Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - FIGYELŐ - Kövesdi János: Klasszikus orosz költők
hol a másik győzedelmeskedik), Odor Bandi meg amilyen hórihorgas, olyan mafla. Abban a korban vagyunk, amit Jókai törökvilágnak titulál. A török veszély tapintható. Nyilak suhannak át az éjszakán, egy-két őrszem holtan bukik a fűbe. Csónak, halászladik csobban, megtelnek a hálók, vergődnek a síkos halak, később meg a parázson sóhajtoznak, zsírt és illatot sírva magukból. A cselekmény szépen bonyolódik tovább, izgalmas helyzetek váltják egymást. Veronika marad csak egyedül vágyaival, bár a gondoskodás, féltő szeretet mindig körülsimítja. Kuttyogató Menyhért, aki „gyüge és golyvás“, életét veszti. Végül Odor Bandi lép a színre, s ezzel be is fejeződik a könyv, valami olyan gondolatot su- gárezva magából, hogy Veronka és Bandi ezután együtt próbálja majd azokat a váratlan és nehéz, olykor-olykor gyönyörű utakat Járni, amit életnek nevezünk. A könyv szlovákok és magyarok története. Abban a bizonyos világban Játszódik, amikor csordákban legelészett Európának e részén az ellenség, hogy rettentő pofájával egész Közép-Európát bekapja. Egyetlen ellenséges, súrlódást asszociáló, sértő, lázító gyűlölködést szító szó sem hangzik szlovák és magyar szájból. Régen volt? Régen. Okulnunk azonban most is szabad. Batta György Klasszikus orosz költők Öh, költő ne siess tetszeni a tömegnek; zúg a taps, de csak egy óra az élete, aztán felharsan a barmok ítélete, s egyszerre jéghideg kacaj nyerít körötted. (Puskin: Egy .költőhöz Szabó Lőrinc fordítása) Néhány hónappal ezelőtt a budapesti Európa Könyvkiadónál megjelent a klasszikus orosz költők antológiája, mely az ismeretlen szerző alkotta lgor-ének tői a közelmúltban elhunyt szovjet-orosz költők műveiig átfogó képet ad a sokhúrú, gazdag orosz költészetről. Az antológia kiadása nagyszerű és igen jelentős vállalkozás. A magyar olvasó eddig nem alkothatott magának teljes és egységes képet az orosz költészetről, s nem mondhatta magáénak minden igazi nagy értékét, mivel csak hiányosan és „darabokban“, a Szovjet költők antológiáján ikívül csak a nagyobb költők életművét bemutató külön verseskötetekben juthatott hozzá. E gyűjteményben felsorakoztatott 81 költő (ez egyben az antológia terjedelmét is szemlélteti) valóban az orosz költészet legjavát képviseli. A válogatók — E. Fehér Pál és Lator László — szakszerűen és nagy körültekintéssel végezték az összeállítás munkáját: a műiköltészet előtti, a „daliás időkből“ származó alkotások iközül csak a legkíválóbba.knak adtak helyet az antológiában; s lényegében egyetértünk a Puskin előtti ún. „régi orosz költészet“ bemutatásával is, amit szintén szigorú szerkesztési elvek szerint végeztek. Az Igor-éneknek, az orosz hősi eposz töredékeit képviselő ,,bilináknak" (históriás énekek) és a népi szemléletű, a népköltészet szerves részét képező egyházi énekeknek az antológiában való szerepeltetése annál inkább fontos, .mivel az orosz költészetnek ez a korszaka szinte teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt. Ez a megállapítás az orosz klasszicizmus, szentimem- talizmus és romantizmus korszakára is vonatkozik. A „régi orosz költészet" bemutatásával kapcsolatban megjegyezzük, hogy Lomonoszov jelentőségét nem hangsúlyozza eléggé az antológia. Igaz, Lomonoszov nem volt par excellence költő, de mégis ő volt az, aki megalapította az orosz műköltészetet, s ezáltal az „orosz költészet atyja" lett. S talán nem csökkentette volna az antológia értékét, ha egy-két művével szerepelt volna benne a „Gyerzsavini korszakhoz“ tartozó Hemnyicer, az első orosz meseköltő, aki nélkül nem lett volna Krilov; Bogdonovics, akinek Dusenyka című költeménye több évtizeden keresztül a legnagyobb hatással volt a korabeli orosz költészetre (Bogdanovics verseléséről Belinszkij és Puskin is elismerően nyilatkozott); Dmitrijev, aki győzelemre vitte az ódaiköltészetet, s az óda műfaját megszabadította a fellengzősségtől és dagálytól.
