Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Sebesi Ernő
hagyomány Sebesi Ernő Orvos volt, és a szlovákiai magyar irodalom egyik sokoldalú alkotója: lírikus, drámaíró, prózaíró, műfordító. Humanista író, műveinek alaphangulata a részvét, a fanyar kiábrándultság. Sebeskellemesen született 1893. december 9-én, s a pozsonyi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Verseskötetei: Csönd karján (Eperjes 1919), Öklös fohász (Bécs 1921), A vihar elvonul (Eperjes 1928), A végső szó (Eperjes 1929), Számadás (Eperjes 1934), Halhatatlanok (Budapest 1943). Több drámáját játszották idehaza és külföldön Is; a Félemberek (1924) című nyomtatásban is megjelent. Elbeszéléseiből Megrúgott emberek (Kassa 1929) címmel jelent meg válogatás. A szlovákiai fajüldözés elől 1941-ben Budapestre menekült, s 1944-ben egy német koncentrációs táborban pusztult el. Sebesi polgári humanista volt, de a harmincas évek második felében fokozatosan antifasisztává vált. Elbeszélő műveiben erős a szocialista érdeklődés: hősei a háború szerencsétlen áldozatai s a kisvárosi elnyomottak és szenvedők. Az elesettek sorsát ábrázoló elbeszélései bővelkednek a szentimentális motívumokban. A sebesültek és betegek szenvedését bizonyára orvosi gyakorlata során ismerte meg: „Kezdve a háborúból megtérő rokkantak furcsa érzéseitől a nyomorgó munkanélküliig és csavargóig, át- és átböngészi ezt a társadalmat. Képei kevés kivétellel mind sötétek; a szociális válság már annyira kikezdte ezt az embercsoportot, hogy vigasztaló képet alig találhat benne. A lelki életről mit sem tudnak, a társadalmi erkölcsök nem szabályozzák az ő életüket, helyettük új erő vette át a szerepet, amelyet a nyomor alakított ki névtelenül. Nincs itt szemérem, minden természetes, a szabad szerelem, a meglazult társadalmi formák, csalás stb. minden nap előforduló és semmiféle nyugtalanságot fel nem verő jelenségek. Mélyebben Sebesi Ernő sem foglalkozik velük: keletkezésük és kihatásuk okait készeknek veszi. Megelégszik egyszerű lefényképezésükkel, leírásukkal. Nem néz a történet mélyébe, nem is érdekli őt a külső sorsok mögött húzódó belső tragikum, ami annyira szánalmassá és szegénnyé teszi ezt az életstílust“ -- írja róla Vájlok Sándor. A második világháború előtt kevés eredményt felmutató szlovákiai magyar drámának Sebesi a legjelentősebb képviselője. A húszas évek elején a bécsi avantgardisták között sokat foglalkozott színházi problémákkal, ekkor írta Halál- játék című drámáját, melyet a budapesti Nemzeti Színház 1926-ban elfogadott, de színházpolitikai okokból nem mutatott be. Karambol című vígjátéka többször is színre került az Amerikai Egyesült Államokban, 1934-ben pedig a kassai Magyar Színház adta elő Viaskodók című triptichonját. 1933-ban Kárpáti tavasz című drámájával megnyerte a Prágai Magyar Hírlap által kiírt Madách-pályázat első díját. Egy későbbi színjátékát: Aki még álmodni sem mer címen a Magyar Figyelőben tették közzé, Megrúgott emberek című kötetének végén pedig számos drámájából közölt részleteket. A Félemberek című „tragikus játék“-ban a városi utca, a periféria embereit ábrázolja: a koldust, a rokkant munkást, az utcalányt, a részeges gazdagot, a rendőrt. A színpadon is jelentős sikert aratott; a végig szellemes, érdekfeszítő alkotásban a szocialista avantgard számos vonásával találkozunk. A félemberek tragédiáját ábrázoló művön együttérző humanizmus és líraiság vonul végig. Ezt a líraiságot kifogásolja Fábry Zoltán a szocialista esztétikának akkor kialakuló Csanda Sándor
