Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - FIGYELŐ - William Sansom: Kísértések
William Sansom kísértések Nevét titok fedte: a Victoria kerületben lányokat fojtott meg. Senki sem tudta, mi játszódott le a sárgaréz ágyak körül, a pergő párbeszédek után, a forgalmas járdákon töltött magányos órák után, s talán az után a kápráztató, fejfájdító gyűlölethullám után, amit egyszer a forró júliusi utcákon, a magasan ragyogó kék ég alatt, égett benzinfüstben egy széles, skarlátvörös moziplakát és a fekete bőrhuzatos taxik ellen érzett. Senki sem tudta, mi zajlott le benne, ha műanyagba és selyembe burkolt gömbölyű női formák láttán elragadtatása reménytelenül fellobbant s ellobbant, s ha üres tejbárakban lassan és sokáig falatozott, és rideg, csempés, áporodott szagú klozettekben hosszú órákat töltött. A nappali város szürke órái után az esti város örvénye sebesebben sodorta magával. A nappal haldokolt, s az éjszaka sárga fényei felgyorsították a percek iramát, elnyomták benne a félelmeket, és jeges merészséggel fegyverezték fel — mígnem aztán egy puha, mosolygós lány rátekintett, feléje intett... s jött a sör, a kapualj, a pástétom, az ágy ... Mind a négy áldozatát durva fonállal fojtotta meg. Ezt a száraz és lenszínű fonalat minden esetben a linóleumos hálószobák kirojtosodott, négyzetalakú szőnyegeiből szakította ki. „A rendőrség kéri“ — írták az újságok — Ronald Raikest, — öt láb kilenc inch magas, szürke szemű, vékony szálú barna hajú férfit, (barna tweedzakót, szürke flanellnadrágot, puha karimájú fekete kalapot visel), hogy a gyilkossággal kapcsolatban jelentkezzen a rendőrségen.“ Egy Clara nevű csúnya lány, egyébként műstoppoló, nagy, kényelmes, fényezett támlájú ágyában heverészett, rózsaszín paplan alatt. Az erkély fakult, kék függönyei redőkben hullottak alá. Hosszú, sötét mélyedésekké és puha hengerekké rendeződtek — s ezek az oszlopok néha megmozdultak, mert az ablakokat a forró júliusi éjszaka miatt a lány nyitva tartotta. Csöndes, fülledt éjszaka volt; de néha a furcsa, indokolatlan légáramlatok, mint az alvó ember változó lélegzetvétele, meglebbentették a függönyöket — amelyek aztán olyan hirtelenül hulltak vissza a fojtogató levegőbe, mintha sosem mozdultak volna ki a helyükből. Clara pihent, az esti lapot olvasgatta lustán. Régi, gyapjú ágykabátot viselt, mely már rég kifakult, de a lány sápadt, vértelen bőrén élénknek hatott; egyedül volt, nem várt senkire. Ezt az
