Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Zsilka Tibor: Fábry Zoltán stílusáról

Zsilka Tibor

Fábry Zoltán

stílusáról

A Fábry Zoltánt méltatok és értékelők a fasizmus ellen tanúsított bátor magatartásának, kiállásának elismerése és kritikai munkásságának érdembeli tárgyalása mellett általában megfeledkeznek a műveiben rejlő immanens, de funkcionális összetevők, esztétikai együtthatók vizsgálatáról. Mind ez ideig inkább a külső, társadalmi körülmények és hatások felől igyekezték magyarázni az író életművét, ami érdekes is, hasznos is, de az esztéta Fábry népszerűségének és hatásának igazi okait egyedül ebből az aspektusból nem lehet teljesen felfedni. Az esszé hovatartozása irodalomelméletileg és stilisztikailag egyaránt vitatott és tisztázatlan kérdés; abban azonban senki sem kételkedik, hogy az esszé színvonalát és értékeit nem kis mértékben az adott kor szépirodalmi stílusnormáinak alkalmazása és felhasználása határozza meg. Az esszéíró ugyanis bátran nyúlhat a költők és szépírók stiláris eszközeihez és ábrázolási módszereihez: a hanghatástól kezdve a dialógusig kora szépirodalmának minden formai lehetőségét kiaknázhatja, ami azt funkcionálisan hatásossá vagy művészivé teszi.

Fábry Zoltán művei és stílusa is olyannyira a XX. század irodalmi normáira épülnek, hogy a szokványos esztétikai kritériumok és értékelési sablonok nem adhatnak elegendő alapot megértéséhez. Ezért a Mukaŕovský által kidolgozott esztétikai kategóriákat, az esztétika funkció-norma-érték hármasságát vesszük tárgyalásunk alapjául. Kimerítő és átfogó stíluselemzésre persze a terjedelmi kötöttségek miatt nem vállalkozhatunk, csupán részképet adhatunk az író széles skálájú és gazdag összetételű stílusáról.

1. Hangtani sajátosságok, jellegzetességek

1. 1. A jóhangzással (eufóniávalj Fábry Zoltán nemigen törődik. Ez érthető is, hiszen a központi probléma nála úgyszólván mindenütt a béke és a háború kérdése. De ha a háborút valaki iszonyúnak és borzalmasnak akarja festeni, ahhoz legjobban a rosszhangzású kemény és sötét színezetű szavak felelnek meg. így nem véletlen, hogy a rosszhangzás (kakofónia) külön szerepet, funkciót kap műveiben.

Természetesen ott, ahol szükség van rá, az eufónia segítségével közli velünk gondolatait, érzelmeit; s ilyenkor sorainak zenei ereje, hőfoka támad. Az alábbi sorokban a szó eleji és a szó belseji alliterációk, valamint az egyes hangok — L, R, M, N, H — teremtik meg a költői atmoszférát:

„Egy ember a bizonytalanság HULLámaira dobja a palackot... Vigyétek HAbok és Vili Arzó Vizek, rejtve zuHINtsátok a Mélybe és Lágyan eMELjétek a MeGSZeLídüLt íeLSZínre. HöMpölyöGve GörGeSSétek tovább, és HA zöLdfüves, kankALinSZagú parthoz értek, LaSSú CSoBBanáSSal CSókoLjatok rá BúCSút... (PP 95-96)“1)

1 A továbbiakban Fábry egyes műveinek cime helyett a következő rövidítéseket használjuk: PP (Palackposta, Bratislava, SZSZK 1960), KP (Korparancs, Bratislava, „Az Üt“ kiadása 1934), GI (A gondolat igaza, Bratislava, CSMK, 1955), BI (A béke igaza, Bratislava, 1956), HÄ (Hidak és árkok, Bratislava, SZSZK, 1957) KK (Kúria, kvaterka, kultúra, Bratislava, SZSZK, 1964).