Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - FOLYÓIRATSZEMLE - Kövesdi János: Tallózás romániai magyar, szlovák és cseh irodalmi lapokban
eszmecseréje és Karol La Chine de Mao, L’Autre communisme (Mao Kínája — a másik kommunizmus) címmel Párizsban kiadott riportkönyvének bemutatása alapján próbál választ adni. Karol könyve — írja Budin — nem az elítélés, hanem a megértés jegyében született. A szerző erősen rokonszenvez a kínai nemzettel s ez érthetetlen, mivel a Kínáról felsorakoztatott lesújtó tények és értékelésük között félreérthetetlen ellentétek vannak. Karol arra a megállapításra jut, hogy „a maoizmus csak részben kapcsolódik a marxizmushoz, s csak bizonyos gondolatokat vett át belőle... A kínai szociális rendszernek nincs olyan sok köze az állam elhalását feltételező proletár demokráciához, mint ahogy azt a nagy nyugati forradalmárok elképzelték; a kínaiak az államot minden eszközzel — így a „kulturális forradalommal“ is — inkább megerősíteni igyekszik". A kínai gazdasági rendszer — a szovjettel ellentétben — elveti az anyagi érdekeltség elvét, s mindent az erkölcsi és politikai ösztönzőkre épít. Minden törekvést, amely az életszínvonal emelkedésére, az anyagi javak bőségére, az embernek a fizikai munka terhe alól való felszabadítására irányul, „ökonomizmusnak“ minősítenek, s mint „revozionizmust“ elvetnek. A „közösségben élés“ s az erkölcsi és politikai ösztönzők hangsúlyozása az egyéniség háttérbe szorításához, a propaganda abszolutizálásához és a művészetek teljes elnyomásához vezetett. Tévedés volna azt hinni, állítja Karol, mintha a szovjet „revizionizmus“ elvetése vagy Mao kultusza azt jelentené, hogy a kínai rendszer magáénak vallja Sztálin örökét, s hogy a „kulturális forradalom“ a sztálinizmus maradéktalan kiteljesítése. Ellenkezőleg, a Kínai Kommunista Párt története leszögezi, hogy Mao Ce-tung sohasem igazodott Sztálin direktíváihoz, s az, hogy a parasztságra támaszkodott, ellentétben állt a Komintern álláspontjával. A kínai kommunisták csupán Sztálin külpolitikáját ismerték el, mert az Hruscsovval ellentétben nem hangsúlyozta a nemzetek békés egymás mellett élésének elvét. Karol szerint Kína elsősorban azért fordult szembe a Szovjetunióval, mert „nem kapott tőle atomfegyvert, s a Szovjetunió mellett nem vált a kommunista világmozgalom második nagy vezérévé". S hogyan értelmezzük a „kulturális forradalmat?“ Forradalom-e ez egyáltalán? — teszi fel a kérdést a könyv szerzője. Szerinte nem lehet igazi forradalomnak tekinteni, mivel nem történelmi-szociális szükségletből, hanem felső utasításra született, s talán egyetlen vonásában sem felel meg Lenin forradalom-definíciójának. Az elefántcsonttoronyban élő Nagy Manipulátor önkényesen mozgatja a tömegeket, s ebben az a tragikus, hogy furcsa ötleteit embermilliókon próbálhatja ki. Budin végül leszögezi, hogy a nyugati baloldali értelmiség inkább csak látszólagosan rokonszenvez a Mao-rendszerrel, mivel az emberrel való „bármilyen manipulálást“ a huszadik század egyik legfőbb bűnének tartja. Kövesdi János
