Irodalmi Szemle, 1967

1967/6 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok" regénye

a Hradzsin alatti Malá stranára, igazi demokratához illőn a minisztériumi szolgájával. Tízóraizni: virslit és pilzenit.

Azt már magam is tapasztaltam, hogy rendszeretők, műveltek és dolgosak. Meg hogy Prágában beszélik legszebben a német nyelvet. Még a berlini színészek is ide járnak színházi kiejtést tanulni.

A sarkon szétnéztem, milyen autóba tuszkol. A Tátra volt a legdivatosabb akkor. De autó sehol.

A villamosmegállóhoz húzott. Itt még a rendőrség is takarékos volt. Csodálkozott, hogyv csodálkozom.

Sárga villamoson indultunk le a Szőlőhegyről, a Víztorony mellett. Már derengett a napfordulótáji kormos nagyvárosi reggel.

Utáltam a reggeli zsúfolt villamosokat, tömve munkába siető, álmos, gyűrött emberekkel. Meg is írtam azon a télen: „Modern bakószekér... viszi áldozatait robotvérpadra ...“

Ereszkedtünk lefelé a szép Szent Ludmilla templom tere felé. Jobbról elhagytuk a Német Színház barokkos épületét, közeledtünk volna a Vencel tér fölött uralgó Nemzeti Múzeum és Szent Vencel pompás szobra felé. De nem arra tértünk. Prága sok régi része nagyon szép. Ez Európa egyik legszebb városa. A Hradzsin, a Moldva-part, a hidak, az Öváros — csodálatos látképek.

De most az egész gyönyörű barokk Prágát elcseréltem volna a Rima-parttal, a Poko- rágyl hegyek tölgyes-bükköseivel, vagy a kassai cigánynegyed városvégi boltos házának diákszobájával.

— Hová megyünk? — próbáltam szóra bírni.

— A rendőrigazgatóságra.

Persze. Tudtam. De a kimondott szó megrémített.

Mi lesz, ha letartóztatásomnak híre fut, és az egyetemisták megírják haza? Milyen riadalom lesz otthon! Özvegy édesanyám megint összeesik, és idegösszeroppanást kap, mint tizenkilencben, mikor az ágyakat szétdöfködték a letartóztatásomra érkező szuro- nyos olasz légionisták. Szegényke azóta, félig gyógyultan is, felsír és remegni kezd, ha egyenruhást lát a kapunkon bejönni, még ha csak a postás is az, vagy a bankszolga .. .

Mit szól hozzá Kassa? A barátok, barátnők? És az ellenfeleim, ellenségeim? A 105 %-osoknak jő jogcím lesz majd arra, hogy elriasszák tőlem olvasóimat és a tiszta fiatalokat, hogy: „Hm, hm. Kellemetlen pénzügyi affér... hamis pénz gyanúja ... Vigyázat!“ Még ha maguk közt belül magyarüldözésként kezelnék is a dolgot.

És mit szólnak hozzá a prágai egyetemisták, akik magukat itteni szokás szerint akadémistáknak nevezik? Mit gondol majd rólam és eddigi diskurzusaink, kezdődő barátkozásunk belső hiteléről a legérdekesebb egyetemista, a tehetséges Edgár? És szűkebb baráti köre, a magyar főiskolás cserkészek? És milyen hatása lenne — esetleg hosszú — vizsgálati fogságom a MAKK értelmesebb diákjaira, a jövő értelmiségre? Hogyan prédikáljak nekik sétákon, kávéházban tiszta eszközű magyarságot, ha ocsmány, nacionalista mezbe bújtatott hamispénz-csinálók ügyébe belekevernének? Bizonyára akadnának köztük, akikben fölmerülne a gyanú, hogy hátha és mégis... nem vagyok-e titokban sötét tagja valami irredenta bűnbandának?

Amíg letartóztatásban leszek, ezek a fiatalok a kávéházban a reakciós kerszoc Flach- bart Ernő és a kiszámíthatatlan Szvatkó Pál szabad zsákmányai lesznek.

9. Rácsos kapu, rácsos ablak

Zötykölve kammogott velem a villamos. Elkámpicsorodtam. Meddig? Napok? Hetek? Hónapok? Mi lesz a „Magyar Vasárnap"-pal? Meddig tarthat vizsgálati fogságban az ügyészség? Még ha fölmentenek is a hamis vád alól, hónapokba vagy évekbe telhet.

Nélkülem fog lezajlani a politikai és világnézeti verseny? Hát a prágai rendőrség a magyar irredenták malmára akarja hajtani a vizet? Elkeserítő!

A detektívfelügyelő a rettegett házban egy emeleti folyosóhoz vezetett. Rácsos ajtó nyílt. Bekísért egy nem nagy szobába. Az ablakon erős rács. Forró kályha előtt két íióasztal, teljesen lerámolva. A falnál lóca. Arra ültetett, és magamra hagyott.

Sosem bírtam hivatalban, előszobákban várakozni. Ma sem tűröm jól. Egyre idegesebb lettem. A kályha is ontotta a meleget. Kétszeresen kezdtem izzadni, de nem mer-