Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Szalatnai Rezső: Levél Fábry Zoltánnak
Szalatnai Rezső Kedves Zoli a jeles születésnap valósága olyan alkalom, hogy régi barátaid is meggratulálnak, akik tudják, hogy világéletedben nem kedvelted a gratulációs alkalmakat. Az esztendők összegyűlnek az ember fölött, mint egy komor felhő. Mi közöm hozzá? — mondja az agyad, de a szív erősen dobog, jelzi, hogy vágyaink és akaratunk fölött az idő be akarja fejezni munkáját. Egész életed szembeszegeződés volt, most a szív s az idő összefogott: szembeszegeződnek Veled. Hagyjanak békén, Neked dolgod van! Az ember élete véget ér, az írói munka soha nem ér véget. Babits írta, hogy ez minden munkák között a legnehezebbik, s Te ezt választottad, ezzel győztél, s győzni fogsz ezután is. Munkád nem ér véget, s mivel ez a munka azonos emberi magatartásoddal: magatartásod nem ér véget. Én erre gondolok hetvenedik születésnapodon. írásműveid magatartásod acél-lemezei, darabjai egy eszmei páncél-viseletnek, egymásra borulnak s Téged borítanak, s Te Stószt borítod be, és szülőfaluddal együtt szülőföldedet s hazádat. így látunk Téged a ritka alkalom napján. Ismeretes, hogy azonos vagy eszméiddel s a szemlélettel, melyet teljességében hirdetsz, de nekünk most úgy tűnik fel, azonos vagy hazáddal, nemzeteddel s a magyar kultúrával, melynek húsz év óta gáncstalan tanítója vagy, s őszinte hirdetője. Ez az utóbbi húsz év elválaszthatatlan a megelőző huszonöttől. Neked igazán szervi működésed az irodalom, akár a vérkeringésed, vagy mirigyeid működése. Az írói azó csak óhaj és sóhaj, lassan válik azzá a valósággá, amivé tenni szeretnéd. De nézz körül egy kicsit, valami valóság mégis összeállóit szavaidból, valami, ami jobb az előbbi irodalmi valóságnál. írásműveidben a szlovákiai magyar élet gondolkodik, s a magyar irodalom életében jelen vagy Te, mint ható erő. Lemérheted ezt a tiszteletadásból is, mely most körülvesz a magyar nyelvterületen. Érezd, hogy ez a tisztelet nem éveid számának szól csupán, hanem az évek alkalmából mindannak, amit írtál és ahogyan küzdöttél. Köszöntelek, mert szabályszerűen küzdöttél. Persze, Te is tévedtél, nem is egyszer. Tévedtél meggyőződésed hevében, nem mérlegeltél eléggé, nem gondoltad meg jelzőidet; megróttad Móriczot, elejtetted Kassákot, s magasra emeltél olyan írói teljesítmétiyeket, melyek szemünk láttára hültek ki, mint az égő tapló, ha eső éri. Az írástudó tévedése olyan, mint az orvos műhibája. Csakhogy az orvos nem teheti jóvá tévedését, az író viszont jóváteheti. Ahogy Te megkövetted a halott Móricz Zsigmondot s nemrég az élő Kassák Lajost, az rád vall, becsületességedre és férfias igazságosztásodra. Ezért szeretünk, egymás közt emlegetve régi és új írásaidat, ezért tudunk bízni Benned. Féltékeny, kisded lélek ilyen beismerésre nem képes, pláne ha napfényben sütkérezőnek érzi magát, s elernyed a dicsőség kéjétől.
