Irodalmi Szemle, 1967
1967/8 - Szalatnai Rezső: Kassák Lajos
Szalatnai Rezső KASSÁK LAJOS Meghalt Kassák Lajos. Március 21-én még köszöntöttük, akkor volt nyolcvan- éves, de már fáradt volt a szíve. A gyászjelentésben felesége ezt közölte: „Nyolcvanéves koráig harcolt az igazságért, erkölcsi tisztaságát, jelleme hajlíthatatlanságát megőrizve. Kísérje végig mindannyiunk életét átható, hűséges tekintete." Olyan, mintha ő maga szövegezte volna. Szombaton halt meg, 1967. július 22-én; vasárnap este jelentette a rádió. Az a Kassák-vers jutott eszembe menten, az Emlékezzetek rá! című, mely Osvát Ernőről szól s így fejeződik be: „Én gyámoltalan ember vagyok, megrendülten állok és emlékezem". Aztán az a kép merült fel emlékezetemben, mikor az írószövetségben ünnepeltük 75. születésnapját, a barátaim kérésére szülőföldje és földijei nevében én üdvözöltem. Szép ünneplés volt, hosszú idő óta az első és egyetlen Kassák körül. Zsúfolt volt a helyiség, írók és művészek körötte, s őszinte légkör. Ennek örült legkivált. Akkor láttam, hogy Gyergyai Albert üdvözlete közben lassan elérzékenyedett. Nem törölte le a könnyeit, síró-csillogó arccal válaszolt köszöntéseinkre, a szavalatokra s a zenére. Körülbelül ilyen volt a temetése is, a Farkasréten. Csak írók és művészek kísérték el utolsó útján, ők búcsúztak a költőtől, aki már elnémult, ők, akik ismerték, olvasták, a bennfentesek és értők, akiket a pörkölő napsütésben valóban a megbecsülés vezetett társuk, példaképük és mesterük koporsójához. A végtisztességen azonban hiányzott a nép, a munkásság, öregek és fiatalok, akiknek nevében a halott költő egykor megszólalt és énekelni kezdett, testvéreinek nevezve azokat, akik fölemelték a kalapácsot s ütötték az izzó vasat. Búcsúzhatott a Mozart-muzsika Kassák Lajostól, szólhattak a pályatársak és tanítványok, megdöbbentem a hiányérzettől: hol vannak azok, akiknek a szolidaritása Kassák hajlíthatatlanságát, tisztaságát, egész emberi és írói magatartását táplálta? A koporsó hamar eltűnt a földben. És hiányzott nekem ott az érsekújváriak búcsúszava. A távozót az indulás helye üdvözli utoljára, akár az anyai csók. Talán attól tartottak, hogy érzelmessé válik a szó? Kassák szerette szülőföldjét. Röviddel halála előtt díszpolgárság- félével tüntette ki szülővárosa, Érsekújvár. Orvosa nem engedélyezte az írónak, hogy az ünnepségen személyesen részt vegyen s érezze a fészekalja melegét. Asszonyát küldte el egy levéllel Érsekújvárra, ahol Dobossy László magyarázta meg, mindkettőjük szülővárosának, a mester jelentőségét. A levélben Kassák így írt az újváriakhoz fordulva: „Nem vagyok túl érzelgős természet, de mondhatom, mélyen meghatott, hogy 80 éves koromban sem feledkeztek meg rólam, s rokon- szenvüket tiszteletadással fejezik ki irányomban. Én is egy hosszú életen át hű fia maradtam szülővárosomnak, és sosem felejtettem el, hogy ott ringatták böl-
