Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Dobossy László: Kassák Lajos és szülőföldje

ban ritka értékként, az ipari proletariátus életéből és küzdelmeiből merítik tárgyukat s — ami fontosabb — egész emberi hatóanyagukat is.

így méltatja Kassák életművét a jóindulatú kritika; ámde a két nagy fejlődési korszaknak effajta felszínes szembeállítása eleve megtévesztő lehet. Akik, mint én is erre az alkalomra, újraolvassák és mai távlatból tekintik át költőnk egész alkotó munkáját, s nemcsak a regényeket és elbeszéléseket, hanem a párhuzamosan írt és az irodalmi meg képzőművészeti tevékenységet szervesen kiegészítő, sőt értelmező tanulmányokat és vallomásokat is, elsősorban a Napjaink átértékelését meg a nekünk különösképp becses Anyám címére kötetet — lehetetlen nem látniuk, hogy nincs itt szó semmiféle törésről vagy új utakra térésről; természetes folytatódás ez: az ötven- vagy hatvanéves költő másképpen és másról ír verset, mint a huszonöt-harmincéves. Egyébként elég szemügyre vennünk a Kassák-vers vagy a Kassák-próza belső építkezését, hogy lássuk, milyen következetesen kapcsolódik a későbbi állapot a korábbihoz. Itt most csak egyetlen példára hivatkozunk: a versformára; Kassák kezdettől fogva a szabadversnek egyénileg kimunkált változatát használta, amelynek éppúgy, sőt néha szigorúbb kötelezettséggel, van belső törvényszerűsége, szabályzata, légzési ütemrendje, mint a kötött verseiéinek. Csak a balgák képzelik, hogy a vers lényege a hangsúlyos és hangsúlytalan illetve a hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozása, meg — esetleg — a sorvégi szótagok összecsengése. A vers lényege a világ lélegzésében megnyilvánuló életteljesség kifejezése, a szóművészet segítségével. „Ezek a művek — írja Kassák a költeményeiről — nem jelelnek meg a versek ismert s elismert követelményeinek. \Elvetve a vers jellegzetes külsőségeit, szabad asszociációknak hatnak, a motívumok tiem látszanak egymásból következőknek, holott meggyőződésem szerint sokkal szigorúbb törvények tartják őket össze, mint a jellegzetes versek látható formái. Tartalmuk nem külső megfigyelések összehangolásából áll, hanem világszemlélet; témájuk nem egy esemény elmondása, hanem a világkép összbenyomásainak szigorú komponálás által való egységbe foglalása. Ez az egység a művészet egysége.“ [Hatvan év, 9. old.). A művészet egységének jegyében fogant Kassák-vers sajátos ötvözete a poézis lélekmegidéző, lényeg-fölmutató ősi rezgéseinek és a keményre edzett modern próza portalan, cicomátlan, tiszta gondolatközlésének. Az alkotó munka szünet nélküli áradásában változhattak (és változtak is) a jelzők, a költői képek meg egyéb járulékos kellékek, a legfontosabb azonban: a költői gondolatnak testet adó forma lényegileg ugyanaz maradt.

S hadd fejtsem itt ki, mai előadásom legfontosabb tételeként, hogy Kassák Lajos életművében s egész életútjában is épp ez a következetes folytatódás látszik meghatóan példamutatónak. Amit ő úgy fejez ki, hogy „az önmagához való hűség a költő legnagyobb emberi erénye“ [Anyám címére, 201. old.), túlzás vagy torzítás nélkül vonatkoztatható az egész életműre is. Kassák Lajos a hűség elkötelezettje; egész költői, írói és képzőművészi tevékenységét, sőt egész emberi magatartását is áthatja és meghatározza a rendületlen hűség a munkásosztályhoz, amelyből származik, hűség a társadalmi és művészeti forradalom szerinte szétválaszthatatlan egységéhez, hűség azokhoz, akik a munkásosztály és az egyetemes haladás ügyét sorkatonákként, hősökként vagy mártírokként szolgálták. A kassáki életműben se szeri se száma a közvetlen vagy közvetett vallomásoknak, amelyek e hűségről tanúskodnak. A sok helyett csak egyet idézünk szemléltetésül; az Anyám címére egyik levelében korántsem valamiféle külsőleges gesztusként, hanem hogy a legtermészetesebb emberi viszonyra emlékeztessen, rokonainak nevezi „a horpadt mellű kazánfűtőket, lőcslábú kovácsokat és rossz szemű esztergályosokat“: „Vérbéli rokonaim ők valamennyien. Jelenükben benne van a múltam, s az én jelenemben benne van az ő jövőjük." (160. old.)

Aligha kétséges, hogy az egész kassáki életművön motívumként végighúzódó hűség lehet az oka annak, hogy költőnk, aki magát „a szegénység örök eljegyzettjének" nevezi [Anyám címére, 23. old.), annyi küzdelem és megpróbáltatás közt is olyan műveket alkotott és alkot, amelyekből töretlenül sugárzik a legtisztább és leglelkesí- tőbb optimizmus. Már indulásakor is a „hálálszagú művészet" ellen titakozott; s a későbbiek során is hiába kapott az élettől cudar ütlegeket, ezek — mint írja — „ha nem vernek agyon bennünket, keményebbé és rugalmasabbá kovácsolnak". [Anyám elmére, 181. old.). Kassákot nem törték meg sem a nélkülözések, sem a börtönök, sem a félreértésen alapuló áldatlan viták saját osztálya politikai vezetőivel, ő hűségesen írt „színekkel ragyogó és Izekkel zamatos verseket (az embereknek), hogy kedvük