Irodalmi Szemle, 1967

1967/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Budapesti színházi jegyzetek

Miskolcon, a nagy író rangjához méltó erőfeszítéssel, de mérsékelt sikerrel. A színmű — amint a kritika megállapítja

— Németh László valamennyi drámaírói erényét megcsillogtatja, végtelen gondossággal kiművelt, magvas gondolatokat hordozó helyzetét, jeles szerkesztési készségét az első képekben, a jellemek árnyalatos rajzát, az érzékletes korfestést, de egészében a mű csak halványan emlékeztet Németh nagy drámáira.

A Katona József Színházban Szörnyeteg című drámája nagy közönségsiker, amely a kitűnően megírt első résznek, Major Tamás minden tekintetben átgondolt, okos rendezői munkájának és nem utolsósorban Básti Lajos színészi remeklésének köszönhető. A dráma másik részében a „szörnyeteg“ ellenszenves figurává válik, akinek utópiái zsákutcába juttatják a jól megalapozott, kitűnő ellenpontokkal elindított drámát. Németh hallatlanul nagy tudása itt mintha tehertételnek bizonyulna, gondolatai sokfelé szálazódnak, s végül úgy összecsomózza őket, hogy megmarad a kioltha- tatlan bog — a tragédia felemelő kicsengése nélkül. Sárkány professzor jelleme annyira eltorzul, hogy sorsát kiábrándítóan hiábavalónak érezzük.

A Madách Színház januárban mutatta be Az áruló című történeti drámáját. A műsorfüzet így foglalja össze a játék cselekményét:

,,A szabadságharc után Görgey Artúr támadóinak tüzében és saját lelkiismereti problémái közben azon töpreng, vajon helyesen döntött-e a világosi fegyverletétel ügyében. Ellenségei azzal vádolják, hogy pénzért elárulta hazáját. A vádak már-már öngyilkosságba kergetik a tábornokot. Barátai, rokonai azt tanácsolják, hogy védekezzék a vád ellen, de erre Görgey nem hajlandó, mert reméli, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor a nemzet tisztázza szándékait s tetteit."

Súlyos hiba volna, ha azt állítanám, hogy Az áruló egy világirodalmi rangú alkotó tévedése, de az igazsághoz közel jár, hogy kimondottan könyvdrámáról van szó, és színpadon egyedül Bessenyei Ferenc hallatlanul árnyalatos színészi teljesítménye, gyönyörű beszéde teszi elfogadhatóvá. A történészek Görgey alakját tartják elrajzoltnak, a tábornok tudvalévőén törtető és nem éppen rokonszenves jellem volt, semmiképpen

sem az a rokonszenves jellem, ahogy Németh színpadra állítja. Nem szállók perbe a magyar szabadságharc történetében járatosabb tudósokkal, engem inkább a dráma teljes hiánya zavar benne, az a tény, hogy a konfliktus kibontásában a tábornok láthatatlan ellenfelekkel küzd, a Látogató, aki a lopás vádját vágja Görgey szemébe, csak a konfliktus alaphangját üti meg, s a továbbiakban semmi sem sűrűsödik drámai maggá. Természetesen elegendő volna a főhős belső harca, vívódása: golyót nem röpíthet a fejébe, nem választhatja az öngyilkosság útját, mert halálával ellenfeleinek vádjait igazolná. Németh jobb drámához méltó ügybuzgalommal próbálta Görgeyt hőssé szentelni, de bármennyi érvet hoz fel igaza mellett, nem tud meggyőzni, hőse iránt rokon- szenvet kelteni.

Előadás közben arra kellett gondolnom, mennyire hálásabb feladat lett volna a nyomdász Misztótfalusit, Eklé- zsia megkövetése című drámájának rokonszenves hősét bemutatni, mint ezt a Kossuthot gyalázó, törtető katonát, aki vitathatatlan képességei ellenére sem kelt bennünk szimpátiát, noha elismerjük, hogy az árulás vádjával igazságtalanul illették, s így sorsát tragikussá tették.

Fejes Endre Rozsdatemetőjének színpadi változatát Kazimir Károly színekben gazdag rendezése tette emlékezetesen nagy sikerré. Ez a nagy siker indíthatta a Thália Színházat arra, hogy másik elbeszéléséből is készítsen Fejes színpadi játékot. A bemutatott Mocorgó színszerűség és mondanivaló dolgában alig marad el a Rozsdatemető mögött, az író újat hoz benne, annak ellenére, hogy a cselekmény ugyanabban a környezetben, a periféria kispolgárai és lumpenproletárjai között pereg le.

Makics, a játék tragikusan groteszk főhőse, akit dadogása miatt Mocorgónak csúfolnak, nyomorúságos kis életében állhatatosan arról ábrándozik, hogy elárusító standot szerezzen a zsibárusok piacán. A háború után teljesül a vágya, ám egy orkán elviszi a sátrat, szétszórja az ócska holmit, és Mocorgó végképp elveszti lába alól a talajt. A bolondos álomkergető nem tud rendes munkát kapni, barátja elszereti menyasszonyát, és jön a züllés, az alkohol, végül egy véletlen golyó ötvenhat őszén véget vet tönkrevert életének.