Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - Gyüre Lajos: Három vers
Gyüre Lajos tájkép Mint kiskatonák zubbonyzsebében a fénykép, úgy lapul a falu sovány akácaival, pajzstetves almafáival, házaival, halottaival és vasbeton kerítéseivel a domboldalba. Kapaszkodik, s hogy a tavaszi eső áztatta sárga agyagon lejebb ne csússzon, a kertek dühös csizmasarkát a gödrös országútnak veti. Patak csobog, s lent az aljban gyűlik a kavics, a hordalék, meg az ember a megállónál, — mert az út is oda torkollik — s a korai busz nyögve cipeli álmos utasait a reggeli műszakra — A Kohómű távoli sziluett csupán, de nagyétkű, szürke darucsapata hosszú nyakát messzire kinyújtva felszippantja a falu izmát s a fiatal idegrostokat. A rossz-alvó öregek meg előbb istenhez, aztán a szövetkezethez fohászkodnak, hogy rokkant, meggörbült csontjukhoz — mely már az ördögnek sem kell — szabjon megfelelő munkát és erőt, hogy a pénzhez, amit a fiú hoz kicsikarják a kavicsos földből a mindennapi kenyeret. Különben az utca csendes, idegen csak elvétve fordul /meg itt, — mert ebből a faluból csak kifelé vezet az út. van aki megöregszik Van, aki megöregszik húszéves fejjel. Rájön, hogy a bölcsőtől a sírig vajmi kevés a változatosság. Kötelet vagy gyógyszert vesz, és harmadnap hideg testét egykedvű asszonyok tisztára mossák. Van, aki törtet, szónokol, s ha lehetne, magát az emberek közt felosztaná — — hogy őt mindenütt lássák. És azt hiszi, más nem tudja róla. hogy nem egyéb s nem több, mint a Pázmány-említette zsák. Van, aki sértődött dühvei szól — mivel nincs mit mondania —: — Hát én elhallgatok, és most beszéljetek ti, hadd lám! És észreveszi, hogy emberek születnek, halnak, beszélnek mások — nevét elfelejtik — s nem dől össze az ég, és nem csapkod a villám. az öreg Az öreg, ha meghal, nagy temetése lesz. Felveszik hivatalos arcukat a városatyák, koszorúkkal menetelnek a nyitott öröklakás felé. Nagy fülek kíváncsi antennája lesi a párkák araszoló zaját, a szemek hazaviszik a mozdulatlanságot, lepisszegik a kivezényelt, halálfehér, ijedt gyermekeket, s a könnyekben egy kicsit mindenki a maga bajára gondol. Az öreg, ha meghal, nagy temetése lesz. — De most még csak haldoklik — és felé se néz senki.
