Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Szabó Béla: A legszerényebb ember

szem, hogy búcsúzásunkkor többször kért, hogy adjam át Fábrynak szívélyes üdvözletét. Én máig sem tudom, vajon Fábry találkozott-e József Attilával, de üdvözlete és mosolya olyan volt, mintha régi, meghitt barátok lettek volna. Azok is voltak, ama állandóan keringő áramkörben találkoztak, amelynek a neve: igazság. Biztos vagyok benne, József Attila épp oly figyelemmel olvasta Fábry írásait, mint amilyen figyelemmel Fábry kísérte József Attila költészetét. Igazságkereső rokonlelkek voltak, és ha nem is látták egymást, találkoztak.

Fábry nagy érdeme, hogy hitét, meggyőződését, igazságát maradéktalanul be tudta vinni hangjába, stílusába. Aki egyszer olvasta és megértette, az hatásától nem tudott többé szabadulni. A munkás, a paraszt, akinek Az Ot című folyóirat a kezébe került, először Fábry írásait kereste. A válságos esztendőkben, amikor a fasizmus egyre nagyobb tért hódított, senki annyit nem dolgozott, mint ő. Harcolt, ágált, írt és figyelmeztetett, hogy össze kell fogni a közelgő veszedelem, a közelgő embertelenség ellen. Gyakran, olvasás közben olyan érzésem volt, hogy hallom a hangját és figyelmeztetni akartam, hogy belereked, ha tovább így folytatja. Nem rekedt bele... írásai egyre elevenebbek, egyre meggyőzőbbek lettek, mondatai tömörebbek és csiszoltabbak. A szocializmus dicsérete sugárzott minden kimondott és leírt szavából. Nem csoda ezekután, hogy a felszabadulás után, amikor az Új Szó megindult, és riportútra indultam a városokba és falvakba, sok munkás és paraszt érdeklődött Fábry hogylétéről és kevesel- ték a lap hasábjain megjelenő írásait. Amikor otthonukban kerestem fel őket, vacsora vagy ebéd után szemérmesen előkerestek valahonnan egy-egy kis spárgával átkötött csomagot, majd gonddal kibontották és előkerültek Az Ot és a Magyar Nap elsárgult és kopott, elrongyolódott lapjai. Sok lappéldányból csak a Fábry cikk maradt meg. Lehetett abban szó irodalomról vagy politikáról, az megmaradt. Mert Fábry bármiről Irt, vagy beszélt, végsősorban mindig a háború ellen, az emberségért szállt síkra.

Előttem van Fábry 1934-ben megjelent Korparancs című első könyve és az 1966-ban megjelent Európa elrablása című utolsó könyve. Hadd idézzek a két műből. „A könyv

— melynek szerénytelenül nagyigényű címe: Korparancs — az ezerkilencszáztizenné- gyes tömegsírral kezdődik és az ősségi bányászok idei tömeghalálával végződik. A Korparancs: vádoló, lázadó és lázító hang, mely e két tömegsír között bukdácsol, sikít, figyelmeztet, ágál, ordít és parancsol.“ És íme, a másik könyvből az Idézet: „Európa elrablása az antifasizmus mondanivalója, az antifasizmus szenvedése és szenvedélye, hevülete és józansága, szorongása és ébersége, aktivitása és sugallata. Az értékelés alapja korunk háborús viszonylata... Oly időket élünk újra, amikor minden életmegnyilvánulás, életkedv, ambíció, akarat meg van bénítva, amikor az atomnihiliz- mussal szemben minden jövő-optimizmus utolsót sikolt és veszélyt jelez.“ Íme, a 34-es és 66-os szöveg, a kettő között több, mint három évtized múlott el, de a hang, a veszélyt jelző figyelmeztetés mit sem változott. Változás csak annyiban történt, hogy hangja erősödött és nagyobb, szélesebb körű visszhangja támadt.

Utolsó könyve olvasásakor jegyzeteket készítettem, többek között ezeket írtam: Fábry könyvében minden sor és példa az igazságérzet szenvedélyétől lüktet, kiált és ordít, hogy gyilkos van közöttünk. A gyilkosra reflektorfénnyel mutat rá és nevén nevezi. Annyira iámeri, hogy családfáját is kimutatja visszamenőleg egészen a középkorig. Fábry nem volt rest, stószi magányában negyven éven át keresett, kutatott e gyilkos szellem gyökerei és hajszálgyökerei után, amely annyi szenvedést és gyászt okozott az emberiségnek.

Ezért nem hiszem el azt, hogy 1961-ben kezdte írni az Európa elrablása első fejezeteit. Szerintem, Fábry 1918-ban, amikor átesett az első világháború gyilkos tűzkeresztségén, anélkül, hogy maga is tudta volna, írni kezdte élete nagy művét, amely szakadatlan tiltakozás mindenfajta háború és vérontás ellen, minden hatalomvágy ellen, amely más nemzet, más ember élete ellen tör. Ezért Fábry műve nincs és nem is lehet befejezve. Bármelyik könyvét fellapozhatjuk, lehet ott szó helyzet vagy akár könyv- ismertetésről, mindenütt a vox humanával találkozunk, azzal a figyelmeztetéssel, hogy fogjunk össze és ne engedjük, hogy munkánk, életünk mindennapi eredményei a felelőtlen, gyilkos imperialista horda martalékává essenek. Fábry könyve és egész munkássága, Fučík utolsó művéhez hasonlóan, figyelmezteti az embereket: Legyetek éberek.

Nekünk, csehszlovákiai magyar íróknak, hetvenedik születésnapján meg kell fogadnunk: mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az Európa elrablását — amely sfce-