Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Krammer Jenő: Fábry Zoltán és a német irodalom

főleg a harcos humanizmust erősítő mozzanatokra s a fasiszta veszélyt eláruló gócokra világítottak rá.

Ezért van az, hogy az impozáns tágkörű német irodalmi látókör, amelyet Fábry Zoltán írásai mögött a német irodalom ismerője ámulva sejt meg, csak egész futólag érintve, egy-két részletjelenségre leszorítva, de persze azért bőségesen jut érvényre. Ez az önkéntes korlátozás a cél érdekében végső fokon elég fájdalmas lehetett az irodalmat szerető, művészetet értő Fábry Zoltán számára, de vállalta, mert mindenkor őrhelyen tudta magát, s ott figyelni kell ébren, meg nem alkuvóan.

S itt a vázolt feladat teljesítésének másik nehézsége: aki Fábry Zoltánnak a német irodalomhoz való kapcsolatát komoly elmélyedéssel és megközelítő teljességgel akarja feltárni, annak hatalmas irodalmi anyagot kell feldolgoznia, rengeteg művet figyelembe kell vennie, sok olyat, amely Fábry írásaiban úgyszólván csak egy-egy adalék erejéig szerepel. Vajda György Mihály figyelte meg Fábry Zoltánnak azt a rendkívüli képességét, hogy egy-egy jelenség megvilágításához olvasmányainak hallatlanul széles területeiről tud egy-egy érvet, bizonyítékot, tanúságtételt felhozni, múltból és jelenből a legkülönbözőbb műfajokból, a legellentétesebb íróktól és költőktől.2 Valóságos német irodalomtörténet rejtőzik Fábry Zoltán írásai mögött (persze egyéb irodalomtörténet is), de eddig csiak nyomokban, aki tehát meg akarja rajzolni Fábry páratlanul gazdag irodalmi műveltségének térképét, annak sok apró adalékból kell azt összeszerkesztenie.

Ismételni szeretném, meggyőződésem szerint fájdalmas lemondás, őrtállói aszkézis árán tudta csak Fábry Zoltán ezt az antifasizmus műfajára koncentrált irodalmi eszméletet egy életen át megvalósítani, de jutalmul egészen különös arcélű, mondhatnék egyszeri írói magatartás származott ebből: az a fábryzoltáni mű, amelyet félévszázadod egységében ma páratlannak érzünk. Azzá teszi ezt Fábry Zoltánnak, a szlovákiai magyar írónak, tehát egy kis nemzetközösség tagjának a sajátságos helyzete, aki eldugott hegyi magányában tudott szertesugárző életformát kialakítani, s ahhoz mindvégig hű maradt.

Az sem lehetett könnyű, hogy Fábry Zoltán életében mindvégig főleg és súllyal a német irodalmat figyelte, felkutatva minden olyan értéket, mely továbbőrizte, vagy továbbvitte az emberebb ember magatartását, kérlelhetetlenül leleplezve a legapróbb megingást, kilengést, megalkuvást. A vilmosi kor, a két világháború és a közöttük eltelt évtizedek keserű német tapasztalatai könnyen kedvét szeghették még azoknak is, akiknek szakmai képzettségük folytán kellett a német Irodalommal foglalkozniok. Fábry Zoltán tudta, hogy a német kérdés vízválasztó, ezért egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagyni, minden mozzanatára fel kell figyelni és megalkuvást nem ismerő judiciummal el kell tudni választani benne az emberséget, igazságot, kultúrát attól, ami barbár, embertelen, kultúraellenes vagy azzá lehet.

Mert Fábry Zoltán szeizmográfként reagált mindig az emberi kultúrát fenyegető történésekre, megnyilatkozásokra. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni pl. az 1938-ban Ausztriára írt nekrológját:3 A vesztes neve: Német-Ausztria. Ennél több és pótolhatatlanabb. A vesztes a humánum kultúrája. Ma mindenütt cserepek fekszenek, magát az edényt eddig észre sem vettük, mert itt ezen a földön mindennél természetesebb volt az európai tartalmat őrző és továbbadó kultúr forma.“ E sorokból kitűnik, milyen finom kultúrérzékkel látta Fábry Zoltán minden őrtállói keménysége ellenére azokat az értékeket, amelyeket Bécs, az osztrák életforma évszázadokon keresztül őrzött és amelyek akkor végveszélybe kerültek. Pedig éppen Fábry Zoltán nagyon is tudatában volt azoknak a politikai és társadalmi hibáknak, amelyeket a volt Habsburg-monarchia elkövetett. A továbbiakban így ír: „Sose írtam naplót. Ha most Ausztriával kezdem, kell ehhez még magyarázat? Az osztrák napló ma európai mondanivaló. Kik és hogyan írják, sokan-e vagy kévéién: a szellemember becsülete és hitele dől el ezen a tényen."

Fábry Zoltán azért érez fel ilyen fájóan Ausztria elrablására, mert jól ismeri, testvéri közelségben érzi a 20. század újarcú osztrák íróit és költőit. Számontart, figyel olyanokat, akiket általában csak az elmúlt évtizedben „fedeztek fel“ világszerte. Fábry Zoltán már a két világháború között tud Kafkáról, Musilról, Hermann Brochról, s az a pár

2 Vajda György Mihály, Fábry és az antifasizmus műfaja (Az Emberek az embertelenségben kötet ismertetése. Nagyvilág 1963. 10. sz. 1582. o.)

3 Palackposta, 1960. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó. Osztrák Napló című fejezet. (131—132. 1.)