Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok" regénye
Győry Dezső Az „újarcú magyarok” regénye 1. Robinzon-est Prágában Az 1920-as évek közepén az újjászervezett prágai magyar laphoz kerültem a nevezetes Kassai Napló felelős szerkesztői székéből. Egy tucat újságíró, s néhány tucat diák volt akkor a magyarság a félelmesnek is, kedélyesnek is hlresztelt fővárosban. Az otthonunk — hónapos szobák, diákszállások vagy a város szélén bérelt berendezetten lakások jóvoltából — a kávéház volt, a Vencel téren és környékén. Kávéházakban „éltünk“ munka előtt, de még inkább a szerkesztőség után. Kassát nem szívesen hagytam ott. Címem, rangom, kollégáim, íróbarátaim, az ébredező és útkereső kulturális mozgolódások és egy lobogó szerelem pányváztak. A Kassai Napló — Pozsonyt és környékét nem számítva — akkortájt a legelterjedtebb, legtekintélyesebb és legszínvonalasabb magyar újság volt Csehszlovákiában, és melléklete literatúrai rangjával hiányzó magyar irodalmi lapunkat Is pótolta. Fábry Zoltán, Ignotus, Jarnó József, Komlós Aladár, Márai Sándor, Simándy Pál, Vozári Dezső és mások szépirodalmi írásait hozta rendszeresen. Ezt egy ideig Ignotus, a Nyugat emigrációba kényszerült főszerkesztője redigáíta. A lapot a komoly, képzett dr. Szepesi Miksa fő-, és 1924 végéig az országos nevű, tehetséges és nagybohém Dzurányi László felelős szerkesztőként szerkesztette. Dzurányi aztán egy dús özveggyel társulva felcsapott vendéglősnek, és elegáns köszönő emberként nevével csődítette a vendégeket a felvirágzó étterembe. Ha azonban egy asztalhoz leült, ott mást nem hagyott fizetni. A pesti művészektől, átlátogató írónagyságoktól és hazai festőktől, a színész-színésznőktől a kódis vidéki írókig és a sárosi dzsentrikig a vendég ilyenkor fizetés helyett az emlékkönyvbe volt köteles valamit beírni, rajzolni vagy kottázni. Fél év alatt irodalmi érték lett Dzurányi emlékkönyve, és csődtömeg a híres vendéglője. Akkor a Magyar Nemzeti Párt — korábbi nevén a Magyar Kisgazda Párt — vezére, Szent-Ivány József Pozsonyban vett neki ugródeszkának egy döglődő újságot. Onnan avanzsált a költő Darvas Jánossal egyszerre a fővárosi lap élére, hogy átszervezze és „lapot“ csináljon belőle. Fővárosit. A két magyar ellenzéki párt közös lapjának 1922-től 1938-ig három, élesen elhatárolt korszaka volt: Dzurányi előtt, Dzurányi alatt és Dzurányi után. Alapításától az átszervezésig angolkórban szenvedett. Ezen nem segített a gömöri dilettáns főszerkesztő és a cipszer jogász felelős szerkesztő mellé és fölé plántált budapesti sajtóróka, a Rákosi Jenő bokrából kiráncigált Béla Henrik sem. Béla sovén nacionalista volt. Irredenta kotyvalékba mártogatta pennáját. Frázist kérődző cikkeivel csupán a lapkobzó ügyészség malmára s a lap szűkös anyagi bázisának alámosására hajtotta a vizet. Vaskalapos volt, de az új politikai helyzetet és feladatát teljesen félreismerte. Rövid úton vissza kellett küldeni a pesti sajtóvacokba. 1925 koraöszén Dzurányi, a társasági, női és újságíró körökben bálványozott Lacus, a kassal cigányprímás négy gyermekének keresztapja, megjelent Kassán.
