Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Bori Imre: Fábry Zoltán

lemi életben. Fábry Zoltán gondolatisága tehát a végső hatásokat Is Jelzi: meddig lehet az adott korszakban eljutni, s ezért a Fábry-i életmű „határ-érték“-jelleggel is bír.

A Stósz jelképezte írói életforma így kapott önnön létezésén túli jelentőséget, s ennek következtében vállalhatta a ráháruló feladatokat is: a küzdelmet a szocializmus társadalmi és ideológiai győzelméért, a harcot a terjedő és mindinkább fenyegetői fasizmus ellen — s mindezt csehszlovákiai magyarként s egyetemesebb vonatkozásokban: egyaránt. ,

Valóban egy egész kultúra ereje kell ahhoz a vállalkozáshoz, amit Fábry Zoltán, meghirdetett, s melynek ö volt az első reprezentánsa. Program ez, nevezzük „stószi programnak“. Rajta van ugyan a vidék és a szlovákiai világ bélyege, jelentősége azonban nagyobb: általános érvénnyel bíró. Frappáns meghatározásában így hangzik:

„Az Itteni haladó szellemi élgárda intellektualizmusa szocialista elkötelezettségében sose lehetett könyvmolybölcsesség, üvegházi növény vagy légüres tér. De volt ennél több és kevesebb: hétköznap. Kétvégletű jeladatot kellett megoldani: politikai és kulturális analfabétizmust likvidálni, és ugyanakkor azt a szellemi többletet is kiteljesíteni, amelyre elkötelezettnek tudta magát. A kultúra tömegvalóságát cselekedve kellett gyakorolni: alapot, továbbító lehetőséget, rezonáló levegőréteget, de ugyanakkor a kor- iSzerű európai nípó minden rezdülését is fel kellett fogni, feldolgozni és summázva reprezentálni..." (Hiperintellektualizmus?)

2. „Ceterum censeo ...“

Fábry Zoltán intellektualizmusának a vox humana, a „békének és a gondolatnak az igaza“ a vezérszólama, azonban az elmúlt negyven esztendő társadalmi és világpolitikai körülményeinek sajátosságából eredően a „két frontosság“ újabb variánsaként, a gondolati munka újabb síkjaként, érdeklődésének középpontjába az antiintellektualizmus elleni küzdelem került.

A maga bevallása szerint ugyan a „fegyver s vitéz ellen“ motívuma világháborús élményeiből született, az kíséri pályáján „eszelős, monoton monológként“, ám ennek a gondolatnak a kiteljesedését mindmáig hiába várja. Egykor azt kellett megállapítania, hogy hatást, látható eredményt nem tudott elérni, s hogy „egy ember döntő élményéből nem lett százak és ezrek kategorikus imperatívusza", ám a történelem, amely annak idején elfogta hangját, azóta gondoskodott arról is, hogy az emberek füle megnyíljék: Fábry Zoltán olvasóközönséget kapott. Nem véletlen, hogy elsősorban az antiintellektualizmus, a régi és az új fasizmus problematikája kötötte le figyelmét, amelyben az antiintellektualizmus erőinek szerveződését látja.

Az emberi nevében és védelmében az embertelenség ellen — így módosult Fábry életművének példázatában az Ady énekelte látomás: „ember az embertelenségben". 3 ezzel egyben szemléletének gyökerei is láthatóvá válnak. Mert érzelmi forrása lehetett az első világháború, s szívhatta emotivitását a német expresszionizmusból, az élmény alapvető vonásai Ady intellektuális felismeréseinek talán legnagyobbikából valók, még ha Fábrynál az „emberek az embertelenségben" látványa, hogy úgy mondjuk „politikaibb" színezetet kapott is. Adynál az ember világhelyzete, Fábrynál politikai sorsa áll előtérben. Az azonban kétségtelen, hogy abban az időben, amikor a magyar irodalom vagy a „magyar“ Adyra, vagy pedig a „proletár költőre“ esküdött, Ady intellektuális öröksége Fábry orientációjában maradt legépebb és legtermékenyítőbb. Fábry nagyon Jellemzően, „megtartó formulának“ nevezi az „ember az embertelenségben“ látomását, amellyel helyükre kerülhetnek a dolgok, s a gondolatok megkapják önnön mértéküket és értéküket. „Értelmi lelkiismeretet" emleget, amely felismeri a „gondolat igazát“, minek következtében érvényes módon lehet eligazodni a folytonosan változó és embertelenséget produkáló mindenkori jelenben: „Tegnap mint kortársak értük meg Ady sorait, de hatványra, zengő-zúgó kinyilatkoztatássá a hitlerizmus emelte...“ — írta megnagyítva írásainak azt a nagy körét, amelyben a fasizmussal foglalkozik.

Nyilván absztraktabb, mert sokkal irreálisabb vonatkozásokkal bírt az elmúlt évtizedek folyamán. Ekkor a humanizmus motívumát szólaltatta meg. Expresszív lendületet kapnak sorai, amikor a vox humana dallamát énekli: „A mi emberségünk: gond és szorongás. Örszerep, ébrenlét: emberhez méltó gond egy embertelen világban. Embert kötelező gond az egymást szülő világháborúk századában... A mi emberségünk az