Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Dobossy László: Kassák Lajos és szülőföldje

datolyát és cseresznyét hoztak tiszta ingecskéjükben és kövér kezecskéjükkel elsimították a mosónő szeméből a hajakat.it“

(Rekviem egy asszonyért)

De az ily megragadó képekben továbbélő anya mellett — a költő fejlődése szempontjából — fontos személy az apa is, Kassák István, aki szlovák volt, és laboránsként dolgozott a főtéri patikában. A családba ő hozta a nyugtalanságot, a lázadást, az emelkedés vágyát. „Apám, aki hitetlen és mogorva ember volt, semmi jót nem várt tőlem“ (Egy ember élete, I. 13. old.), — főleg mivel a gyermek otthagyta a társadalmi érvényesülés lehetőségét előkészítő gimnáziumi tanulmányokat, és inasnak állt be Szporni Gábor lakatosműhelyébe.

„Láttam az apám kajla szalmakalapját amint úszkál a hóüveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és vissza valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekújvári plébánián

de éppen 10 esztendővel előbb Szporni úr lakatosmühelyében ettem a füstöt"

(A ló meghal a madarak kirepülnek)

Ha az anyával, Kassákné Istenes Erzsébettel kapcsolatban a munkáshűséget domborítottuk ki költőnk életművének állandó jellemzőjeként, az apa emléke arra figyelmeztet, hogy valamennyi nagy magyar költő közt Kassák Lajos életműve a legtisztábban és legspontánabbul internacionalista. Ennek kialakulásában a kissé talán garabonciás természetű apa mellett része lehetett a városnak is, ennek a hullámzó lakosságú, nyugtalan szellemű vidéknek, ahol egymás mellett és összekeveredve éltek magyarok és szlovákok. Egy későbbi nemzedék tagjaként hadd dicsérjem magam is e genius loci-t, az újvári légkörben mindig ott vibráló jótékony feszültséget, a minden újra, szépre, jóra érzékenyen reagáló nyugtalanságot, amely azonban nem szétválasztója vagy egymás ellen uszítója, hanem összekötője kívánt lenni tájaknak és népeknek. Erre a szellemet pezsdítő, gondolatokat serkentő, világlátást tisztító együttélésre céloz az Egy ember életének egyik szereplője, midőn tréfás-komolyán ezt mondja a hősnek: „Te se leszel jobb a többi újvári legénynél. Mintha az ördög szállta volna meg ezt a várost, itt minden összekeveredett." (I., 169. old.)

íme tehát a szülőkkel együtt városunk is, ez az akkor még — Kassák szavát használva — „pocsolyában ülő kisváros" fel-feltűnik költőnk életművében, s nemcsak az Egy ember életében, hanem költeményekben is, meg legfőként természetesen az Anyám címére írt levelekben. A költemények és a levelek, az önéletrajzregénytől eltérően, már nem a valóság pontos rajzát adják, hanem az emlékező képzelet szökellő játékát olyan motívumokkal, amelyek részint még a valóságba, de részint már a mítoszteremtő vágyvilágba nyúlnak. Ilyen például a Visszajáró szerelem elégikus hangulatú című költemény, amely az inas-éveket stilizálja:

„Messze sodort az idő, de nem feledtem semmit áll még a ház, melyben anyám emlőin csüngtem egykor és kiről költhetnék éneket, ha nem a kovácsról ki mesterem volt s olykor vad borokkal itatott.

Hogy mire szemeltek ki az egek, mit tudtam én olaj és vasszerszámok közt fújtam a tűz bokrait s zengő üllőmön, hogy kinyílt a csodálatos rózsa fölém emelte kezét a mester és megáldott."

Vagy ilyen az apollinaire-i hangvételű s az ízlésem szerint pompásan lejtő dadaista poémában a nyitó kép, ahol a költő, vándorútja előtt, búcsúzik szülővárosától:

„1009 április 25

Párizsba készültem a faszobrásszal a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott

leveszem rólad a szárnyaimat 6 szent Kristóf te sohse leszel az apád fia egy részeg ember krokodilkönnyeket sírt az nArany Oroszlán«-szálló falának dűltem