Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Bori Imre: Fábry Zoltán
los kölcsönviszonylatának ez az első német leckéje és példája (Salza lovagrendjének támadására utal a szláv poroszok országa ellen) századokon át ismétlődik végig, máig ..." — írta, miközben a német politika mitológiájának kialakulását taglalta, s idézetek sorával bizonygatta, hogy a fasizmus mennyire a német szellemiségben gyökerezik, s az pedig a németség földrajzi elhelyezkedésének a reflexe. „A német, a közép- junkció, idegen lett önmagának és átka és veszedelme a szomszédoknak és a világnak ..." — hirdette. Vagy: „A dolog nem ilyen egyszerű. Van valami, amit más szó híján német rejtélynek, kiható különbözőségnek kell neveznünk. Izgatóbb valóságosabb, mint — mondjuk — a múlt század óta divatba jött orosz »rejtély«... Izgatóbb, idege- sítőbb, mert minden felderítés után valami megfejthetetlen marad mindennek alján, s ez nem magyarázható szokványosán. Izgató, fontos és félelmetes, mert maga a német imperializmus is ebből a másságból, ebből a különlegességből, ebből az elkülönbözött- ségből vezeti le igényeit...“ A nagyítás, a túlzás, a mitologikus arányok mélyén a szemlélet lírai ihletettsége is ott van: csak az ihletett tud így megülni egyetlen témánál, s tud évtizedeken át „ceterum censeo...“-t kiáltani minden alkalommal, amikor a németségről vagy az antihumanizmusról esik szó. S Fábry szüntelenül ezt tette. Érdemes lenne ugyanakkor megvizsgálni, mennyi magatartásában és jósigéiben a Kasszandra-i vonás, s mennyi politikumában a reálpolitikus meglátása, hiszen éppen ezáltal válhatna mérhetővé az a llraíság, mely a gondolat és a politika szövevényében megbújt nála, az írót gyűlöletre tüzelte, és polémikus kedvét ma is szítja. Egy azonban bizonyos: a magyar nyelvű irodalomban nem akad a fasizmussal pole- mizálók között Fábrynál nagyobb formátumú egyéniség. A Stószon élő író magányos szava tettel felérő volt, s az emberi, intellektuális heroizmus olyan példáját kínálja, amelyre a csehszlovákiai magyar irodalom talán a legbüszkébb lehet. Fábry, intellektusának hatókörét és szenvedélyétiek erejét egyszerre példázva — a fasizmus elleni hatalmas háború „európai“ frontján küzdött. 3. Műfaj: a polémia „Közíró vagyok-e tényleg?" — tette fel az Európa elrablása című könyvének előszavában magának is, olvasójának is s az irodalomtörténetnek is a kérdést, jelezve, hogy „szabálytalan" alkattal van dolgunk, mint ahogy Stósz jelképében is a szabálytalanság kivételét láttuk. Nyilván Fábry Zoltán is érzi műfaja és természete, valamint a Stósz jelezte geográfia közötti ellentmondást. Eredendően publicista alkatú, akinek életeleme és íróságának létezés-formája a korszerűség és az aktualitások, tehát a közéletiség is — legközvetlenebb viszonylataiban. Meglepő, s a kivételt jelzi az a tény, hogy ezt az aktivitást, az eseményekkel való kontaktus szüntelen tartását Stószon élve képviselte és képviseli. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy Fábry Zoltán alapmagatartása polemizáló, s vitára ajzottsága permanens, akkor naggyá nő szemünkben az a heroizmus is, amely a Stósz jelezte passzív magatartást az életvitel síkján a szellemi aktivitás nagy rádiuszú körévé teszi. Szinte nincs írása, amelyből polemizáló kedv ne csapna ki, s ha van mi cikkeit, tanulmányait jellemzi, akkor az a vitára ajzottság, a vívóra jellemző alapállás, s az a tudat, hogy a magányának hangjával küldött döfés, vágás messzire ér. De a vitázó'írónak partner is kell, s méginkább a vitában megnyilatkozó ellénállás ténye, hogy az indulat lángra kapjon, hogy kifejthesse erejét, annál is inkább, mert írósága nem belterjes, tehát nem szubjektív természetű és jellegű. Fábry, aki Stószon mint szigeten a világtól elzárkózva él és ír, a világ nélkül elsorvadna. Felszínesen nézve, azt mondhatnók, hogy ő írásaiban nem önmagát adja, nem önmagáról szól. S valóban, csupán a természete mélyén lappangó lírai világkép és magatartás külső apropó nélkül nem tud megnyilatkozni, nem tud létezni, függetlenül attól, hogy egy jelentéktelen könyv vagy világpolitikai esemény szolgáltatja-e az ingert és ürügyöt. Ezek az indító lökések Stószra azonban provokációkként érkeznek, s nem véletlen, hogy a provokáció erősebb ingere az írói elkötelezettséget vitázó állásponttá változtatja. Fábry mindebből következően kategórikus és egyoldalúságokra, mitologizá- lásra is hajlamos író: ezt mutatják a fasizmus és a németség témájára írott művei,
