Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - DISPUTA - Dobossy László: Az ír király és a walesi bárdok
a saját népük jelenét, fennmaradási gondját fejezik ki. Ahogy a feudális társadalomban a nép mesevilágába helyezte át sorsa megidézését, hasonlóképp az elnyomott nemzetek múlt századi irodalma is szívesen választotta alkotói módszerül á történelmi allegóriát. A cseh költő — látszólag — szorosabban ragaszkodik a meseszerűséghez és a népköltészeti hagyományhoz. Szatírája, írországi népmese ürügyén, az ismert Midas-motívumot dolgozza fel. A szamárfülű király minden évben kivégeztet egy borbélyt, aki megnyírja haját és megtudja titkát; de aztán egynek mégis megkegyelmez, s e Kukulín fodrász lesz a bizalmasa, a mindenese; ám Kukulínt kínozza a titok, s belesúgja egy odvas fűzfába; a fűzfa ágából cseh vándormuzsikusok kulcsot faragnak a bőgőhöz, ez pedig az udvari bálon kizenéli a király és a borbély titkát. .. Nincs többé titok, nincs félreértés, a nép elfogadja a szamárfülű fenséget olyannak, amilyen, s a „jóságos király“ sem kegyetlenkedik már. Van hát mód a megegyezésre, s a költő az ír mesébe szőtt átlátszó jelzőkkel meg világos cseh utalásokkal (például személy- és helységnevekkel) vág rést az allegória leplén, így érzékeltetve, hogy a korabeli osztrák—cseh viszonyt parodizálta; közéleti költőként arra is rámutat, hogy e viszony megoldása nem lehet a kegyetlenkedés, az erőszakos elnyomás, hanem csak a kölcsönös megbecsülésen alapuló kiegyezés. Arany balladájában Is tudvalevőleg bőven vannak figyelmeztető utalások a szabadságharcra, Petőfire és főleg az önkényuralomra. Ámde ahogy a forradalom s majd a megtorlás is nagyobb méretű volt nálunk, m^nt a cseheknél, a költői megjelenítés is patetikusabb, tragikusabb; Edward angol király meglátogatja birodalma tartományait, miként 1857 májusában Ferenc József is ellátogatott Budára; „a vendég vélsz urakhoz“ hasonlóan a magyarországi fogadtatás szervezői is — „aranyat ígérve sokat, sokat" — a nemzeti bárddal, Arany Jánossal akarnak Íratni üdvözlő ódát. De a költő, „beteges állapotára" hivatkozva, elhárítja a megbízatást („a legtöbb akarat mellett sem tehetném meg" — írja); ám a XIX. század vátesz-költőihez méltó Igazi választ versben mondja el; ez A walesi bárdok: a megidézett költők eljönnek az ünnepi estre, s más-más modorban — „vakmerőn és hívatlanul" — a király és az urak arcába vágják az eltiport, meggyalázott, önérzetében sértett nemzet igazát. Nem sugallnak megegyezést, nem alkusznak (mint az okos és politikailag képzett cseh költő szatirikus verse); az 1867-ben, tehát tíz évvel a ballada keletkezése után bekövetkezett politikai fejlemények fényénél paradoxálisan hat a bárdok mártíriuma, amint a halálba menők méltóságával éneklik népük sirámát. S mégis, a történelmet korrigálón, a költő víziója volt mélyebben hiteles... A történelmi allegóriának e különböző művészi kezelése a cseh és a magyar költészetben valószínűleg összefügg a két Irodalom múlt század eleji fejlődésszakaszának általános jellegével. Tudott dolog, hogy ekkor — a nemzetté válás folyamatában — a történelmi okokból népi összetéttelű cseh értelmiség közelebb van a kétkezi dolgozók rétegeihez, jobban átérzi a minden áron való fennmaradás polgári eszményét, s ezért írói révén hitelesebben (reálisabban) fejezi ki a mindennapi élet érzelmi tartalmát, mint a magyar reformkor nagy nemzedéke, amelyhez Arany is tartozott, és amelynek élén (szinte csak Petőfi kivételével) a demokratikus törekvésekkel rokonszenvező, a néphez hű, ám a nép érzésvilágát mégiscsak kívülről szemlélő középnemes-réteg viszi a szólamot. A magyar költők átérzik e felemás helyzet tragikumát, műveikből ezért sivít a pátosz, a nemzethalál Igézete, a végzet párbajra szólítása, az eget ostromló kétségbeesett sikoly ... Az ír király és a walesi bárdok párhuzamos története tehát kifejezőn szemlélteti a két irodalomnak e fejlődési különbözését; ugyanakkor azonban nyilvánvalóan példázza azt is, hogy hasonló helyzetben mindkét irodalom művelői számára azonos — allegorizáló — módszer látszott alkalmasnak azonos emberi és erkölcsi magatartás költői kifejezésére. Két hasonló téma szólalt meg itt egyidejűleg és hasonló módon. Lássunk azonban most — második példaként — olyan esetet, amidőn ugyanaz a téma talál feldolgozást a szomszédos irodalmakban, de az egyes változatok a fejlődési korszakok ideológiája szerint különböznek egymástól.
