Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Földes Sándor
Földes utolsó kötete, a Némák indulója tizenöt év termését, több mint száz verset tartalmaz, leltárszerűen, kronológiai vagy ciklusokra való felosztás nélkül. A szerző szerint csupán a változást lendítő akarat fűzi őket egybe. Tematikáját tekintve nagyméretű gazdagodást, bővülést találunk a Némák indulójában (az előző kötetekhez hasonlítva). Szerelmi és szexuális tárgyú költeményei heves szenvedélyességéről, mély életszeretetéről tanúskodnak. De még az ilyen intimen egyéni élményt is közösségivel kapcsolja össze, mint például a Ne legyen emlék című versben: — (aki ölel / és tudja most vele sokan ölelnek / s tudja, vele egyszer majd sokan győznek / e ritmusban nőjön, lobogjon kéje / s rántsa magával párját parttalan — / ne füleljen a parti ugatókra". Földes Sándor 1938 óta nem közölt újabb verseket, s nem véletlen, hogy ugyanakkor hallgat el, amikor a csehszlovákiai magyar líra másik szocialista avantgardistája, Forbáth Imre. További feltűnő egyezés kettőjük költői pályája között, hogy lírájuk a felszabadulás óta sem szólalt meg újra. Földes 1945 után a Magyar Távirati Iroda, majd a Magyar Rádió szerkesztője volt, ma nyugdíjasként él Budapesten, az irodalmi élettől visszavonultan. százféle álarcban százféle igazsággal részegen bandukoltak fejtetős századokban csak egy mutatta őket egynek: a fegyver éle - az ember véres nevét gyáva dobra húzva sújtóik helyett mindig csak egymást ették az ember véres nevét gyáva dobra húzva altatták álmodok süketek és vakok de a megváltók hiába ordítoztak színben csak erőben a dolgok nem változtak: a Fekete-erdő fája kereszt Orsovánál Galac édes búzája Bécsben vérszívó éhség Belgrád kacagása fertőzött csönd Pesten — züllött buta frigy a halállal az élet bokázó emberség a hullákat nem únja — de tenger jön a börtönházak alá s elhull minden beteg minden oszlop ledől mint régi gyilkosságok vérfoltja eleven... ki a falak közül kacagni vészharangot! úszó bokrokban látni szétfénylő rokon arcot egymáshoz zengő kinyilatkozást: a rémületben halljátok meg a békét az árban a még nagyobb áradást: készítsetek hajót szabad hajót! s az ekéknek új tápláló jogot! a Duna csak út, de mi vagyunk a végzet hogy termő lobogásban éljenek kiknek lelkében gáttalan az élet kiket a szent ár megtermékenyít. dobra húzva" kifejezést köznyelven így lehetne értelmezni: az összefogás helyett gyáván egymás ölését hirdették. Természetesen, nem lehet szó szerint köznyelvre lefordítani az expresszionista költői képeket, hanem képszerűen kell megérteni a vers mondanivalóját, de ha arra gondolunk, milyen fontos lett volna a Duna menti nemzetek összefogása a fasizmus ellen a harmincas évek második felében, egy kis fantáziával meg tudjuk érteni a következő versrészletet:
