Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Bori Imre: Fábry Zoltán

embert vállalja és valósítja az embertelenség mai mélyfokán az atomimperializmus nihilizmusával szemben. Ez a humánum: lelkiismeret, tehát felelősségtudat — a lelkiismeretlenség és felelőtlenség idült szervezettségével szemben..." S idézi Leonhard Frank „hihetetlen axiómáját“: „Az ember jó.“ A német expresszionizmus ember-irodalma így válik Fábry gondolati kohójában szellemi ötvözetének Ady mellett másik fontos elemévé, s gondolati rendszerének alakulását befolyásoló mozzanatává, amelyet talán Fábry esetében lehet legkevésbé megkerülni. Nem véletlenül vallja Fábry, hogy a „német expresszionizmus nagy általánosságban... vox humana volt: a szocialista humanizmus csírája, csíráztatója és kifejlesztője ..

Fábry Zoltán „ceterum censeo .. ."-ja azonban konkrétsága totalitásában a fasizmus kérdése volt, s a „vox humana“ motívumának nem mellék-dallama, hanem az azzal feleselő másik vezérszólam. Azok a gondolatok, amelyek az Európa elrablása című könyvének anyagát adták, csupán végső kiteljesedései annak a vitának, amelyet évtizedek óta folytatott a fasizmus — elsősorban — német változatával, s mint vallotta, antifasizmusával műfajt teremtett.

Ismét az első világháborús időkig kell visszamennünk ennek az élménynek a vizsgálatakor — a német militarizmus témaköréig, általában pedig a háború kérdéséig: a Vilmos császár Németországának militarizmusa hozta többek között az első világháborút, az első világháború hozta közvetve a német fasizmust. A német fasizmus pedig a német militarizmus, tehát a háború gondolata nélkül, elképzelhetetlen. S jött a háború, a fasizmus bukása, majd újbóli feltámadása Nyugat-Németországban. Circulus vitíosus ez, már-már „örök tűz“, amely Fábryban az egykor fellángolt szenvedélyes antifasizmust ismételten felszította, s a „ceterum censeo...“ makacs és konok hirdetőjévé tette. Fábry egész életművét beárnyékolja a fasizmus témájával való hadakozás, mind az „ember az embertelenségben“ képzet körében, mind pedig a kérdés világpolitikai és társadalmi vonatkozásában. „A fasizmus azért fasizmus, mert nincsenek emberi vonatkozásai. Nincs, nem lehet köze az emberhez, az emberhez méltó élethez. Az antihumánumban az ember: kölönc, és az emberség: tehertétel..." — irta az Emberek az embertelenségben című könyvében. S ugyanott Thälmann sorsával kapcsolatban ezt jegyezte le: „A fasizmust kezdettől fogva haladásgátló, történelemellenes merényletként könyveltük el. Nem volt még uralmi forma, melynek léte és lényege annyira az erőszakra, halálra és öldöklésre lett volna beállítva, mint a hitlerizmus hatalmi kizárólagossága. Ez a kizárólagosság — a gyújtogatástól a gyilkosságig — magába foglalt minden barbár, embertelen megnyilatkozást... Lényege ennek megfelelően háború és semmi más..." A hitlerizmus történelmét pedig így összegezi: „Szadisták, börtönötök, halállegények, gyilkosok, bírák, hóhérok egyformán mindenütt: ez, ennyi volt a hitlerizmus történelme ..

Fábry „ceterum censeo... .“-ja azonban mitologizáltan mutatja a fasizmust, függetlenül attól, hogy lépten-nyomon felötlenek írásaiban azok a konkrétumok is, amelyek a fasizmus tényeiként élnek tudatában. Az író fasizmus-élménye ugyanakkor jellemző átalakuláson ment át az elmúlt évtizedek során. Kezdetben, mint már jeleztük, kettős volt a forrása: Ady és az expresszionizmus vonalán érzelmi-gondolati, és állásfoglalása következtében politikai (írásaiból a munkásmozgalomra esküdő egyéniség szólt). A fasizmus igazi arcát a szerző azonban csak akkor látta meg, amikor irodalmi megszólalásra már nem nyílt lehetősége. S amikor erről a témáról újból szólhatott, Európa már a fasizmus felett aratott győzelmét ünnepelte. Az Európa elrablása című könyve így megkésett könyv is, de mert témája a jelenkori fasizmus, jókorjött is. Ez a mozzanat Fábry németség-szemléletének mitológikus vonásaira vethet fényt, s jelzi, hogy Fábryt nemcsak elementáris gyűlölete ragadja a mitológia irányába, hanem* szemléletmódjának eredendően közvetett, „irodalmi“ struktúrája is. De ebbe az élmény megdöbbentő realizmusa is belejátszott. Könyve „túlzásait“ magyarázva írta az előszóban: „Az egy pontra sűrítés kivédhetetlenül túloz. Ez igaz. De a hitlerizmus megmutatta, hogy amit tegnap

— szorongásaink és felismeréseink kimondásának pillanatában — túlzottnak hittünk, az meg sem közelíthette a valót. A szorongás és éberség, a féltés, az óvás és a fantázia hangereje mind kevés volt ahhoz, ami és ahogy jött.. “

Nyilván Fábry németes kultúrájának kell betudnunk, hogy a németség-élményen a predesztináció mozzanata uralkodik el: „A tér nélküli nép és a nép nélküli tér halá-