Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok" regénye
Rajtunk is megesett a szive. Csak néhány hónapja ültünk az új munkahelyünkön,, dehogy jutott eszünkbe, hogy előleget kérjünk havi törlesztésre a rideg kiadóigazgatótól. Pedig eleget fáztunk, mikor őszi felöltőben kísérgettük Lacust „szerk“ után a nyomdába, ahol maga tördelt a mettőrrel, hogy új pofát adjon a lapnak külsőleg is. Észrevette zokszó nélkül is, hogy fagyoskodunk. És tudtunk nélkül elintézte az előleget. Kabátra. Maga kísért le a szabójához. Éppen két rend ruhát csináltatott. „Még két fekete városi bundát, dupla vatelinnel, hódprém gallérral!“ Egy hét múlva azt mondta: „Menjetek a szabóhoz, és az új kabátokban jelentkezzetek a kajfánban. De te menj a pénztárba, pajtás — fordult hozzám —, Atyus még befejezi a cikkét.“ A pénzt az én markomba nyomták. Robogtunk a szabóhoz. De váltani kellett, mert < egy kis suskust követtünk el: a hódprém gallér helyett festett nyúlszőrre alkudtunk meg. Az jóval olcsóbb, a különbözet jó lesz zsebpénznek. Ez per kopoltyú több száz korona. A szabónak nem volt elég százasa vissza, váltani küldte az egyik segédjét. 7. „öltözzék... velem jön!“ De mi lesz most? Ha csak az egyik ezres is véletlenül és pechemre hamis volt? — Megvan a nyugta? — kérdezte halkan, de komoran az őszhajú. Kerestük, nem találtuk. Talán nem is őriztük meg. — Ön öltözzék fel! — szólt rám, és néhány cseh mondattal elküldte az embereit.. Összehúzta a miénkhez hasonló kabátja gallérját, és leült. — Ön velem jön! — Hová? — kérdeztem újfent megszeppenve, elszoruló hangon, és mustrálgattam az ő prémgallérját: hód-e, vagy az is nyúlszőr? — Hát hová? — és ültében széttárta a kezét. Atyust nem szólította fel, hogy öltözzék. Hát egyedül engem visz magával? Most már igazán megrettentem. Már a nyakkendőmet kötöttem. Egy borvörös akadt épp a kezembe. A legjobb fehér ingemet vettem föl, csak úgy, mosdás nélkül. A ruhám pedig zöldesszürke volt. A széltében elterjedt fanyarkás vicc jutott eszembe: »Azt mondja az egyik paraszt a másiknak: „Édesegy komám, hallottad-e, hogy a sógort dutyiba zárták a cseszkik?“ „Oszt mér?" „Haót, mert piros bort ittak fehér abroszról, és ződeket beszéltek hozzá.“« Marhaság! Ez csak vicc! De azért gyorsan szürkére cseréltem a pirosas kravátlimat. Hiszen Gömörben még mindig államellenes cselekedet a „Harminckettes baka vagyok én...“ nótát húzatni vagy énekelni. A prevrat* és a republika hetedik esztendejében. Ez volt életem legkeservesebb öltözködése. Detektívfelügyelet mellett. Valóban féltem a politikai rendőrségtől. Én verseket, vezércikkeket, irodalmi és irodalompolitikai cikkeket írogattam. A humán gimnázium érettségijével a gyakorlati élet jegén ijedt szamárként csetlettem-botlottam. — Hová indul velem, mit akar velem ez a most már finomabb hangú fődetektiv? Ceruzát és papírt vettem magamhoz, és legutóbbi jegyzeteimet, régebbi verskéziratokkal. Látta, hagyta. — Menjünk, szerkesztő úr! 8. Városnézés a reggeli villamoson Ha nem tudom, hogy detektív, azt véltem volna, hogy a kedves nagybácsimmal indulok sétára, várost nézni, olyan barátságos lett a hangja. Prágával és népével csak most ösmerkedtem. Azt hallottam, hogy a csehek otthon kedélyesek, demokraták, nincs számottevő arisztokráciájuk, nem úgy, mint a magyaroknak. Nem forrongok, takarékos polgárok. És, a vicc szerint „ha hárman-négyen összejönnek, az már kész zenekar“, mint ahogy „három német rögvest egyletet szervez, bárom magyar pedig nyomban három politikai pártot alapít“. Azt is hallottam, hogy a prágaiak a bor helyett jobban kedvelik a sört. Reggeli helyett is azt isszák. A kultuszminiszterük pedig délelőttönként elgyalogol a prágai Tabánba, * fordulat
