Irodalmi Szemle, 1967

1967/5 - HAGYOMÁNY - Sziklay László: Sziklay Ferenc

megértés s a megbékélés elvét vallotta: egyre fáradtabb idegrendszerének megmaradt energiájával állt ki a kassai szlovák tanítási nyelvű iskolák fenntartása és támogatása mellett. (Az, hogy e sorok írója a szlovák irodalom kutatója lett, elsősorban az ő biztatásának köszönhető.)

Magányos, félreértett ember volt. Küzdelmes élete folyamán szerzett szívbajában, 1943-ban halt meg.

íróvá nemcsak a „kisebbségi“ élet avatta. Színpadi sikerek, nyomtatásban megjelent versek, novellák, tanulmányok voltak már mögötte, amikor csehszlovákiai magyar kultúrpolítikus lett. Már jóval a világháború előtt is a kulturális élet decentralizációjáért harcolt. Nem a provinciális elmaradottság fenntartásának szempontja vezette ezt a szándékát, hanem épp ellenkezőleg: a vidéket is európai színvonalra akarta felemelni.

Mint lírikust kevésbé Ismerték. Befelé forduló lélek volt, aki inkább csak azért írt verset, hogy önmaga problémáival számot vessen. Ezért volt elsősorban a gondolati lira művelője. Nehéz életharca, kudarcai, magányossága okozta, hogy költészetében sok a rezignáltság s a tartózkodás. „Tán mégsem éltem egészen hiába“: hangzik élete vége felé egyik versének utolsó sora. Sohasem a problémák elől menekült, hanem az elől, ahogyan környezetében az ellentmondásos, zavarosnak látszó kor problémáira reagáltak. Bár — egyéni életkörülményei miatt — szemben állt a hivatalos egyházzal, hívő ember volt. Nem a dogmatikus egyháziasság szellemében; szülőfalujához írt szonettkoszorúja, a Tátrához írt szerelmes szonettjei, Köd a Balatonon című verse inkább panteisztikus vonásokról tanúskodnak. Viszont az éppen e témakörhöz tartozó Optimista ének című versében írja: — félreérthetetlenül az akkor kiélezett nemzetiségi harcokra gondolva: „Gyűlölet-éjben hajnalra lestem". A kilátástalan szkepszis, vagy éppen cinizmus sohasem tudott erőt venni rajta; még legborúlátóbb versének is mindig megvan a kiutat kereső, sőt előre mutató csattanója.

Ez az előremutatás, a kor problémáinak megoldására irányuló szándék jellemző szépprózájára is, amelyből sohasem hiányoznak a szubjektív vonatkozások sem. Rövid prózai írásai életképek, jellemrajzok. Regényei középpontjában bajjal, embertelenséggel szemben álló hősök állnak. A Hangzatka, a csehszlovákiai magyar irodalomnak kronológiailag első regénye, Csermák Antalnak, a XVIII—

XIX. századforduló zseniális muzsikusának tragikus életsorsát mutatja be a művészetet meg nem értő feudális társadalomban. E művére is a líra jellemző, akárcsak A világ urára. Az utóbbiban a fantasztikus keret a „kisebbségi“ magyar élet fonákságainak rajzára ad alkalmat. Főhőse, Gáthy Jenő, a hazai viszonyok miatt az akkori Magyarországról emigrálni kényszerült magyar mérnök az egyetlen emberséges ember ebben a környezetben. Trilógia első részének készült A jöttment. Fiatal tanára, Kövy Ernő, az író maga, aki a háború előtti Pozsony exkluzív polgári légkörében marad „jöttment“-nek, mert nem akar „a szürkék hegedűse“ lenni. A trilógia második és harmadik része, amelyben a szerző egy zenetanár tragikus sorsát és az apja feudális nézeteivel szakító csehszlovákiai magyar fiatalember életútját ábrázolja, kéziratban maradt. Művei sohasem váltak „bestsellerekké“. A „kvaterka“-híveinek nem tetszettek, ahhoz viszont túlságosan halk szavúak, befelé fordulók voltak, hogy az akkor már a társadalmi kérdések radikális megoldásáért harcoló fiatalok lelkesedhettek volna értük. Az a romantikus életérzés, amely nemzedéke oly sok tagjára jellemző volt, az ő műveiből sem hiányzott. Erről tanúskodnak drámái is. De túl se tudott lépni nemzedéke korlátaln: a kultúrának (a technikai kultúrának Is!) csaknem minden területét felölelő, az egész Szlovákia területén elhangzott ezernyi népszerű tudományos előadása közül a XX. század avantgard képzőművészeti irányairól szóló a legérdekesebb. A cseh s a szlovák irodalom egyik első magyar fordítója volt Csehszlovákiában. Capek: A zsivány című színművét s Smetana: A csók című operájának librettóját ültette át magyarra számos szlovák novellával és költeménnyel együtt. Újságcikkeinek száma nagy; levelezése pedig színes képet adhatna a korról, ha össze lehetne gyűjteni a második világháború okozta pusztító vihar után.

Bizonyos, hogy ma már szemléletének sok tényezőjével nehéz volna egyetérteni. De az önfeláldozó kulturális munkának, a nemes humánumot minden egyéni érdek fölébe helyező magatartásnak ma is eleven példája lehet.