Irodalmi Szemle, 1967

1967/6 - FIGYELŐ - Varga Rózsa: Csanda Sándor: Hidak sorsa

megírását provokálják, mint a Petőfi és a szlovákok, amely egyébként a maga nemében, filológiai alaposságában a témát abszolút kimerítő voltában kitűnő írás.

A kötet második, nagyobb felének tanulmányai a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom történetével, annak egyes íróival, költőivel foglalkoznak. Csandának ezen a területen is úttörő szerepe van. Fábry Zoltán korhangulat-keltő kitűnő esszéi és Turczel tanulmányai mellett ő tevékenykedett legtöbbet a csehszlovákiai magyarság irodalmi hagyományainak ébrentartása és tudatosítása érdekében. Szerény cím — Jegyzetek a csehszlovákiai magyar irodalom történetéhez — jelöli legnagyobb tanulmányát. Ha beleépítette volna a kiemelten előtte közölt portrékat Forbáthról, Berkóról és Vozári- ról, a cím első szavát és utolsó szótagját nyugodtan elhagyhatta volna. A Magyar irodalom története VI. kötetében így jelent meg, s örömmel fedezzük fel, hogy itt részletesebb és teljesebb.

A három portré minden bizonnyal nemcsak terjedelme miatt került a fejezet élére, valószínűleg rangsorolást is jelent, s ebben a szerzővel egyet lehet érteni. Vitázni már inkább csak ezen belül, egyes szerzők művészetének értékeléséről lehetne. A legtöbb bizonytalanság és problémafelvetés Forbáth Imrével kapcsolatban merül fel. Életművének értelmezésében eddig is véleménykülönbség volt kSztünk, kár lenne elmulasztani ezt az alkalmat nézeteltéréseink szembesítésére.

Forbáth Imre rendkívül bonyolult, a közhiedelem szerint egymást kizáró, végletesen ellentétesnek látszó emberi, ideológiai és művészi tulajdonságokkal jellemezhető egyéniség. Életérzésében anarchikus, ugyanakkor fegyelmezett párttag, a politikai gyakorlatban a dogmatiz- musig mereven követi a párt irányvonalát. (Pl. állásfoglalása a Sarló ügyében; vagy a Csanda által is hosszan idézett mazohista önkritikája, mely félelmetesen idézi a konstruált perek áldozatainak vallomásait, melyekben hittel vallották, hogy tévedéseik által a kommunizmus ellenségeivé váltak.) Emberszeretete önzetlen, majdhogynem szentimentális, de minden érzelmességet, érzelmi ellágyu- lást, felindulást tudatosan, a nyerseségig kerül. Rendkívül erős, színorgiákat, érzékletes képeket teremtő fantáziája van, de ugyanakkor idegen tőle minden dekorativizmus, látványosságra való törekvés. Elementárisán tör fel belőle a tisztaság utáni vágy, máskor meg szinte abszolút módon azonosul az alvilág életérzéseivel. Bár az emberi és művészi élet e valóban egymástól távoleső pólusait ő maga sem

tudta mindig egyensúlyban tartani, a végletek általában nem életének egyes valóságos állomásai, sokkal inkább az embernek és a művésznek a különböző helyzetekbe, relációkba való beleélő- készségét, az egyéniség sokarcúságát jelzik. Mindennél többet mond az, hogy Forbáth nem közönséges viharok és sorsfordulók közt mindig megmaradt tiszta embernek, becsületes művésznek, aki még nagyon fiatalon, de egy életre szólóan kötelezte el magát a kommunista expresszionista avantgard nagybetűs Ember-eszményének és hitével, és ehhez a mai napig hű maradt.

Forbáth Imre költészetének értékelését illetőleg két, lényegében egymással ösz- szefüggő kérdésben van különbség Csanda Sándor és a magam értelmezése között. Az egyik: mennyiben kapcsolódik, illetve tartozik ez a költészet a magyar, illetve a cseh avantgardhoz. A másik: melyik korszaka, illetve mely költeményei tekintendők a költő csúcsteljesítményének?

Csanda tagadja, hogy a cseh avant- gardnak Forbáth költészetében különösebb szerepe lenne. (136. 1.) Tény, hogy Forbáth a magyar (és a német!) avant- gard-körök törekvéseinek ismeretében, már kialakult művészi ízléssel érkezett Prágába. Innen továbbra Is tartotta a kapcsolatot a Bécsbe emigrált magyar avantgardistákkal, elsősorban Barta Sándorral és Kassákkal. Első versei az ő lapjaikban jelentek meg, s ők adták ki első kötetét is. Ezek a versek azonban már Prágában, Nezvalék körében születtek, akik lényegében Barta és Kassák köreihez hasonló művészi elveket vallottak, de akik közt akkor is kitartott modern kifejezési eszközei mellett, amikor a magyar költők — Komját Aladár, Barta Sándor, Illyés Gyula, stb. — már egyrészt a Rapp, s a nagyrészt annak tevékenysége nyomán kialakult realista, illetve szocialista-realista irány alkotó módszereit követték. (Kassák volt a kivétel, aki az ilyen irányú stílusváltásban nem követte a többieket, vele azonban Forbáth a húszas évek közepe után nem tartotta fenn a kapcsolatot.)

A prágai kommunista avantgard sem térhetett ki a moszkvai vezetésű Proletárírók Nemzetközi Szervezete által hirdetett realista stíluseszménnyel szemben való önkritikus számvetés elől. Ennek eredményeként azon belül is megindult a differenciálódás. Nezvalék szürrealista csoportja azonban egészen 1938-ig kitartott a modern művészet programja mellett.

Annak ellenére, hogy Forbáth Kassákék hatására lett a modern művészi irányzat hive, s Nezvalék körében mindvégig kitartott mellette, művészete lé-