Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Krammer Jenő: Fábry Zoltán és a német irodalom

szó, amelyet róluk ejt, elárulja, hogy tisztán látta értéküket, bizonyára szívesen ismertette volna őket behatóbban, részletesebben, de őrtállói hivatása ezt nem tette lehetővé. Együttérzett e kortársakkal, amiképpen együttérzett Hoffmannsthal-lal is, amikor 1927- ben Münchenben, a nácizmus gyülekezőhelyén meghirdette, hogy a németségnek nem hatalomban és politikai súlyban, hanem a szellem nemes értékeinek kiművelésében kell ezentúl hivatását keresnie. (Még olyan esszékre is felfigyelt a maga idején Fábry Zoltán, amilyen Hermann Broch ma már alig ismert tanulmánya kortársáról, Hofmanns- thalról.) De nemcsak a kortársakkal, hanem az igazi osztrák kultúra egész múltjával szoros közösséget érez Fábry Zoltán azokban a válságos napokban: „Mozart humanizmusa, Grillparzer keserű morálja, Hofmannsthal finomsága, Bahr katolicizmusa, Trakl szimbolizmusa felett holnap Berlin új törvényszéke mond ítéletet." Vagy: „Kaphat-e pardont az a Grillparzer, aki a mára virradt történelem útját ebben a profétikus mondatban összegezte: A humanizmusból a nacionalizmuson át a bestialitásig."

Szándékosan tértem ki kissé részletesebben a Palackposta osztrák vonatkozásaira, mert ezzel, úgy érzem, némileg arra nézve is feleletet adok, miképpen kellene kibogozni a szóbanforgó témát. Mivel Fábry írói magatartása tudatosan és következetesen politikai, antifasiszta: a két háború közötti időszak, a második világháború és az utána következő évek politikai történéseihez kapcsolódva lehet csak felkutatni, hogy milyen irodalmi élményeket mozgósít állásfoglalása, s ezek mögött milyen méretű irodalmi ismeretkör húzódik meg. Különös módon meg lehetne rajzolni így annak a szándékosan háttérbe szorított esztéta Fábry Zoltánnak az arculatát is, akinek tulajdonképpen indult. Mert ha nem szólítja őrtálló posztjára a kötelesség, s nem tartják vissza stószi remeteségében egyéb körülményei, elképzelhető lett volna hivatásos irodalomtudósnak is. De akkor nem lett volna azzá a Fábry Zoltánná, akinek neve fogalom, írásműve saját műfaj, írói alakja egyedülálló. S akit mi ma — ötven év átfogó szemléletében — így szeretünk és tisztelünk.

Mintegy négy évtizedre tehető az az időszak (1926-tól), amelyben Fábry Zoltán rendszeresen ismertetett könyveket. Ezek a könyvismertetések nála sajátos külön műfajt jelentenek, harcos állásfoglalást a kérdéses könyvvel és szerzőjével kapcsolatban. Az olvasott és ismertetett művet mindenekelőtt és főleg a harcos, antifasiszta humanizmus szemszögéből vizsgálja, s azt emeli ki benne, ami a következetes, megalkuvást nem ismerő antifasiszta álláspont szerint értéke vagy bűne. Kemény ítélőszó tehát minden tekintetben a fábryi könyvkritika. Nem az egész művet fogja át. Az egyik kritériuma a harcos humanizmus szempontja, a másik a mű időszerűségének vizsgálata, annak eldöntése, hogy megjelenésének időpontjában, az adott politikai-társadalmi helyzetben ilyen állásfoglalás volt-e elvárható a lelkiismeretes, emberi ember írástudótól vagy elárulta írástudói hivatását. Mivel e közben az esztétikai értékelés gyakran megrövidül, a harcos humanizmus tüze néha torzít, akaratlanul igazságtalanná válhat. Ezeket a torzításokat férfias őszinteséggel korrigálja később Fábry Zoltán, amikor évtizedes távlatokból cikkeit egy-egy rendező elv köré csoportosítva egymásután kötetekbe gyűjti (lásd pl. többek között a Thomas Mann-nal vagy az Alfred Döblin-nel kapcsolatos korrekciókat).

A négy évtized a harcos fábryi könyvismertetések hosszú sorát foglalja magában. Itt várna kutatói mérlegelésre annak a megállapítása is, hogy pl. a kortársi német irodalomból milyen művek, milyen sorrendben jelentettek Fábry Zoltánnak könyvélményt, hogyan tükröződtek ezek harcos publicisztikájában, s mennyiben alakították, gazdagították írói művét.

Sajátos jelenség az is, hogy Fábry Zoltán, a szlovákiai magyar író, olyan rendszeresen és bőségesen olvassa a kortársi német irodalom termékeit. Meglepő ez azért, mert a Szlovákiában élő magyarság önállósuló irodalmi életében, műveltségében 'különben alig- alig merít német szellemi élményekből. A szlovákiai magyar középiskolákban mindenütt a francia került az első helyre, s általában a két háború között a cseh és szlovák irodalom is sokkal erősebben érdeklődött a francia művészet iránt. (A Szlovákiában felnőtt irodalmárok is túlnyomó többségükben inkább francia műveltségűek.) Fábry Zoltán elütő alapérdeklődését kétségtelenül az említett induláskori nagy közös élmény

— a forrongó német expresszionizmus közvetlen hatása — szabta meg, akkor alakultak ki baloldali irodalmi kapcsolatai, s ezek révén stószi remeteségében is hozzájutott - a másociik világháború idejét kivéve — a német kiadványokhoz, folyóiratokhoz, dokumentumokhoz. De ismerve a német kérdés nagy jelentőségét, Fábry Zoltán, mint éber