Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Csanda Sándor: A kritikus

A fasizmus erősödő veszélyének ellenhatásaként Fábry a harmincas évek második felében publicisztikájában a múlt, a nemzeti hagyományok felé fordul. A húszas években még a hagyománynélküliség gondolatát, a mindent élőiről kezdés elvét hirdette. Az első világháború borzalmain eliszonyodva az előző korszak minden illúziójával szakítani akart.

„Mi, a hagyomány nélküliek voltunk a legradikálisabb hagyomány: el mindentől, ami ide vezetett, el a kifordult gyökerektől, és mégis vissza egészen a kezdetig, a gyökerekig" — mondja később erről a radikálisan és szándékosan hagyomány nélküli korszakról. A korábbi múltból egyetlen hagyományt kíván megtartani, Ady örökségét. A fasizmus múltat kisajátító mohósága ébreszti rá, hogy a múlt sem maradhat szabad préda. A fasiszta propaganda céljaira átformált hamis hagyomány-kultusz ébreszti rá az igazi hagyományok értékére. Amikor 1938-ban a hivatalos Magyarország Kölcseyt ünnepli a költő halálának centenáriuma alkalmából, Fábry az igazi Kölcsey teljes örökségéből leszűrhető tanulságot szegezi szembe azokkal, akik számára a nemzeti eszme egy befelé szűkülő, haladásellenes irányzattá válik. A fasizmus kardcsörtető hősködésével szemben Kölcsey férfiasságát állítja szembe: „A fasizmus a szolgalelkűség nagy konjunktúrája, egy férfiakra erőszakolt pubertás fertőzése" — írja 1938-ban.

Ady tanítása fáklyaként világít Fábry 1938 előtti publicisztikájában is. Elsősorban az utolsó kötetek, A halottak élén és Az utolsó hajók lírája hatott Fábry gondolatvilágára nagy erővel. A terjeszkedő fasizmus és a közeledő második világháború Idején újból időszerűek lettek Ady humanista versei, amelyekben a költő szembefordul az első világháború bűnös, emberpusztító démonaival. Már 1935-ben, Bölöni György Ady-mono- gráfiájának megjelenése alkalmából megérzi és átéli Ady reneszánszának élményét. „A magyar glóbusz változatlan élet- és haladásdermesztő atmoszférája élővé, kortárssá, fegyvertárssá konzerválja a tizenkilences halottat“ — írja 1935-ben Az aktuális Ady című cikkében.

1936-tól kezdve Fábry kisebb írásai a népfrontot hirdető Magyar Napban, terjedelmesebb esszéi pedig továbbra Is az erdélyi Korunkban jelentek meg. Ekkor alakul ki műveiben következetes, európai jelentőségű antifaslzmusa mellett „vox humaná“-jának máig élő erkölcsi tartalma: a már nem szektásan értelmezett szocialista humanizmusa. A népfrontkorszakban írt kritikáinak hangja megértőbb, körültekintőbb, irodalomszemlélete fokozatosan eljut mai szintéziséhez.

1939 szeptemberében is Adyt Idézi. A Korunk hasábjain Porta Hungarica címmel folytatásokban megjelenő, csonkán maradt Ady-tanulmánya azonban már csak a második világháború kitörésének hónapjában jutott el az olvasóhoz. Az Ady-idézet a nemsokára hallgatásra ítélt, majd börtönbe hurcolt gondolkodó optimista hitét fejezi ki, aki még hinni tud abban, hogy „valamikor jól lesz, jó lesz megszólalni, csúf, nagy özönvíz után". 1938 őszén felajánlották Fábrynak az emigrálás lehetőségét — de ő Stószon maradt. A háború alatt az antifasiszta és háborúellenes mozgalom fáradhatatlan szószólója, tevékenységéért 1939-ben és 1941-ben az illavai várbörtönbe zárták.

Szerves összefüggés van Fábrynak a harmincas években és a felszabadulás után írt könyvei között: valamennyinek közös ismertetőjele az antifasizmus és a humanizmus. A felszabadulás utáni szlovákiai magyar irodalmi alkotásokról írt kritikáit és ismertetéseit Harmadvirágzás című könyvében gyűjtötte össze (1963), a Kúria, kvaterka, kultúra (1964) címen megjelent kötete pedig a két világháború közötti csehszlovákiai magyarság kulturális életét, irodalmi mozgalmait és jelentősebb íróit hozza az olvasóhoz közel.

A Harmadvirágzás 1954-ben a Fáklyában jelent meg. Akkori Irodalmunkat értékelve megállapítja benne, hogy a szépprózában Egrié a vezető szerep: az addig megjelent nyolc könyv közül ötöt ő írt. „Az indulás és indítás érdeme mindenképpen Egri Viktoré. Szükségmunkát végzett, mintát adott, felvázolta a teendőket. Egri első könyvei a nélkülözhetetlen tarlóhántást végezték el, de mélyszántásra már nem futotta belőlük." Fábry számos találó és szellemes megállapítást tesz a Fény a faluban és a Közös út című drámáról, az Ártatlanok igazságáról; kevésbé helytálló a Márton elindul című regény rendkívül pozitív méltatása, s azt később maga is korrigálta a Tűrj üllőről írt bírálat bevezetőjében.