Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Krammer Jenő: Fábry Zoltán és a német irodalom
őrtálló, figyelmét egyébként is szüntelenül erre az irodalomra összpontosította, s Így német irodalmi érdeklődése tudatosan vállalt feladatkör is. Ezt azonban mindig világirodalmi alapra helyezkedve igyekszik betölteni. A sokrétű összefüggéseket rövid, de találó utalásokkal teremti meg. Világirodalmi szemléleti módját szívesen származtatja Goethétől, akire gyakran és lelkesen utal; ilyenkor kitűnik, mennyire elkötelezettje a főleg kortársi irodalmat figyelő és értékelő Fábry Zoltán a múlt nagyjainak. Mindenképpen el lehetne képzelni őt úgy is, hogy elmélyed, belemerül a világirodalom régi, legigazibb és legemberibb alkotásainak tanulmányozásába, azokról ír bővebben. Tulajdonképpen fájdalmas lemondás hát számára, hogy a várta, az őrtállői hivatás erre nem hagyott neki időt. Mivel Fábry Zoltán Csehszlovákia létrejötte óta állandóan Szlovákiában él, önként adódik az a kérdés is, nem alakult-e ki közvetlen kapcsolat közte és az ún. prágai német Irodalom között. Amikor 1965 novemberében részt vettem a „prágai német irodalom“ kérdéséről tárgyaló liblicei konferencián, odautazásom előtt megkérdeztem erre nézve Fábry Zoltánt. Válasza — levélben — ez volt: „Ha személyes élmény alatt személyes találkozást vagy levelezést értesz: ilyen nem volt. — Természetest, hogy az említett írók rám mind nagy hatással voltak." Hangsúlyozza azonban Fábry Zoltán azt is, hogy Rilkét, Werfelt nem mint prágai írókat ismerte meg, hiszen ők akkor már nem ott éltek. „Rilke akkor már Németországban élt és Európa-vándor lett. Werfel inkább Wient asszociálta. A prágai német irodalom a szememben inkább a Kafka—Brod— Weltsch triász volt. Egon Erwin Kisch csak mint hazajáró lélek. Hisz inkább Rasender Wélt-Riporter volt." Amikor azután 1933-tól Prágában menedékre találtak olyan haladó kiadók is, amelyektől Fábry Zoltán addig is állandóan kapta a recenziós példányokat, hiszen — főképp a Korunk-nál — a német irodalom ismertetője és kritikusa volt, a fokozódó náci-veszélyben még szorosabbra fűződtek a szálak. Főleg a Malik-Verlag-gal, Wieland Herzfelde-vel, a folyóiratok közül a Weltbühne-vel, amely Prágában mint Neue Welt- bühne jelent meg. Az Európa elrablása-ban olvassuk: „1933-ban Hitler söpörte le az asztalomról az igazi németség, a protestálás szellemtermékeit, hírnökeit. 1939-ben, az ún. szlovák állam megalakulásával egyszerre megszűnt minden kapcsolatom a világgal, melyet akkor a német emigráció könyvei és folyóiratai jelentettek számomra.“* Ezután következett a kataklizma, amelynek forgatagából már csak a „palackposta“ vihetett üzenetet. Hogy mennyire Ady jelentette az alaphangot Fábry Zoltán szemléletében, azt bizonyítják a Palackposta zárószavai: „Emberek vagyunk az embertelenségben! Őrzök a strázsán!" 1933 márciusában írta le ezt, a Magyar Nap-ban, miután a nácik Ausztriát lerohanták. A tervezett nagy tanulmányban külön fejezetet kellene szentelni azoknak a nyelvi hatásoknak, stiláris sajátosságoknak, amelyeket a nyelvezetében is forradalmi változásokra törő német expresszionizmus váltott ki az írói pályán éppen induló Fábry Zoltánban. Hozzájárult ezekhez azután őrtállói feladatvállalása: ez keménységet, elszántságot vitt kifejezésmódjába. Hiányzik is abból a lágyság, a szépségekre törekvés, pedig itt-ott érezhető, hogy Fábry Zoltánnak volna fogékonysága ezek iránt, szive szerint való volna egy másik őrzői feladat is, amely elsősorban az „ember szépbe szőtt hitének“ lángját élesztené, ápolná, fejlesztené. Páncélburkolatú, harcos tömörségű és szándékosan kemény ötvözetű szókötései szenvedés árán születtek: lemondás, áldozat, az éberség aszkézise érzik rajtuk. S a két világháború közötti nyugtalan idők, a szörnyűséges második világháború és az utána lecsillapodni nem tudó világhelyzet lélegzetnyi pihenőre sem adtak lehetőséget számára. Megszállottja lett őrtállói hivatásának s teljesen ennek szolgálatába állította Írói működését. Az irodalom lelkes híveinek lehetnek tehát és vannak is hiányérzetei a fábryzoltáni művel kapcsolatban, de egyet senki sem tagadhat meg tőle: önfeláldozó, kemény emberi helytállásának félévszázados töretlenségét, emberi és írói művének makulátlan egységét. Ezt fogalmazta meg Illyés Gyula márványba kínálkozó szavaival: „Fábry Zoltán íróeszményeinek jó része nekem nem eszményem. Okfejtő módja sem az enyém. Kevés 4 Fábry Zoltán: Európa elrablása, Tatran, Bratislava, 1966. 453. 1.
