Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Kis adalék az irodalomtörténeti mérlegre
Kis adalék az irodalomtörténeti mérlegre Dallos István az Irodalmi Szemle 1967 2. számában pontos mérést kér az irodalomtörténeti mérlegtől, s kifogásol egyet-mást abban az ismertetésemben, amelyet tavaly e folyóiratban jelentettem meg Turczel Lajos Írás és szolgálat című könyvéről. Adatszerűségekről s tényekről van szó, amelyek időközben irodalomtörténetté váltak. Senki sem választhatja meg helyét és szerepét az irodalomtörténetben, ezt a kutatás jelöli ki, csak legyen tárgyilagos, s nézzen utána minden adatnak. Dallos István ugyan adatszerűségek nélkül veszi védelmébe a Prágai Magyar Hírlap „haladó“ irodalmi jellegét, s velem szemben azt hang súlyozza, hogy az £7rnak „irodalomirányító“ szerepe volt, de ezt a két ellenvetését csak bevezetésnek szánta. Azt hiszem, bármely kutató megállapíthatja, kinek van igaza kettőnk közül. A Prágai Magyar Hírlapnak volt korszaka, amikor haladó íróknak is helyet adott, de lényegében ellenállt, sőt szembeszállt mindazzal, ami világnézeti, magyar szemléleti, társadalmi és irodalmi haladás volt Szlovákia magyarságában a két világháború közti korszakban. Köztudomású, hogy a harmincas években, Dzu- rányi László és Győry Dezső kiválása után, amikor a pártirányítás fölébe került a szerkesztésnek, a lap már nem adott helyet a haladó táborhoz számító íróknak, még egy-egy ártatlan novella erejéig sem. Az Úfról Dallos olyan idézettel szolgál, amely éppen az én állításomat igazolja, hogy ugyanis ez a harcos orgánum „több kérdésre nagyobb világosságot vetett", ez közérthetően publicisztikát jelent, nem irodalmat, ahogy én is állítottam. No de Dallosnak nem ez fáj, hanem az a cseh és szlovák irodalmi antológia, amely Nyitrán jelent meg 1937-ben, s amelyről én azt írtam, hogy egyedüli szerkesztője voltam. Dallos István ezt az állításomat kétségbe vonja, s bizonyságul a vele váltott leveleimből idéz pár sort. Semmi kedvem a vitára, mert az irodalomtörténész elolvashatja a könyvet, s eldöntheti — nagyjából — ki volt a szerkesztő, kié a könyv szellemi része. Nem szeretném azonban, ha az olvasók szélesebb tábora előtt koholmánynak tűnne fel állításom szerzői és szerkesztői szerepemről, ezért néhány tájékoztató szót kell mondanom. Bár a könyvben megjelent cseh és szlovák irodalomról, valamint az írókról készített jegyzeteim bevezetője világosan utal egyetlen szerkesztő koncepciójára és munkájára, nyilvánvalóan megtévesztő a kötet belső címlapján a három szerkesztő neve: Dallos István, Mártonvölgyi László és én szerepelünk ott. Bibliográfiai adatként tehát csak társszerkesztő voltam. A könyvet tudniillik a nyitrai Híd könyvkiadó jelentette meg Szlovenszkói Magyar Írók Antológiája című sorozatának harmadik köteteként. Ez a könyvkiadó Dallos és Mártonvölgyi vállalkozása volt. Senki sem kisebbítheti a derék Dallos István érdemeit a szlovákiai magyar irodalom körül. Közönséget tudott és mert szervezni a szlovákiai magyar írásnak nehéz és kényes helyzetekben (a háború alatt is!). Dallos újságíró volt, alkalomszerűen fordításai is jelentek meg szlovák prózából, talán ismertetései is. Mártonvölgyi László ügyvéd és literary gentleman volt Nyitrán, szűkebb szülőföldje irodalmi és néprajzi dolgairól könyveket írt, értékes adatokat tárt fel. Mártonvölgyi kért meg 1936. december 20-án egy hosszabb levélben, hogy vállaljam el egy cseh és szlovák irodalmi gyűjtemény összeállítását. Levelében hangsúlyozza: „a könyv anyagának kijelölésénél szabad kezet kapnál“. Ezzel a feltétellel, amelyhez Dallos is hozzájárult, vállaltam a könyv szerkesz tését, összeállítását. 1937 tavaszán javában küldözgettem Pozsonyból Nyitrára a kéziratokat. Dallos István adminisztrálta a könyvet, ő vitte a kéziratokat a nyomdába, korrigált, stb. Megvannak a levelei. A fordítók az általam kiválasztott műveket tolmácsolták, minden egyes kéziratot én néztem át, javítottam rajta, sőt a prózát sokszor rövidítenem kellett- helyszűke miatt. Roppant munka volt, Dallos nyomdáját gyorsan s állandóan kellett ellátni anyaggal, munkámhoz hiányzott a megfelelő idő. Mégis sikerült valahogy a kötet, némi megalkuvással. Dallos és Mártonvölgyi fordításai is, természetesen, helyet kaptak a kötetben.