Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - Mács József: Adósságtörlesztés (regényrészlet)
Mács József adósságtörlesztés regényrészlet Háncs Gyulát nehezebb volt elérni, mint Méhes sógort. Nem tartózkodott soha ott, ahol keresték. A volt üzletvezető Stőszra járt dolgozni. Hétfőn ment, és a hét közepén kukkantott haza. Persze kiszámíthatatlan időben. Háromszor jártam a lakásán, és a felesége mindig azzal fogadott: — Nincs itthon! A falu alsó végén lakott, földhöz lapuló kis vályogházban. Valahányszor rápillantottam, mindig az a bölcs mondás jutott eszembe, hogy a suszternek rossz a lábbelije, a borbélynak nyakába omló a haja, a kőművesnek dűlőfélben levő a háza. Az övénél nyomorúságosabb ház már csak a szomszéd telken omladozott. Ott egy Perecsi nevű borbély lakott, aki harmincnyolc őszén Miskolcról, az Avas aljáról költözött a faluba. Három kicsinyke lánnyal. Az egyik szebb volt, mint a másik. Szépen, alföldiesen beszéltek. A borbély szorgalmasan nyírta a gyerekeket, a fiatalokat és az öregeket. Szombaton délután és vasárnap délelőtt benépesítették az udvarát. Magam is sokszor nyiratkoztam nála. Hosszan és türelmesen igazgatta a frizurámat, ne valljak szégyent Debrecenben a munkájával. Nyurga, hajlékony ember volt. Barnászöld a szeme, s örökké szomjas a torka. Arcának bal felén, a kiugró pofacsonton szemölcs virított. Tapogatta mindig, mintha féltette volna, hogy leesik. Gyöngyös Béla segedelmével szokott rá az italra. A sógorom ott ült rendszerint a küszöbén, és fennhangon énekelték a huszonnyolcadik dicséretet. — Szűkölködünk nagy mértékben, segedelem nélkül! Ez volt a „felkapott“ énekük, és a segedelem az italt jelentette. És még végére sem értek jóformán a dicséretnek, a borbély megszólalt. — Szűkölködjünk? — Minek szűkölködnénk? — legyintett a sógorom. — Szaladj akkor, és hozz egy kis segedelmet! És ez így ment egészen a sasos behívóig, amikor is a sógorom átszökött Szlovákiába. Perecsi legjobb emberének Háncs Gyulát tartotta. Ha vasárnap délután beült hozzá a kocsmába féldecire, zárórakor bukdácsolt ki az ajtón. A falusiak és a határvadászok az ő szép alföldies kiejtésével kérték a bort, vagy a pálinkát a volt üzletvezetőtől és kocsmárostól: — Abból a jobbikból mérjen, a cseresznyéből, Gyula úr! Különösen a háború után barátkoztak össze, amikor a borbély tiltott szeszfőzésre adta a fejét. Más munka híján — télen nem dolgoztak a kőművesek — Háncs Gyula Perecsinek segédkezett. A kertben maradt egy fedezék, a németek ásták, ott rendezkedtek be. Ott csináltak tűzhelyet, oda vitték le az üstöt és az edényeket. A fal mellett katonás rendben sorakoztak az üvegek és a demizsonok. Hetente kétszer főztek és árultak. Nem titokban. A világ szeme láttára. Titkolózni nem is lehetett. Ha levonultak a „szentélybe“, úgy másztak fel szédelegve, mint a ki-
