Irodalmi Szemle, 1967
1967/5 - Fred Brown: A halálos levél
a hal*ios Fred Brown Laverty belépett a nyitott francia ablakon, és nesztelenül végigosont a szőnyegen egész az íróasztalnál dolgozó, őszhajú férfiig. — Hello, szenátor — mondta. Quinn szenátor hátranézett, és amint meglátta a revolvert, amellyel Laverty célbavette, remegve felállt. — Laverty — mondta —, ne bolonduljon. Laverty elmosolyodott. — Megígértem, hogy egy szép napon eljövök. Négy évig vártam. Ez egyszer biztos vagyok a dolgomban. Nem viszi el szárazon, Laverty. írtam egy levelet, egy olyan levelet, amit akkor kézbesítenek, ha meg találnának ölni. Laverty felnevetett. — Hazudik, Quinn! Nem írhatta meg a levelet anélkül, hogy maga magát be ne mártaná vele, ha leírja, miért tettem. Nem lehet ínyére, hogy bíró elé állítson és elítéltessen, mert ha az igazság kitudódik, örökre bemocskolja a saját nevét. És Laverty hatszor egymás után meghúzta a ravaszt. Visszaült a kocsijába, áthajtott egy hídon, ott eldobta a gyilkos fegyvert, majd visszatért otthonába, és lefeküdt. Békésen aludt, amíg az ajtócsengő meg nem1 szólalt. Felöltötte a fürdőköpenyét, odament az ajtóhoz, és kinyitotta. A szíve hirtelen megállt, és úgy is maradt. A férfi, aki Lavertynél becsengetett, ijedten rezzent össze, de a lehető leghelyesebben viselkedett. Átlépett Laverty testén, bement a lakásba, és feltárcsázta a rendőrséget. Aztán várt. Most, miután a rendőrorvos hivatalosan holttá nyilvánította Lavertyt, emberünket kihallgatta a rendőrhadnagy. — Neve? — kérdezte a hadnagy. — Babcock. Henry Babcock. Egy levelet kellett volna kézbesítenem Mr. Laverty- nak. Ezt itt. A hadnagy átvette a borítékot, egy pillanatig tűnődött, végül felnyitotta. — Micsoda, hiszen ez csak egy tiszta papírlap! — Erről nem tudok, hadnagy úr. A gazdám, Quinn szenátor adta nekem ezt a levelet, már régen, azzal az utasítással, hogy rögtön adjam át Lavertynek, ha valami nem várt baleset történik vele. És így, amikor hallottam a rádióban ... — Igen, tudom. Tegnap este meggyilkolva találták. Milyen munkát végzett a számára ? — Hát, tulajdonképpen titok, de nem hiszem, hogy ez még a történtek után is számítana. Én tartottam helyette a jelentéktelenebb beszámolókat, és én járt-am azokra a gyűlésekre, ahol nem akart megjelenni. Tudja, hadnagy úr, én voltam a hasonmása. Hocman Gábor fordítása levél
