Irodalmi Szemle, 1967

1967/6 - FIGYELŐ - Varga Rózsa: Csanda Sándor: Hidak sorsa

szempontjai szerinti átértékelését, megérett arra, hogy e módszerek pozitívumainak asszimilálása által gazdagodjék. Igaz, hogy e folyamat általánosan és Csehszlovákiában is eléggé a kezdet kezdetén áll, de azért így is paradox helyzetnek érzem, hogy pl. a cseh strukturalizmus eredményei szovjet, angol, német, francia közvetítéssel jutnak el hozzánk, amikor vannak Csehszlovákiában élő szakembereink, akik ezt esetleg már a gyakorlatban közvetíthetnék.

A közép-kelet-európai irodalomtörténeti szintézis megteremtése ugyancsak mai irodalomtörténészeink feladata lenne, s kire várhatna ebben nagyobb szerep, mint az egymás szomszédságában élő népek nyelvét, kultúráját és történetét helyzetükből következően legjobban ismerő irodalomtörténészekre. Csan- da Sándor a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok feltárásában, különösen a régi irodalom terén végzett munkásságában egyfajta összehasonlító-elemző módszert alkalmaz, de csak az alapkutatásban: a szövegösszehasonlításban az eredetiség, vagy a szerző kiderítésére.

Mint a régi magyar irodalomtörténet specialistája vívta ki a maga számára először a szakmai elismerést. Munkái azonban kezdettől fogva széles érdeklődési körről tanúskodnak, s nagy területeket átfogó irodalomtörténeti tevékenységét megelőző könyvéhez hasonlóan (Illúzió és valósig, 1962) impozánsan reprezentálja a legutóbbi kötete is. A régebbi korok magyar—szlovák kapcsolataival, s ezek elvi kérdéseivel foglalkozó tanulmányai és Sziklai szlovák irodalomtörténetének kritikája mellett egy nagy filológiai apparátusra épülő

19. századi témát is feldolgoz (Petőfi és a szlovákoki, s a kötet második felében

20. századi tematikájú tanulmányait közli. Jellemző tulajdonsága, hogy bátor elfogulatlansággal, előítéletek nélkül közelíti meg kutatási anyagát, s valami különös érzékről tanúskodó leleményességgel bogozza ki az évszázados, egymásra rakódó szövevényekből az egyszerű igazságot. Ügy tudom, szerepe volt a régi magyar irodalomtörténet közelmúltjának egyik legnagyobb szenzációjában, a Fanchali fób-kódex Balassi- iratainak felfedezésében, de mindenesetre a legelismertebb irodalomtudósok értékelése után is tud érdemleges és nem kis számú, perdöntő eligazítást adni a kódex kéziratainak eredetiségéhez és jelöletlen szerzőinek meghatározásához. (A Fanchali fób-kódex magyar és szlovák versei.)

Csanda Sándor irodalomtörténeti munkásságának alaptendenciája: megtisztítani a magyar—szlovák történelmi és irodalmi kapcsolatok értékelését a polgári nacionalista torzításoktól. Szlovák- magyar kapcsolatok a Rákóczi-felkelés- ben című tanulmányának érvelései kísértetiesen idézik az 1848—49 mai értékelése körüli vitákat. A polgári szlovák irodalom- és történettudomány az egykori szlovák nemességnek a Rákóczi-felke- léssel yaló szembenállása alapján az egész mozgalmat negatívan értékeli. Csanda korabeli dokumentumokra hivatkozva bizonyítja, hogy a szlovák nép tömegestül csatlakozott a felkeléshez, mert annak győzelmétől feudális kötöttségek alóli felszabadulását remélte.

Vitás kérdések eldöntésében, következtetéseinek levonásában mindent azon mér le, mennyiben szolgálta az egyetemes társadalmi, szociális haladás ügyét. Elvi-elméleti jellegű általánosításaiban azonban sokszor túl mereven fogalmaz, s a „nemzet", „nemzeti“ fogalmak alkalmazásában helyenként a dogmatikus történelemszemlélet hatását érezzük. Túl merevek például az ilyen kitételei: „A hűbériség korában (nálunk kb. a 18. század végéig) még nem alakultak ki a modern polgári nemzetek, nincsenek tudatos kapcsolatok és nemzeti ellentétek sem.“ (121. 1.) Magyar- ország valóban csak a 18. századtól kezd polgári értelemben vett nemzetté fejlődni. De miért ne tekinthetnénk a nyelvi és földrajzi népközösségek egymással szemben folytatott hatalmi harcát nemzeti harcnak, s az egymás mellett élés fényéből és a tudatos diplomáciai kapcsolatokból következő kulturális kölcsönhatást akár a középkorban is két nép kulturális kapcsolatának? Ilyen értelemben nemzeti ellentétekről és kulturális, irodalmi kölcsönhatásokról magyarok, szlovákok és csehek között a magyaroknak Közép- Európában való megjelenésétől kezdve beszélhetünk. Vagy: „ ... marxista szempontból teljesen elfogadhatatlannak tartjuk Mráz kritikájának azt a koncepcióját, hogy szlovák szempontból a pozitív kapcsolatoknál fontosabbak a magyarokkal való ellentétek.“ (122. 1.) Ha Mráznak ez a szlovák nemzetté válás folyamatának kiderítéséhez szükséges, miért lenne ez marxista szempontból elfogadhatatlan? Más kérdés, hogy a békés egymás mellett élés, a szocialista együtthaladás feltételeinek kialakítása és biztosítása szempontjából ez mennyire előnyös. Tetten érhető ezek mögött bizonyos fokú védekező magatartás is, s a baj nem az, hogy ez mint fő mozgatórúgó ott érződik a legtöbb tanulmány mögött, hanem hogy erre egyáltalán még ma is szükség van. Szinte érthetetlen, hogy a szocializmus építésének mai fokán adódhatnak olyan helyzetek, amelyek olyan tanulmány