Irodalmi Szemle, 1967

1967/6 - Csanda Sándor: Emlékek Forbáth Imréről

irodalmi életbe. Tudta, hogy nincs döntő szavam a „berkekben“, mégis azt állította, hogy Pozsonyban két dolgot el tudok intézni számára: felvételét az írószövetség magyar szekciójába és válogatott verseinek kiadását. „Örülnék, ha megint egyszer hosszabb levélben értesítenél mindenről, s földerítenéd elkomo- rodott kedélyemet. Itt-ott még az is eszembe jut, hogy valamikor munkáink kidásáról beszélgettünk... Nem lehetne mégis valami lépést tenni ebben az irányban?" — írja 1957 júniusában. A Szlovákiai írószövetségbe való felvétele nem ütközött akadályba, de verseinek kiadatása ügyében sokat kellett érvelni és kilincselgetni, amíg 1958 végén megjelenhetett első felszabadulás utáni könyve, Mikor a néma beszélni kezd címmel. Újabban fiatal költőink részéről elhangzott az a gyanú, hogy Forbáth életművét a kiadó ezzel a kötettel meghamisította, mert elsősorban nem avantgardista, hanem szocialista költőként mutatja be őt. Mivel a verseket én közvetítettem a kiadóhoz, nyugodtan állíthatom, hogy a kiadást nem hamisították meg, csaknem változatlanul a Forbáth javasolta válogatás került kiadásra. Igaz, akkori körülményei arra késztetik, hogy előszavában mintegy elnézést kérjen avantgardista verseiért: „Sok tévelygés, mellékösvényre-bolygás, vissza-visszatérés, döcögve továbbjutás és néhány merész előreugrás is volt írói utamon. Nem lenne helyes, sem becsületes csak azt mutatni müveimből, ami egyértelműen szocialista. Szolgáljanak e versek olvasóim örömére — szórakozására, de okulására is." (Mikor a néma beszélni kezd. 21.)

A költői művet és az előszót tehát csak a körülmények figyelembe vételével lehet helyesen értékelni; ezek bemutatására ismét csak egyetlen példát idézek. 1958 novemberében közeledett Forbáth születésének hatvanadik évfordulója és válogatott verseinek megjelenése. Ez alkalomból cikket írtam róla Ismert napilapunknak. Néhány nap múlva azonban behívott az egyik szerkesztő, és kijelentette, hogy egy pártlap Forbáthot ünneplő cikket semmiképpen sem közölhet. Közel egy óra hosszat vitatkoztunk, nem a legszelídebb érveléssel, de hajthatatlan maradt. Hiába hivatkoztam a születésnapra és a rövidesen megjelenő kötetre, a cikket visszautasították, de amikor néhány nap múlva a Rudé právo megemlékezett a költő születésnapjáról, a szerkesztőség Véleménye is gyorsan megváltozott. Ezt nem a költő sérelmének felhánytorgatására, hanem az életművét kísérő társadalmi körülmények bemutatására kell idéznünk; csak így érthető, miért figyelte gyanakodva a „berkeket“. „Hiba, hogy nem vagyok értesülve a berkekről, pedig ha az ember nem ismeri a dolgokat, úgy jár-kel a bonyolult érdekek és ellenérdekek útvesztőjében, mint egy vak koldus a piacon“

— írja 1958 decemberében.