Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Dobossy László: Kassák Lajos és szülőföldje

getik. Ö, nem mintha Kassáknak nem volna különleges érdeme az avantgardista irányok és iskolák meghonosítása, magyar nyelvű képviselőiknek egy-egy nevezetes folyóirat — a Tett, a Ma, a Dokumentum — köré tömörítése, továbbá, főként a bécsi emigrációs években, 1920 és 1926 között, kivételesen intenzív kapcsolatok kiépítése a haladó magyar művészek és más európai országok (köztük Csehszlovákia] modern törekvésű költői, írói és képzőművészei közt... Ilyen értelemben, aki a XX. századi magyar irodalom és művészet megújhodási folyamatát vizsgálja, szükségképpen és legelsősorban Kassák Lajos alkotó és szervező munkájával találkozik. Ámde ahogyan Petőfi Sándor nemcsak az úgynevezett népiesség diadalra vivője, és Ady Endre sem csak a szimbolizmus magyar úttörője, hanem mindketten, másképpen, egy-egy öntörvényű költői világnak a megteremtői is, ugyanígy Kassák Lajos sem csupán a modem irodalmi és művészeti törekvések legjelentősebb és legjellegzetesebb magyar képviselője, illetve továbbfejlesztője, hanem egyben és főleg — olyan életműnek az alkotója is, mely gazdagságával, változatosságával és eredetiségével méltán vetekszik a leg- nagyobbakéval.

Amikor Kassák az irodalomba lépett — életkörülményei folytán némileg később, mint ahogy a költők általában jelentkezni szoktak — már lezajlott az a nagy küzdelem, amelyet a Nyugat köré csoportosult Ady-nemzedék kezdeményezett és győztesen meg is vívott a polgárosodó magyar társadalom szellemi arculatának kialakítása végett. Kassák Lajos, kezdeti tapogatózások után, már ekkor — a világháborút közvetlenül megelőző években — azzal a kettős szándékkal jelentkezik, hogy egyfelől művészi megszólaltatója legyen az ipari munkásság tudatvilágának (hiszen maga is e rétegből érkezik) — másfelől pedig modern formanyelven fejezze ki a forradalmi átalakulás egyetemes igényét. Ez utóbbi törekvése azt is jelenti, hogy Kassák már pályája legelején, miként azóta is egész életművében, a társadalmi forradalom és művészeti megújhodás szerves összekapcsolására tett értékes kísérletet. Ogy gondolta s ma is ezt vallja, hogy a XX. század emberének merőben új helyzetét a világban és új viszonyát a termelő eszközökhöz nem lehet ugyanazokkal a verselési vagy festészeti vagy zeneművészeti eszközökkel érzékeltetni, amelyek korábbi élethelyzetek kifejezésére keletkeztek (s e funkciójukat — nagyszerű művek tanúsága szerint — kitűnően el is látták).

A mai kor emberének a lelki tartalmát — hitét, vágyódásait, szorongásait, félelmét és bizakodását — azonban csak másfajta, sajátosan új és a kialakult helyzettel összhangban levő művészet fejezheti ki maradéktalanul; hiszen a modern ember egy személyben még barlanglakó és már űrkutató is, vagyis érzelmi és ösztönvilága még az ősemberé, de értelmével már a mindenség titkait ostromolja.

Kassák ezt a — kezdetben talán inkább csak ösztönös, majd egyre tudatosabbá szilárduló — felismerést hozza az irodalomba és a képzőművészetbe, hogy a korunkra jellemző lényegileg újat csak újszerű költeményekkel, prózával, grafikával és festményekkel lehet hitelesen kifejezni. S hadd mondjam el ezzel kapcsolatban azt a nézetemet is, hogy tévednek azok a kritikusok, akik korszakos különbséget látnak költőnk fejlődési szakaszai közt. Szerintük más volt Kassák az indulása és kibontakozása idején, tehát a világháborús években, majd a forradalmak alatt és az emigrációban, mint később; az emigrációból hazatérve, 1926-tól kezdve az egykori fenelegény lehiggadt volna (mondják a magyarázók); a Világanyám meg a Máglyák énekelnek meg A ló meghal, a madarak kirepülnek verseinek hol patetikusan lobogó, hol ironikusan villődzó poétája, aki meghökkentő új költői képek, ritka hasonlatok, szokatlan gondolattársítások zuhatagát árasztotta, a harmincas évektől kezdve a költészet időtlen témáihoz: szerelemhez, természetélményhez, időmúláshoz meg — egyre gyakrabban

— emlékekhez fordul, mértéktartó nyugalommal; s hasonlóképp a prózában is: a Mi- silló királyságának meg a Khalabresz csodálatos púpjának színes ötletekben dúskáló elbeszélője megírja önéletrajzát: az Egy ember életét, amely épp közvetlenségével, természetes egyszerűségével és őszinteségével, ugyanakkor pedig a távlati és mélységi összefüggések szüntelen éreztetésével lett több, mint csak irodalmi alkotás; az emberség breviáriuma ez, a szellemi (és társadalmi) felszabadulás küzdelmes útjának meg- ragadóan pontos rajza, s közbevetőleg mondva, első kötetében, városunk századfordulói életének egyedülállóan sokrétű, árnyalatos fölidézése; az önéletrajzzal párhuzamosan Kassák hosszú sorát alkotta meg a jelentős társadalmi regényeknek, köztük olyan remekműveknek, mint az Angyalföld, a Munkanélküliek, az Akik eltévedtek, amelyek az úgynevezett népies, tehát szinte kizárólag paraszti beállítottságú magyar irodalom-