Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - DISPUTA - Tőzsér Árpád: A „Vetés” irodalmunk folytonosságában
mok és eszközök teherbírásának a nem ismerése, sőt bizonyos stilisztikai felkészületlenség, gondolat- és képzavarok, 'következetlenségek a mondatszerkesztésben és szóhasználatban — Wurczel Gábor és talán Kovács Magda és Cilling Erzsébet kivételével — a felsoroltakra — vitathatatlan értékeik mellett is — egyként jellemzők. Kisebb-nagyobb beavatkozások, szerkesztői simítások nélkül, sajnos, Szitási-versek is dsaik ritkán jelenhetnek meg. Amíg azonban Bánó Miklós, Mészáiros János, de imég inkább Kelszeli és Aich Péter gondolat- és képzavarai felkészületlenségből erednek, tehát funkciótlanok és e 1 marasztalandók, addig Szitáéi irracionális motívumai hellyel-közzel tudatosak. A Szem szilaj kékjében (ISz, 1966/6) olvassuk: A képek érettsége azonban még nem jelenti egyben a vers érettségét is. Ha a költő túlságosan megbízik a képek és szavak beilső logikájában, önitörvényű- slégében, ha végül a vers is nem az egyetlen szó vagy kép belső szigorával hat, akkor munkájának egy előjel nélküli, önmagát neutralizáló nyelv és mű lesz az eredménye. Olyan nyelv és „mű“, amelynek nem az emberi lét természetéből következő káoszlegyűrés, hanem éppen káaszteremtés a célja. Képeinek öntörvényűsége, irracionalizmusa s a szenzuáilis hatások Németh Istvánt is a szlovák „metafarásokikall“ rokonitják: „Zörgö csontom késve kizöldül nyelvemen a szó jelentéssé törpül". A jelentés ebben az ars poeticában kevesebb, mint a szó, Szitási célja tehát elsősorban a nyelvi anyag, a kép, s nem annak apriori jelentése. Ebben a törekvésében versei erősen emlékeztetnek a szlovák metafdra-iskotla fő alakjának, Ján Stachonak „szómágiájálra“, vizuális szenzációira. A gondolat nála is együtt alakul a verssel, de ebből a szertelen (és, sajnos, legalább annyira felelőtlen) szürrealista kalandból mégis ilyen érdekes, érett képek születnek: „... a rügyek visítva halnak meg. Ölelkezve .. (Lombritkítás) „Egy tenyérből eszik a világ; megbámulják a halak ... Pikkelyeik csillogásából élnek a partok" (Csillagot hajtok) „Körmömön krétája nyílik a kínnak, surrog a sás, hajlik a káka, hallgatag halak csendben ívnak egy csepp víz bánatában." (Szem szilaj kékje) „Az atomsorsú cinkék csőrében a fák parányi ágakká apadnak" (Atomsorsú cinkék csőrében a fák) „... Az űrben a szemek mint csigolyák sorba álltak.
