Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - FOLYÓIRATSZEMLE - Kövesdi János: Tallózás romániai magyar, szlovák és cseh irodalmi lapokban
L’Eropeo olasz lap számára adott nyilatkozata: „Svédországban ezt a filmet a tizenhat éven aluliak is megtekinthetik. Önöknek a szerelem gyakorlata bűnnek számít, nálunk a gyerekek az iskolában tanulják, hogyan kell csinálni... 'Önök elkergetik az anyává lett lányokat, mi tiszteljük őket, és az állam gondoskodik róluk. Önök számára a házasság szentség, a mi számunkra többek között rossz üzleti vállalkozás: ha ketten egybekelnek, magasabb adót kell fizetniük. Önöknél az erotika illetlenség, a mi számunkra boldogság.. . Önöknek a szexualitás a fontos, nálunk a szerelem . .." Slobodník elutasítja azt a téves nézetet, hogy az intenzív erotika csupán a XX. század jelensége, vagy csak a jelenkor problémája. Akár az ókor, akár a reneszánsz pánszexualizmusát említjük, hozzá képest a mai erotika csak játék. Elég, ha fellapozzuk Fusch Erkölcstörténetét, s e mű a kelleténél is jobban bizonyítja a tételt, hogy semmi új a nap alatt. Ezenkívül több konkrét példával szemlélteti, hogy az ó- és középkori erotikus szépirodalmi vagy művészeti alkotások szerzői alaposan „letromfolják“ nem egy dal mai „szexuálisan exponált“ írót vagy képzőművészt. A reneszánszkori művészek erotikája elsősorban az ember egyenjogúsításáért, a szellemi és testi terének kitágításáért vívott harcot jelentette. Szent Ágostonnak a nő és férfi együttélésével kapcsolatos szigorú álláspontja a szükséges biológiai aktusból ki akarta szakítani a gyönyörélményt, s így elsősorban a nők ellen irányult. Nem véletlen tehát, hogy az erotika a történelem során gyakran az irodalom központi motívuma lett. A klasszikus erotikus irodalom 1936-ban összeállított bibliografiája, a Reaistrum Librorum Eroticorum, 5000 angol, francia, német és olasz művet sorol fel. Ludwig Marcuse nyugatnémet filozófus egész könyvet (Obszön — Geschichte einer Entrüstung, München, 1962.) szentelt az erotika szépirodalmi problémakörének. Szembeállítva a közönséges újságpornográfiát a klasszikus és modern erotikus irodalommal megállapítja, hogy üzleti okokból mindig az előbbinek adtak előnyt az utóbbival szemben. Paradox módon még a jogászok is a művészi értékű alkotások szerzőit üldözték. „Az irodalom a jogászokkal és moralistákkal folytatott perben hátrányos helyzetben áll; egyrészt azért, mert nem ismerik el egyenrangú partnernek, másrészt azért, mert a legkevésbé ezoterikus művészeti ág“ — írja Slobodník. A tanulmányíró az „erotikus realizmusról" szólva figyelemreméltó megállapítást tesz: Vitathatatlan, hogy az író olyan érzelmi struktúrákat hoz létre, amelyek feladata, hogy az olvasóban az íróéhoz hasonló érzelmi rezonanciát váltsanak ki. A játékból a szexuális érzelmeket sem lehet kihagyni, mivel a személyiség harmonikus fejlődésétől elválaszthatatlanok. André Pieyre de Mandiar- gues például ebben az érzelmi szférában olyan önálló értéket, modellt lát, amelyben az ember egész élete visszatükröződik. Mások még tovább mennek; Maurice Nadeau a Les lettres nouvelles-ben ezt írja: „Az igazság az, hogy a modern írók a teljes emberi reakciókomplexusban igyekeznek igazi helyükre sorolni a szexuális reakciókat... Az, ahogy az emberek a szerelmi aktus közben viselkednek, többet elmondhat róluk, mint bármi mély analízis.. Slobodník az amerikai Henry Millerrel [Time] együtt ezt a végkövetkeztetést vonja le: a komoly irodalom célja, hogy a lehető legteljesebben ábrázolja az életet, s ebbe a szexualitás is beletartozik. Ezért az irodalom a legdurvább túlkapásokat sem törölheti le lapjairól, s ha szükséges, a klinikai, sőt a vulgáris nyelvet is használnia kell. Fontos azonban, hogy mindebből ne csináljon feltétlen normát, s ne ezt tartsa az egyetlen lehető megoldásnak. Slobodník tanulmányát nyugati forrásokból vett fénykéőpek és illusztrációk egészítik ki. A nagy manipulátor Hogyan lehetséges az, hogy a nyugat-európai baloldali értelmiség körében terjed a rokonszenv a kínai „kulturális forradalom“ iránt? — teszi fel a kérdést Stanislav Budin a Literárni noviny ban [16. szám) A kérdésre K. S. Karollal, a lengyel származású és Nyugat-Európában jól ismert francia újságíróval folytatott
