Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok" regénye
juhsajttal. S ha kisdiák koromban nekivágtunk a hegynek, elkísért, hogy el ne tévedjünk. És dr. Zibrin, a nagy szlovák hírében álló s magát büszkén annak valló breznói ügyvéd, aki napokig vendégelt bennünket, s a két tizennégy-tizenőt éves magyar diák mellé — Bálint Géza és én mellém — fiát és unokaöccsét adta vezetőül és kísérőül, mikor a Gyömbéren át gyalog a Tátrába igyekeztünk. Két napig vigyáztak ránk a ga rami diákok, csak a Csertovicán hagytak magunkra. Búcsúzóul szlovák mondatokra tanítottak bennünket, kérésünkre. Mosolyogva diktálták az „udvariassági“ formulákat. Olyan pofont kaptunk aztán értük a csinos szlovák szolgálótól Ráztokon, miután kipróbáltuk friss nyelvtudásunkat, hogy no! De erre majd később kerítek sort. Ezek futottak át bennem akkor a hideg hónapos szobában. És már döntöttek a hekusok. 6. „Hamis ezresekkel!“ Megsimogattam a homlokom. Nedves volt. Az őszhajú Özséb atyusra emelte a fejét: — Naá?... — Igen felügyelő úr. Télikabátot rendeltünk, és négy darab ezressel fizettünk — mondta helyettem — A kollégám fizette ki... — Ezerfrankosokkal! Vallja be! — dördültek rám. — Dehogyis... Csehszlovák ezresekkel! — De hamis ezresekkel! Helyben voltunk! December közepén pattant ki a pesti frankhamisítási botrány. Hollandiában letartóztattak hamis útlevelekkel és hamis ezerfrankosokkal manipuláló három magyar állampolgárt, köztük Jankovich Arisztid nyugalmazott ezredest. A pénzhamisítást a sárospataki Windischgrätz herceg, volt miniszter, és Nádasy Imre főkapitány szervezték, az Állami Térképészeti Intézet segítségével és gróf Teleky Pál volt miniszterelnök tudtával. A Hollandiába utazó s a hamis pénzt forgalomba hozó ügynököket a horthysta Zadra vec tábori püspök eskette föl titoktartásra, s Jankovich ezredes oktatta ki őket. A bankjegyek precíz hamisítványok voltak. Luddendorf szélső jobboldali köreihez tartozó német nacionalisták adták hozzá a gépeket és a bankjegypapirost. Minden klappolt. Az ezredes egy apróságon bukott le: a holland pénztárosnak feltűnt, hogy a tökéletes bankjegyeken egyetlen gombostűszúrás nyoma sem látszott, holott a franciáknak szokásuk, hogy összegombostűzik a bankjegyeket. Sauerwein, a nagy francia publicista aztán tajtékzó, uszító cikkeket írt. Nemzetközi sajtókampány indult. Európa lázba jött. A cseh közvéleményt is alaposan fölkavarta a szégyenletes bűntett. A cseheknek még a begyükben volt a régebbi pesti sokol-haini- sítás, meg a hamis dollárok ügye. „Hamis cseh pénz, hamis dollárok után most már hamis frank is! Harminc millió frank!.. — Mi lesz, ha a kiadóhivatalunktól kapott ezresek közt véletlenül csak egy hamis is akadt? — kezdett gyöngyözni a homlokom. A detektívek megint csehül váltottak néhány szót, aztán a felügyelő újból az én ágyamhoz lépett: — Ön fizetett azokkal az ezresekkel? — Én. — Miért Ön? Mindkettőjük kabátjáért? És honnan vett ennyi pénzt? — Előleget kaptunk a kiadóhivataltól, hogy télikabátot csináltassunk. Én vártam meg a pénztárban a kifizetést... — így volt, felügyelő úr, — erősködött Atyus is. — Az előleget a főszerkesztőnk járta ki, több havi levonásra... Ö vitt el bennünket a szabójához, ő vállalt értünk garanciát... Ha netán, amit nem tételezek föl, a kiadó pénztára, netán . .. Kérem, mi a pénzt a pénztárból azonnal a szabóhoz vittük, a szerkesztőségtől alig egy ugrás- nyira ... Dzurányi nemcsak nagy bohém, jó mulató cimbora és zseniális főszerkesztő hírében állott, hanem a legemberségesebb kolléga is volt. Csupa-szív ember, tehetségtisztelő, kezdők és igazságtanságot szenvedettek bátor és lelkiismeretes gyámolítója is. Elesett, üldözött magyarok támogatója, sok szegény Jótevője, sok magyar, majd szlovák politikus tanácsadója.
