Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - FIGYELŐ - Josef Skvorecký: Halál a Tű-sziklán

megtámaszkodhatna, s testének súlypontját egy húzással átlendíthetné a szikla élén.

És ebben a pillanatban megérezte — most már teljesen világosan, s ennek már semmi köze sem volt a lámpalázhoz —, hogy a kötél, amellyel Patera felülről biztosítja, nincs megfeszítve.

— Tondo! — kiáltotta. — Tondo! Szedd a kötelet!

A kötél azonban nem mozdult.

— Talán alszol, vagy mi? — káltott fel a ködbe, s egész testével odasimult a párkány sima dudorához. Tudatosította a'rettenetes erőt, mely- lyel saját testsúlya nehezedett balkeze két ujjának a hegyére, ahogyan a sekély horpadásba kapaszkodott.

Egyszerre meghűlt benne a vér: a kötél, mely beleveszett a fölötte szállongó ködbe, lassan kezdett lefelé csúszni a párkány legömbölyített szélén, s rendezetlen csomóba verődött a mellén, mellyel szorosan a sziklafalhoz simult.

— Tondo! — ordította magánkívül. — Megőrültél?

Patera nem szólt. A kötél csak csúszott tovább, s egyre nagyobb lett a csomó Bartos álla alatt.

— Jifina, biztosíts! — kiáltotta le.

Választ azonban nem hallott. Igaz, nem kellett felelni — elég lett volna érezni, hogy gyengén megrándul a kötél, mely az órára rögzített biztosító hurkon keresztül a sziklahajlat mögé futott. Csakhogy semmit sem érzett; s hátra se nézhetett, hogy saját szemével győződjön meg róla, mennyire feszes a kötél; úgyhogy ez megint csak illúzió lehetett, amit a félelem keltett benne.

De a mellére nehezkedő kötélcsomó nem volt illúzió. Pánikba esett, s egyszerre megértette a hihetetlent.

— Tondo! — kiáltotta fojtott hangon. — Az istenért, ne hülyülj! Csak nem teszed ezt velem?

Semmi felelet. A kötél megállt, de nem feszült meg. A halálfélelemtől verejtékező Bartoš lehunyta a szemét, s összpontosította akaratát és erejét. Úgy tűnt neki, hogy jobb válla kificamodott, mikor túlmagasra nyúlva kitapintott egy bizonytalan fogást. Kétségbeesve, jobb lábával átlépett egy szűk hasadékba. Majd balkezével megkapaszkodott. Rendkívül kockázatos sólyomtechnikával milliméterről milliméterre csúszott át a szakasz legnehezebb pontján.

Végre kitapinthatta a párkány fölötti fogást, megkapaszkodott, s minden erejét megfeszítve átlendítette magát a szikla peremén, ahol már biztonságban volt. Fönt a Tű-szikla tetején, arccal a durva, esővert homokkő süvegén erejét vesztve fekve maradt.

Mikor sikerült lélegzethez jutnia, felemelte a fejét, és egész testében összerázkódott, mintha csupasz villanydróthoz ért volna.

Alaposan megijedt!

A kopár sziklatetőn, melyet minden oldalról széles és mély szakadék vett körül, ott gubbasztott Antonin Patera furcsán összegömbölyödve; feje a térde közé kókadt, s hátából egy vadászkés faragott nyele állt ki. Bartos a saját késére ismert benne, melyet reggel, útnakindulás előtt sátrában hagyott a táborhelyen.

Borüvka hadnagy szomorú szemmel tekintett szét a Tű-szikla kopár tetejéről, ahol a halottal, Bartošsal és a lánnyal szorongott. Később megállapította, hogy a lányt Jifina Fikotovának hívják.