Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - FIGYELŐ - Josef Skvorecký: Halál a Tű-sziklán

A köd már eloszlott, s a Tű-szikláról jól látszottak a sziklaváros fehérlő ormai, melyek a szürke égbolt felé törtek.

— Tehát amikor magához tért, szólt Fikotová kisasszonynak, hogy másszon fel, és kiáltott Malát úrnak is?

— Igen — mondta szorongva Bartoš. — Itt akartam maradni a tett helyén, hogy mindent rekonstruálni tudjanak, mert nem öltem meg.

— De a kés a magáé!

— Bartoš vállat vont, és megtörölte még mindig izzadt homlokát.

— Reggel a sátorban hagytam. A gyilkos könnyen ellophatta.

Borűvka hadnagy óvatosan lepillantott a mélybe, ahol a szikla tövében a fenyők közt ott várakozott csoportja, mely már nem fért el a kopár bástyatetőn. A hadnagyot néhány pillanattal ezelőtt húzták fel nagy nehezen, (a régi időkben, mikor ő tanult testnevelést, hegymászás még nem volt a tantervben), kötélen, ez a kettő itt, akik közül az egyik gyilkos. Csak még nem tudni, melyik.

A hadnagy töprengett, de nem támadt semmi ötlete, azért megkérdezte:

— Mi történt azután?

— Franta ... Malát — amott, ni, kiszaladt az erdőből a Kilátóra. Ä közelben vannak a sátraink. Lekiáltottam neki, hogy szaladjon magukért.

A hadnagy Bartoš jobb kezét figyelte. Körülbelül tíz méterre a Tűszikla tetejétől, kissé magasabban, a meredek sziklafalból élesen állt ki egy szirt, melyen most éppen Šinták főtörzsőrmester állt, és fürké- szőn tekintett le rá. A kiugró mintegy hét-nyolc méterrel magasabb volt a Tű-szikla csúcsánál. Ahhoz a homokkőfalhoz tartozott, mely északi irányból az erdei ösvényekről könnyen hozzáférhető volt, s mely a hosz- szú szakadékot szegélyezte. A szakadék aljáról a sziklaváros tornyai ágaskodtak a magasba. A Tű-szikla legkülönbözőbb alakzatai közül a Kilátó szirtje volt a legközelebb, de mégis fantasztikusan messze és magasan.

Ide, mérlegelte a helyzetet a hadnagy, átugrani nem lehet. Ez ember- fölötti teljesítmény volna.

Visszafordult Bartošhoz. •

— Ugye azért mégiscsak kellemetlen, hogy a magáé az a kés?

— Lehet —, mondta Bartoš csodálatos nyugalommal — De nem ért öltem meg. Nem vagyok bolond.

Borűvka hadnagy szomorúan nézett rá.

— Csakhogy az adott körülmények között maga az egyetlen, aki megölhette — mondta.

— Akkor tehát, amikor meghallotta, hogy hívja Bartoš, abbahagyta a rózsaszedést, és futott a Kilátóra?

A hadnagy töprengve nézte a horgas orrú, feltűnően csúnya embert, aki, térdén bőrfoltos, elnyűtt sportnadrágban ült vele szemben a tábori ágyon. A sátorban félhomály volt, esőcseppek doboltak a kifeszített vásznon.

— Igen — mondta Malát. — Innét nem is egész ötven méterre van a Kilátó.

— És mit látott? — A hadnagy komoran szemlélte a spártai berendezést a sátorban, ahol semmi fölösleges tárgy nem akadt.

Figyelmét egy nagy, összekuszált spárgacsomó ragadta meg, mely az ágy fejrészén feküdt. Nem tudta, miért.