan is mindig magammal viszlek, hiszen tőled származom hiába törülném le arcom vonásait, szemem tüzét oltanám ki mozgásom ritmusában jelennél meg vagy a sóhajtásomban és a nevetésemben olyan vagy te, mint a forrás, ami nélkül nem indulhattam volna útra s ha felzeng bennem a dal, tulajdonképpen a te kürtöd vagyok mint ahogyan az én fiam is az én kürtöm marad örökké. Fekete kendőd alatt a sápadt homlok mélyén lángok bokrozódtak s a bíbortüzek fényénél láttuk, amint baktatsz a kisváros sikátoraiban kora hajnali órán vagy az esti szürkületben, amint előbukkansz a petróleumlámpák sárga gyöngysora között magánoson és vágyódón az otthon meleg csöndje után amely a lobogó vitorlák mögött élt az álomban amit a boldogság szigetéről álmodtál. (A fehérre meszelt ház küszöbén) Kassák Lajos érsekújvári emlékkörének középpontjában az anya áll, Istenes Erzsébet; az elbeszélő mellett ő a hőse az Egy ember élete első kötetének is; majd, 1937-ben, az ő címére írja a költő legmélyebben őszinte és legtisztábban emberi vallomásait. S még nemrégiben is A tölgyfa levelei kötet nyitó költeményében, amelyet elhunyt első felesége emlékére írt, az élettárs személyéhez hozzátársítja az anya személyét, egy korábbi költeményének megidéző sorait ismételve: „Láttam őt és nagyon szerettem és ekkor született egy versem az éjszaka drapériái közt anyámat idéztem meg — »aki ott sirdogált a nagy teknők előtt s a nehéz gőzökben néha megjelentek az angyalok. Fügét
