Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Szalatnai Rezső: Kassák Lajos

csőmet, hogy ott voltak tanítóim és játszópajtásaim. Egész írói művemben észlelhetők gyermekkori emlékeim Jelvillanásai. Az ottani emberek arcát mintáztam meg. Az ő sorsukat példáztam s az őket körülvevő tájat festettem. írói tevékenységemnek ezt a részét Egy ember élete című önéletrajzi könyvem első és második része félreérthetetlenül dokumentálja. Ezen a meghitt ünnepségen testben és lélekben szerettem volna önök között lenni, és egyszerű szavakkal elmondani életem sorát, mindennapi küzdelmeimet, hitemet a szépben és jóban, és kezet szorítani önökkel olyan odaadással, ahogyan testvérek szorítják míg egymás kezét a jóízű találkozások alkalmával“. Egykori pajtása, egy 84 éves nyugalmazott mozdonyvezető, Nagyszombatról utazott Érsekújvárra, hogy láthassa inastársát, aki nagy író lett. Nem láthatta se ő, se senki az érsekújváriak közül. Most majd látni fogják a glóriát, amit a költők szőnek városaik fölé. Érsekújvárnak megér a Kassák-glória akár egy igazi díszpolgárságot.

Érsekújvárott ismerte meg a munkát, mikor „Szporni úr lakatosműhelyében ette a füstöt", ahogy híres önéletrajzi költeményében, A ló meghal, a madarak kirepülnek címűben, ezt elmondja. Amit e poémában összefoglalt, azt önéletrajzi legényében, legfőbb művében, az Egy ember éterében fejezte ki részletesen, meg- igazulással, modern eposzként. Eljutott odáig, hogy szembenézzen önmagával. Harmincadik és negyvenedik éve között írta ezt a nagy regényt, tehát abban a korban, melyben Balzac szerint az ember már tud elbeszélő lenni, mert már vannak tapasztalatai. Nem volt költő, ki közvetlenül annyit beszélt volna önmagáról, maga köré csoportosítva s a maga fényével átvilágítva a világot. Mint mindenkinek, neki is egy életen át serdülőkora adta a meg-megújuló erőt, látást és szemléletet ahhoz, hogy kifejezze magát. Érsekújvár s a Kisalföld tehát nem játszik mellékes szerepet írói és költői mivoltában, habár Kassák Lajos szinte egész munkásságában arra törekedett, hogy ami reális és értelmi, azt irreálissá és érzékivé tegye — ami a magyar irodalomban, e jellegzetesen realista irodalomban és költészetben, merész és új volt. De az érsekújvári fiú, aki gyerekfővel makacsul lemondott arról, hogy elvégezze a gimnáziumot, s beállt „Szporni úr" műhelyébe, majd gyári munkásnak és csavargónak ment el, iskolán kívüli műveltségével, soha meg nem álló érdeklődésével elsajátította egy alkotó ember egész kultúráját.

Lényében volt valami sajátos vonzóerő. Nemcsak azért, mert avantgardista művész volt, aki mindent másképpen írt és mondott, mint a tankönyvek. Szembenéző modorában, lassú, gondolatformáló szavajárásában, szemében és hangjában, egyszerűségében és nyugalmában, nyíltságában volt a vonzóerő. Egész életén át tanítványok és csodálok köre vette körül, akárhol fordult meg, külföldön is. Volt idő, hogy külföldön ismertebb volt, mint odahaza. A magyar társadalom, mely két nemzedéken át Jákob — angyal harcot vívott Adyval, nem engedte vérkeringésébe az avantgardizmus líráját sem, legfeljebb ha a torzképeit, amin mulatni lehetett. Kassákot ez nem zavarta, ment tovább a maga útján. A tanítványok köre időnként elrozsdásodott, szétesett, de támadt új Kassák-kör; mérjék fel életírói, hány volt összesen. És alig volt költőnk, írónk, aki nem került Kassák lírájának vonzásába, legalább egy időre, még József Attila is. Előttünk formálódott egy ember, aki művész volt minden ízében, semmi más. S mindenkinek tetszett önérzete, magabiztos, de nem kevély magatartása, okfejtése, egyszerű, logikus gondolkodása, kritikai szabadsága, mely ugyancsak áramlott belőle. Szigorú volt, alighanem önmagához a legszigorúbb, néha remetének, papnak rémlett. Soha nem kereste senki kegyét, tiszta és független szegénységben élt. Én is ismertem, én is követtem jó ideig, ifjúságomban, de megbecsülését zavartalanul őrzöm mindmáig, holott írói mondanivalóm s modorom más lett. Bécsben találkoztam vele először, még diákkoromban, Pozsonyban — ha ott járt — mindig együtt voltunk, s barátságunk felújult Budapesten. Lapjaiban, főleg a Munkában, több írásom, versem jelent meg.

Móricz Zsigmond után Kassáknak volt a legállandóbb s legsűrűbb kapcsolata a szlovákiai magyar értelmiséggel és a könyvre-szomjas munkássággal. Balogh Edgár a Hét próbában már felvázolta a Sarló Kassák-élményét, de irodalomtörténészre váró feladat, hogy a vázlatból teljes kép legyen. Lélektanilag Is érthető,