Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - FIGYELŐ - Ozsvald Árpád: Duba Gyula: Delfinek
bának sikerült volna-e úgy visszapergetni az eseményeket, ahogy azt a Rohanó felhőrongyok a gép körül című, hosszabb lélegzetű — egyik legjobb — írásában megtette. A témák másik csoportja a falusi élet, az otthonról hozott emlékek lírai vetüle- te lElmegy a fiatalúr, A sánta nyúl, Ömyomon stb.). Irodalmunkban megszoktuk a falu leírását, a történtó, az ötlet anekdotaszerű elmondását, az eszmei tanulságok levonását. Duba írásai mások. Duba nem moralizál, nem von le pedagógiai tanulságokat, az emberi kapcsolatok mélyebb benső értelmét keresi. Egyik írásában így fogalmazza meg Duba a maga embertípusát: „Falu és város között, kissé légüres térben él. Ha hazamegy, romantikus emlékek árnya mozdul meg körülötte, s ha igaz emberséget keres, gyakran megy haza. Nincs otthon a városban, bár nem tudna már hazamenni falura." Ezekben az elbeszélésekben előtérbe kerül a szemlélődés, s a tárgyak, a táj, a környezet emberközelbe kerülnek. A gyermekévek, a suhanckor megszépítő romantikáját az érett férfi lírai hangja nemesíti, vallomását ez teszi őszintévé, tárgyilagossá. Nincs benne semmi múlt- siratás, de kerüli a „régi“ és az „új“ sablonos összevetését, és mégis korszerű, lényegre törő problémákkal teli Írások ezek. A változó falu megállíthatatlanul változó, sajátos életét az író az otthon maradt nemzedék: a gyermekkori pajtások, az öregek, az apa, az anya szemléletének, gondolkodásának hiteles, sokrétű ábrázolásával mutatja be. Duba nemzedéke az én nemzedékem is. A táj, a környezet, az életfelfogás, uz élmény ismerős. A néhai hazarucca- nások önkéntelenül is romantikus emlékeket idéznek. A havas táj, a sánta nyúl, a magányos őz nyomai azonban túlnőnek a romantikán, és egy összetettebb életérzés szimbólumává emelkednek. Ha nagyon akarnánk, mint minden faluról elszármazott embernél, így Dubánál is kimutathatnánk a kritikusok által ma oly gyakran idézett elidegenedés jeleit, például a Sánta nyúl című novellában. A gyermekkori' cimborákkal csak az „együtt átélt kalandok emlékét idézik... de jelen dolgaikhoz kölcsönösen nem tudnak közel férkőzni". Nagyszerűen érzékelteti azt a „furcsa, idegen feszültséget", melyet az elmúlt idő távolsága vont közéjük. Az Elmegy a fiatalúrban az apa tehetetlen, szomorú indulattal néz a fiára, „aki föléjük nőtt, titokzatos ember, és érthetelenségében szinte félelmetes". Nemzedékek, életfelfogások, életérzések ütközőpontjai ezek az írások, átszőve őszinte lírai vallomásokkal. Ez a lírai vallomás teljesedik ki a Valaki kopog az ablakon című elbeszélésben, amely szerintem a kötet legjobb darabja. A falusi menyasszony tiszta egyszerűsége és az ablakon kopogó ismeretlen leány sejtelmes, mégis üde alakja sokáig emlékezetünkben marad. A forma és a tartalom kitűnő összjátéka, a bal- ladaszerűen váltakozó ritmus egy jól megkomponált, nagy lélegzetű szabadversre emlékeztet; Morvái szerkesztővel együtt mi is szívszorongva várjuk Yvette újabb kopogását, holott előre sejtjük, hogy ez a találkozás előbb-utóbb megszakad. A „kutyaól“ hidegét, a rozzant ágyat, a zörgő kannát érezzük, látjuk. Nincs mellébeszélés, nincs üresjárat. Duba annyira benne él ebben a témában, hogy ironizáló kedve is visszatér. S persze annál jobb, annál értékesebb a novella. írásom elején idéztem, hogy Duba minden újabb könyve meglepetéseket tartogat. Szeretném hinni, hogy e nagy sikerű második elbeszéléskötet után hamarosan az első regényt is asztalunkra teszi, melyben az író, akár a magányos ember a szőlőhegyen, újra „magának tör járható csapást". Még egy szót a címlapról, mely ízléses, modern. Meg kell jegyeznünk, hogy prózánk, már ami a külsőt illeti, sokkal változatosabban, korszerűbben jelenik meg, mint az uniformizált, „bakaruhába“ öltöztetett verseskötetek. Ozsvald Árpád
